Regionális viszonylatban a hét központi eseménye a 77. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás volt. Ezt a rendezvényt, amelynek neve van, gazdag hagyománnyal rendelkezik, az idén is, akárcsak az előző évek során, alapos médiakampány előzte meg. Mert azok, akik szervezéssel foglalkoznak, tudják, a jó reklám – fél siker. De ez csak az igazság fele. A másik fele, hogy ez a reklám bizony ingyenes volt. Merthogy legkönnyebb, és nem is kerül sokba, összehívni egy sajtótájékoztatót, amelyen megjelenik száz vagy ennél is több újságíró, fotóriporter, akik ingyen világgá kürtölik a nagy esemény hírét, a kiállítók nevét, a kiállításon megtartott tanácskozásokat, a nyereményeket... és még ki tudja, hogy mi mindent.
És a reklám megtette a magáét. A neves kiállítók közül az idén sem hiányzott senki, mégis azt kell tapasztalnunk, hogy a bemutatkozásuk sokkal szerényebb keretek között zajlott le, mint az elmúlt időszakban. Az elmúlt évek során sokszor hallottuk, elmúlt már az effajta kiállítások ideje. Nem lehet azonban általánosítani. A hazai termelő, ha másért nem is, eljött csak azért, hogy megtekinthesse az újdonságokat, vagy hogy gyönyörködjön az új gépekben, traktorokban, még akkor is, ha tudja, hogy nem vásárolhatja meg, mert nincs rá pénze. Eljött azért, hogy melegen tartsa a reményt: ilyen gépet fogok én egyszer venni. És reménykedhet, hisz a traktorokat leárazták, mert csökkent a kereslet. A Belarus traktorok közül már 11 ezer euróért is lehetett vásárolni (tavaly 14–15 ezer eurónál kezdődtek az árak). Félreértés ne essék: a vevőnek jóval többet kell kifizetnie, hogy traktort vásárolhasson, mert a támogatást az állam csak később téríti meg a gazdáknak. (Már akinek megtéríti, csak azoknak, akik kifizették a nyugdíjalap iránti járandóságaikat). A 11 ezer eurós traktor esetében mintegy 16 ezer euró a tényleges ár, ennyit kell legombolnia a vevőnek. És ebben az árban még nincs benne a 18 százalékos áfa.
A vásárnak már nincs régi fénye. A kiállítók nemigen vetekedtek egymással, ki rendezi be szebben a standját, ki csalogatja oda a látogatót ötletes tartalmakkal, apró ajándékokkal. Talán azért, mert világválság van, vagy talán azért, mert a vállalatok is takarékoskodnak.
A kiállítókkal folytatott beszélgetések után megtudtuk, a vásár vezetősége a tavalyi évhez képest nagyobb mértékben nem csökkentette a vásáron való bemutatkozás díját. Nyitott területen egy négyzetméter egyhetes bérlete átszámítva mintegy 45 euróba került! Igaz, hogy ezt az összeget részletekben is lehet törleszteni, de állami vagy egyéb támogatást a bemutatkozásra nem kaptak még a hazai cégek sem az illetékes minisztériumtól.
Az átlagember számára talán mindennél fontosabb, hogy az idén csökkent a belépőjegy ára. Az egyéni belépő 400 dinár volt. Sokak szerint még ez is sok. Márpedig azért, mert mint ahogyan hallottuk azoktól, akik világszerte járnak hasonló kiállításokra, sok helyütt egyáltalán nem fizettetnek meg belépőjegyet. Miért ne lehetne nálunk is így? Hisz a vásáron való bemutatkozást amúgy is méregdrágán megfizetik a kiállítók.
Még akkor is, ha hivatalosan nem ismerik be, az idei rendezvényre sokkal kevesebben jöttek el, mint az előző évek folyamán. A számításokat elsősorban az időjárás rontotta el. Még a legrégibb vásári látogatók, kiállítók sem emlékeztek ilyen hideg májusra. A csapadékos időjárás egy cseppet sem kedvezett egy olyan rendezvénynek, amelyet 70 000 négyzetméteren szerveztek meg, és ebből csaknem 30 000 négyzetméter nyitott terület volt.
A kiállítók között vannak olyanok, akik egyértelműen elégedettek az eladással. Meg is vannak lepődve, hisz arra számítottak, hogy jócskán csökkent a gazdák vásárlóereje. Számukra kellemes meglepetés, hogy az emberek a hideg idő és a pénztelenség ellenére is kitartanak. Nem csak mint vásári látogatók, hanem mint termelők is. A vásár vezetőségének, de az agrártárcának is tudnia kell: sok látogató és sikeres kiállítás addig lesz, amíg van kistermelő. Mert, ha csak a „nagyok rúghatnak majd labdába”, nem lesz kinek kiállítást rendezni.
