2024. december 22., vasárnap

Részleges megegyezés a gazdák és a kormány között

Közel kilenc órán át tartó tárgyalás után a köztársasági képviselőházban véget ért az elégedetlen gazdák és Ana Brnabić kormányfő közti egyeztetés. Végső megállapodásra azonban továbbra sem jutottak a felek – nyilatkozták a gazdák képviselői a megbeszéléseket követően.

Elmondták, hogy megegyezés született a tejprémiumra vonatkozóan, amely ezentúl 15 dinár lesz literenként és jó úton haladnak a kompromisszum felé a napraforgó felvásárlási árával kapcsolatban. Hangsúlyozták az útlezárásoktól továbbra sem állnak el, viszont készek ideiglenesen lehetővé tenni a közlekedés áthaladását. Szavaik szerint az elkövetkező napokban folytatni fogják az egyeztetéseket a kormány képviselőivel.

Kiemelték, hogy a kormányfő a mezőgazdasági miniszter és a segédeik is egész nap konstruktívak voltak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás