2024. december 22., vasárnap

Ana Brnabićot javasolja kormányfőjelöltnek az államfő

A köztársasági elnök alkotmányos jogával élve miniszterelnök-jelöltet javasolt a Képviselőháznak, miután meghallgatta a parlamentbe bejutott listák képviselőit is.

Aleksandar Vučić tudatta: Ana Brnabić az államfő bejelentése szerint nem fogja kitölteni a négyéves mandátumot, 2024-ben átadja tisztségét másnak. Valamint azt is jelezte, hogy számos személyi változás lesz a kormány összetételében.

A döntés bonyolult, összetett volt, az ország legnagyobb pártján belül, mind a koalíciós partnerekkel folytatott megbeszélés során, mondta Vučić. Nagyon fontos, hogy ő maradjon a miniszterelnök, hogy továbbra is szorgalmasan dolgozhassunk a problémák megoldásán ősszel és télen. Fontos, hogy olyan személyről van szó, aki tapasztalt és akiben bízom, mondta Vučić.

Miloš Vučević fontos tagja lesz a kormánynak, miniszterelnök-helyettesi tisztségre kerül, ismertette az államfő. „Ivica Dačićtyal kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy még jelentősebb szerepe és funkciója lesz az államvezetésben, ez jelzi azt a bizalmat, amit Ana, Miloš és Ivica Dačić iránt érzek" – mondta Vučić.

A kormánytagok többsége egyetértett abban, hogy elhalasztják vagy lemondják a szeptemberre tervezett Pride-felvonulást.

– Nem lesznek korlátozások, de a helyzet nagyon súlyos – fogalmatott az államfő. Évente 3,2 milliárd köbméter gázt fogyasztunk, ebből 2 milliárdot veszünk az oroszoktól köbméterenkénti 400 dolláros áron, amiért államként 800 millió eurót fizetünk, ami fantasztikus ár – mondta Vučić. Hozzátette, hogy a maradék 1,2 milliárdért azonban piaci áron kell vásároljon az ország. Szerencsére májustól előre megkezdtük a gázbeszerzést, különben csődbe mentünk volna – mondta Szerbia elnöke.

Európában kevesen rendelkeznek olyan jó pénzügyminiszterrel, mint Siniša Mali, így válaszolt arra a kérdésre az államfő, hogy Mali az alelnöki poszton kívül újra megkapja-e a pénzügyi tárcát.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás