Merőben más kép fogadta a horgosi határátkelőhelyre érkező szemlélődőt tegnap, mint egy nappal korábban. Szerdán a magyar rendőrökkel történt összecsapást követően még érezhető volt a menekülteknél a kitartás, hogy nem mennek innen sehova, tegnap viszont már a nagy többség csomagolt, és elindult a horvát határ felé. Egyetlen félelmük az volt, hogyan tudnak tovább menni, olyan híreket hallottak ugyanis, hogy a szlovén határ zárva van. Volt egy kisebb ülősztrájk is.
(Fotó: Bajtai Kornél)
Valójában tegnap délelőtt kétirányú volt a forgalom, a menekültek egy része azonban még nem döntötte el, megy a Duna-part irányába, vagy marad Horgoson, a többség már útra is kelt. Szerda éjszaka Szabadkán még mintegy kétszáz-kétszázötven embert láttunk, akik kisebb csoportokban gyalogosan mentek horgosi irányba. Ahogy tegnap délelőtt a határ felé haladtam, feltűnt, hogy a taxisok is ismét nagyüzemben dolgoznak, csak épp az irány változott, ezúttal nem Horgosra, hanem onnan Szabadka felé szállították a menekülteket. Nyilván sok volt a munka, mert száguldottak, és türelmetlenül előzték az úton a többi autót. Horgos központjában az ottani SP Market üzlet előtt néhány tucat menekültet látok. A bolt körül ülnek, a hűvösben, hiszen tegnap nagyon meleg volt, 35 Celsius-fok körül alakult a hőmérséklet.
Horgos kijáratától egészen a határig csak lépésben lehet haladni, menekültek tömegesen tartanak egyik és másik irányba is, taxisok vadásszák őket. A helyszínen egy csoport menekült a rendőrökkel társalog. Mint megtudom a rendőröktől, a menekültek egy része azt állítja, valaki kirabolta őket, elvette mobiltelefonjaikat és pénzüket.
A határátkelőhöz közeledve olyan hangulatom van, mint egy fesztiválhelyszínen, annak másnapján. Sátrak már csak szórványosan láthatóak, mindenfelé szemét, félig elfogyasztott konzervek és más élelem, cipők, ruhadarabok. Több sátorozó menekülttel is beszélgetek, kérdezem tőlük, mit terveznek. Mondják, hogy mennének ők Horvátország felé, de úgy tudják, a szlovén határ le van zárva. Engem kérdeznek, hogy mit tudok erről. Elmondom nekik, hogy itt biztosan nem fognak átjutni, Szlovénia felé pedig egyelőre szabad az út. Ettől kissé felbátorodnak.
A régi átkelőhelyen, ahol előző nap összecsaptak a menekültek és a rendőrök, szintén nyugodt a helyzet. Áll az új drótakadály, a forró betonon mintegy 20 menekült ül, egyfajta ülősztrájkot tartanak, kezükben kartonpapírokat tartanak. „Kérlek, nyissátok ki a kaput a nőknek és gyerekeknek”, „Békét akarunk”, „Menekültek vagyunk”, „Hol vannak az emberi jogok?” – írja a papírokon, a csendes tiltakozók zömében fiatal férfiak. Mintegy egyórás üldögélés után ők is feloszlanak, nyilván nem bírják tovább a forró aszfaltot.
A két határ közötti zöldövezetben holland, dán, svájci és szerbiai segélyszervezet sátrai állnak, almát, csokit, jeges teát kaphatnak a menekültek, illetve elsősegélyt is. A szabadkai Caritas aktivistái is a helyszínen vannak, élelmiszercsomagokat osztanak, folyamatos a sor náluk is.
(Fotó: Bajtai Kornél)
Szemmel látható, hogy a menekültek nagy részének fogyóban van a pénze, csak a legfontosabb dolgokra költenek. Találkozom az RTL Klub-os kollégákkal, épp egy idős asszonyt kérdeznek, hogy családjával miért nem megy Horvátország felé. „No plan, no money” – mondja. Elfogyott a pénzük, nem tudják, elinduljanak-e a horvát határ felé, kimerültek, magyarázza. De sokan mások is ehhez hasonlóan nyilatkoznak.
Szerda éjszaka egy damaszkuszi lánnyal beszélgettünk, aki elmondta, azért nem mennek Horvátország felé, mert azt tanácsolták nekik, hogy a helyiekre ne hallgassanak, azok hazudnak nekik. Azt mondták nekik, hogy a horgosi autópályán lévő „nagy” határátkelő egy olyan fontos európai útvonal, hogy ha azt hosszabb ideig lezárva tartják, akkor előbb-utóbb átengedik majd őket. Mondjuk nekik, hogy erre ne számítsanak, vannak alternatív útvonalak, itt biztosan nem fognak átjutni. Két budapesti önkéntes is ott van velünk, akik 200 sátrat hoztak a menekülteknek, elsősorban a gyerekeknek osztják őket. Ők magyarázzák a lánynak, hogy heteken belül nagyon hideg lesz, havazni fog. A lány szemében lévő tanácstalanság nyomán, és pár kérdést követően kiderül, a lány nem tudja, mi az a hó.
A két határ között, ahol előző nap még sátortenger hullámzott, sokkal kevesebb a sátor, akik itt vannak, azok nagy része is csomagolja dolgait. Az autópályán szintén csak kevés sátorozó maradt, viszont a szerb vámháznál 6-7 autóbuszt és tömeget veszek észre. A Subotica Trans, a Lasta és más buszvállalatok járművein a Magyarkanizsa–Bezdán-útvonal szerepel, a menekültek pedig ezekre a buszokra igyekeznek feljutni. Sokan vannak, és tovább gyülekeznek, egyértelmű, hogy a döntő többség úgy döntött, elindul. Egy afrikai színes bőrű csoporttal még a zöldövezetben találkoztam. „Gyere velünk egy új jövő felé” – mondja egyik fiú, egy rasztafrizurás lány pedig, aki szemmel láthatóan a vezetőjük, kérdi tőlem, mi a helyzet Szlovéniánál. Mondtam nekik, hogy egyelőre nyitva áll, de majd tájékozódom. Később találkozok velük a buszoknál is, odalépek, és közlöm, hogy Szlovénia felé szabad az út. A társaság tagjai egyenként átölelnek. Sok szerencsét kívánok nekik, ők meg áldásokat szórnak rám, és elindulnak az egyik busz felé.
Mint az ott várakozóktól megtudom, 10-20 euróért szállítják a menekülteket Bezdánig, a buszoknál ott vannak a szerb rendőrök, ők ügyelnek a rendre és arra, hogy minden buszra csak annyian szálljanak fel, amennyi ülőhely van. A fenn lévő gyerekek integetnek, hiszen utazáskor az ember integetni szokott azoknak, akik maradnak.
A drótakadály másik oldalán felsorakozott magyar rendőrökkel is sikerül beszélgetni. Elmondják, hogy 12 órás váltásokban dolgoznak. Egyikük annál a tranzitállomásnál teljesít szolgálatot, ahol azok a menekültek regisztrálhatnak, akik szeretnének Magyarországra belépni. Tőle megtudom, hogy nem pontos Vulin miniszter állítása, miszerint lassú az ügyintézés, szerinte alig jelentkezik néhány menekült, mert, ahogy meghallják, hogy „finger”, elállnak tőle, nem hajlandóak ujjlenyomatot adni.
A zöldövezetben lévő, lassan megszűnő sátortáborban főleg családok maradtak. Ahhoz képest, hogy szerdán még mintegy 4000 ember táborozott, tegnap már nem volt itt több mint 400-500 menekült. Az idősebbek a hűvösbe húzódtak, vagy csomagolnak, a gyerekek labdáznak, szaladgálnak, egy asszony kicsi gyermekét fürdeti. A régi, egykoron a Szerbiába való belépésre szolgáló átkelőhelyen az elhagyatott, jugoszláv csillagos sorompóval játszik három gyermek. Összességében olyan a hangulat, mint egy szezonvégi nyaralóhelyen, azzal, hogy a levegőben van a bizonytalanság.
A határátkelőhelytől Horgos, illetve Szabadka felé haladva a nagyüzemben dolgozó taxisok mellett nagyobb csoportokkal találkozom, amelyek gyalogosan haladnak. Mivel lassítani kell, hogy áthaladhassak közöttük, többen is „taxi, taxi” kiáltásokkal fordulnak hozzám, nyilvánvalóan fuvar kellene nekik Horvátország, az ígéretek új átmeneti földje irányába. Ahová tegnap kora estig már mintegy kilencezren érkeztek meg, és egy részük Szlovénia helyett onnan is Magyarország felé indult.
Fáradtság, bizonytalanság, remény. Ez látható ezeknek az embereknek a szemében. Aztán, hogy mi lesz velük, mikor és meddig jutnak, milyen lesz a fekete fiú által említett új jövő, ez majd kiderül.
