2024. december 22., vasárnap

Kormány a hónap végén

Vučić: Jelentős mennyiségű pénzt fektettünk a földgázba, és ezzel biztonságot vásároltunk magunknak

Aleksandar Vučić államfő hétfői bejelentése szerint, hajlandó tárgyalni Albin Kurtival, Koszovó kormányfőjével, így augusztus 18-án ott lesz Brüsszelben, ám nem sok reményt fűz a tárgyalások pozitív kimeneteléhez. Bízik abban, hogy Pristinát jobb belátásra bírják, és ő maga is azért utazik Brüsszelbe, hogy megoldást találjanak a kialakult helyzetre.

Az államfő a hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Szerb Községek Közössége nem lehet civil szervezet. Ebben az esetben értelmetlenné válik a brüsszeli megállapodás is.

– Miért tárgyaltunk egyáltalán, ha a Szerb Községek Közösségét a koszovói alkotmánnyal összhangban kell megalakítani? Mit érdekel minket mi áll az alkotmányukban, ha ezt nem ismerjük el? Mi azt gondoljuk, hogy Szerbia Alkotmányának megfelelően kell azt megszervezni – akkor most mi lesz? Azt gondolják, hogy létrehozunk egy civil szervezetet, hogy jogot szerezzenek arra, hogy rágót és törlőgumit áruljanak a szeptember 1-jei tanévkezdés előtt? Hát nem – mondta Vučić.

– Erőszakkal mindent el tudnak érni, de csak erőszakkal. Ne is próbáljanak minket rávenni arra, hogy lemondjunk jogainkról és mi magunk vegyünk részt az ország megsemmisítésében, a megállapodás aláírásában, ne is álmodjanak róla – fogalmazott.

Vučić azt állította ugyanis, hogy Pristina az ukrán helyzetet használja ki arra, hogy támadja Szerbiát. Szerinte hazugság, amit állítanak, Szerbia senkit nem kíván megtámadni. Koszovóval ellentétben, amely vezetősége a szerb lakosság likvidálására készül. A bűnözéssel való leszámolás leple alatt támadásra készül Észak-Koszovóban.

– A népünk likvidálására készülnek északon. Ezt nyíltan mondom. Figyelmeztettem őket, ne tegyék a bűnözés elleni küzdelem leple alatt. Ne gyilkolják le az embereket és ne tartóztassanak le senkit csak azért mert szabad elveket vall, mert ha szerb, csak bűnöző lehet – mondta Vučić, majd hangsúlyozta, békére és stabilitásra van szükségünk.

KORMÁNY CSAK BRÜSSZEL UTÁN

Az államfő a sajtótájékoztatón közölte, a kormányfőjelölt nevét majd csak az után közli, miután visszatért Brüsszelből. Kiemelte ugyanakkor, hogy a leendő kormányfő nem sokat fog vacillálni az új kormány tagjainak kijelölésekor, azaz ezt követően gyorsan megalakul az új kormány.

Vučić reményei szerint augusztus végén az új kormányösszetétel javaslata már a képviselőház napirendjén szerepel majd. Emlékeztetett, a kormányalakítás határideje november 2-án jár le, vagyis jóval határidőn belül sikerül megalakítani majd azt. Hangsúlyozta, attól hogy augusztus 28-án, vagy 29-án alakul meg, sokkal fontosabb, hogy jó kormánya legyen az országnak.

Kiemelte egyben azt is, hogy tárgyalásokat folytat majd Ivica Dačićtyal, a Szerbiai Szocialista Párt elnökével, mint az esetleges koalíciós partnerükkel.

A KINCSTÁR NEM FENEKETLEN ZSÁK

Elmondta azt is, hogy az ország mindent megtesz azért, hogy minden szükséges energiaforrást beszerezzen az előttünk álló télre. A tározókban levő gázmennyiség értéke meghaladja az 1,3 milliárd eurót. A kőolajszükségletek beszerzéséhez pedig kihasználnak minden lehetséges utat.

– A mai nappal a tározóinkban 264,7 millió köbméter gáz van és további 201 millió köbmétert tárolunk Magyarországon – mondta, hozzátette: – Jelentős mennyiségű pénzt fektettünk a földgázba, és ezzel biztonságot vásároltunk magunknak.

Elmondta azt is, hogy a villanyáram ára az egekbe szökött, több mint 500-600 euróba került egy megawattóra Franciaországban és Németországban is, ami katasztrofális következményeket von majd maga után Szerbiában is a tél folyamán.

Közölte továbbá, jelenleg 813 ezer tonna szén vár a lerakókon, ám télen napi 115 ezer tonnára van szükség. A szénbányákból kiaknázott szénnel 40 napra elegendő mennyiséget tudnak biztosítani, így abból is vásárolnia kell az országnak, de mint hangsúlyozta, az ország pénzügyi lehetőségei is végesek.

Leszögezte, bár a Szerbiai Villanygazdaság (EPS) és a Srbijagas nagyon nehéz helyzetben van, az állam anyagi helyzete stabil, éppen ezért mindent, amit csak lehet az ország megtesz azért, hogy felkészüljön a télre.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás