Egy gondolattal játszadozom, persze felelőtlenül. Amelyből aztán mindenféle következtetéseket akarok levonni, persze minden tudományos megalapozottság, bizonyíthatóság nélkül. Azaz, még felelőtlenebbül.
A gondolat az, hogy tételezzük fel, ugyanezt a kérdést (Hisz-e Ön abban, hogy az új magyar kormány megadja a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot?) ugyanebben az időszakban (kormányváltáskor, tehát 2006 májusában), pontosan négy évvel ezelőtt is feltesszük, feltettük volna olvasóinknak. Kiegészítve egy másik kérdéssel: Amennyiben megadná, Ön igényelné-e a kettős állampolgárságot? A szimulációs játék további része, hogy ugyanezt a két kérdést megismételnénk pontosan négy évvel később, azaz napjainkban. Ez tehát összesen négy kérdés, amelyből egy megvalósult – lásd fent –, a másik három puszta hipotézis, feltételezés.
Nos, ha elfogadtuk a játékfeltételeket, akkor következhet a felelőtlen találgatás. Ami jelen esetben két magas és két alacsony diagramoszlop. Négy évvel ezelőtt, 2004 decemberének még friss emlékeit magunkban hordozva valószínűleg jóformán senki sem hitt volna abban, hogy az akkori „új” kormány megadja a határon túli magyaroknak a kettős állampolgárságot, minden bizonnyal magát a kérdésfeltevést is az ügyeletes szerkesztő egy gyengébb pillanatának tudták volna be. Ugyanakkor feltételezhetően igen magasra szökkent volna az az oszlop, amelyik azt jelzi, hányan igényelnék ezt a határon túli magyarok közül. Négy év elteltével, egy teljesen más politikai helyzetben (mind Szerbiában, mind Magyarországon) ennek pont a fordítottja feltételezhető. Az egész elmélet egy ponton alapul, persze nem reprezentatív, de valamiről mégiscsak árulkodó adatokon, ez pedig jelenlegi szavazásunk végeredménye. Ebből az látható, hogy olvasóink, szavazóink döntő többsége hisz abban, hogy az új kormány valóban megadja a kettős állampolgárságot. Ez tehát a másik magas oszlop. Érdekes lenne leellenőrizni ezt a hipotézist egy másik ponton is, azaz feltenni olvasóinknak a másik kérdést is, vajon ma, 2010-ben igényelnék-e ezt, mert a feltételezés az, hogy jóval kisebb mértékben, mint négy évvel ezelőtt. Ez lenne tehát a másik alacsony oszlop.
Ha mindezt elfogadjuk, vagy legalábbis valószínűsítjük, akkor a következtetés az, hogy az anyaország határain túl élő magyarok (de legalábbis a vajdasági magyarok) nem kapták meg a kettős állampolgárságot akkor, amikor azt valóban igényelték és szükségük lett volna rá, és a jelek szerint meg fogják kapni akkor, amikor már talán nincs is szükségük rá. A döntő többség – vagy talán inkább fogalmazzunk úgy: az átlagos vajdasági magyar ember – számára ugyanis a kettős állampolgárság igénylésének egy gyakorlati és egy érzelmi oka lehet. A gyakorlati a vízumkényszerből eredő kellemetlenségek kikerülése (ez az, ami változott az elmúlt négy év alatt), az érzelmi pedig az egyetemes magyar nemzethez való tartozás igénye (ez az, ami – legalábbis feltételezhetően – jelentős mértékben nem változott). Ha viszont ennek az érzelmi igénynek a kielégítése jelentős adminisztrációs bonyodalommal, különböző papírok begyűjtésével, és az ezzel járó anyagi költségek arányos növekedésével jár – amit jelen pillanatban még nem tudni – akkor az is feltételezhető, hogy ez az igény nem fog tömegesen megnyilvánulni.
Ami viszont ebből az egy szavazási eredményből is egyértelműen megállapítható, az az, hogy a határon túli magyarságnak (de legalábbis a vajdasági magyarságnak) hite van az új magyar kormányban, az új magyar kormánynak pedig hitele van a határon túli magyarság körében. Ez a hit és hitelesség indokoltnak is tűnik abból a szempontból, hogy a még hivatalába sem lépett új magyar kormány szemlátomást igyekszik magáévá tenni azt a politikai hitvallást, mely szerint „minden kormány felelős minden kormány döntéseiért”, és a saját elődje által okozott sérelmeket igyekszik mielőbb orvosolni.
