Hosszan tartó betegség után, 89 éves korában elhunyt Bada István újságíró.
Sziporkázó és megvalósított ötleteiről volt ismert, és ezek leginkább a könyvvel, az olvasással voltak kapcsolatosak. Fáradhatatlanul járta a Vajdaságot, ahol gyerekkel, felnőttel egyaránt könnyen teremtett kapcsolatot. Örökké mosolygott, viccelődött, de ha az irodalomról, a magyar történelemről, vagy a MIRK-ről volt szó, nem ismert tréfát, ezek komoly és szent dolgok voltak számára.
Bada István Bácskossuthfalván végezte el az általános iskolát, a középfokú zeneiskolát klarinét és szaxofon szakon pedig Szabadkán, majd a Tanárképző Főiskola magyar–szerbhorvát szakán Újvidéken szerzett oklevelet. 1961-től 1974-ig volt a Jó Pajtás, 1974-től 1979-ig a Képes Ifjúság munkatársa. 1979 és 1981 között a Forum Könyvkiadó marketingvezetője, 1981-től 1986-ig a Forum Könyvterjesztő igazgatója, majd négy éven át a Magyar Szó munkatársa volt. 1998 óta Magyarországon élt.
Hihetetlen, mi mindent tett le a vajdasági magyarság asztalára: nevéhez fűződik az újvidéki Minikönyv Múzeum létrejötte, Jugoszláviai Gyűjtők Egyesülete, a Fehér Ferenc Könyvbarátok Köre, a Majtényi Mihály Irodalmi Tábor és a Szenteleky Kornél Irodalmi Tábor elindítása, valamint szervezése, ő indította útjára a MIRK-et, azaz a kézimunkázók, kézművesek és gyűjtők, a képzőművészet valamelyik ágával foglalkozók minősítő találkozóját. De mindenképp meg kell említeni a jugoszláviai magyar írók poszterét, a klasszikus magyar írók poszterét is. A legtöbb esetben feleségével, Johannával végezte fáradhatatlanul, nagy elhivatottsággal a sok-sok szervezőmunkát az olvasás megszerettetése, a könyv kultuszának életben tartása terén, a hagyományápolás számos szegmensében.
Összesen 25 irodalmi tábor szervezése fűződik a nevükhöz, ezekben évente 120–150 diák fordult meg, ők mintegy 130 vajdasági iskolában jártak. Bada Istvánról azt is meg kell említeni, hogy a kilencvenes években a magyarországi Pro Hungaris Alapítvány mintegy több százezer ajándékkönyvét juttatta el az olvasókhoz a Vajdaságban.
Bada Istvánról sok emléket tudnék felidézni: például azt, hogy egyik irodalmi táborukban viccelődve, tréfálkozva, de nagyon határozottan odafigyelésre, munkára ösztönözte a csintalankodókat, lustálkodókat, pillanatok alatt elsimította a gubancokat. Azt is megemlíthetném, amikor Kishegyesen lapunk élőújságát szervezte, s vele mentem, hogy az előzetes, kedvcsináló interjúkat elkészítsem. Pillanatok alatt mindenkivel ismeretséget kötött, jó kapcsolatba került, elsütött egy-két viccet, de az élőújság minden részletét nagy körültekintéssel, alapossággal vitatta meg, minden apróságra kiterjedt a figyelme. Kishegyes és Újvidék között pedig beszélgettünk: irodalomról, magyar történelemről, s mondhatom, lenyűgözött irodalmi jártassága, széles körű műveltsége.
Nem tudom, mikor kezdték el Bada bácsinak nevezni, de az elsős kisdiáktól kezdve a tanárnők, sőt még a MIRK-en az idős kézimunkázó asszonyok is így szólították évtizedeken át nagy-nagy megbecsüléssel. Hiszem azt, ilyen tisztelettel fog mindenki emlékezni rá, aki volt a Bada házaspár valamely irodalmi táborában, akinek kezébe akad a régi olvasónapló, amelyet az ő ösztönzésükre írt, vagy rábukkan a jugoszláviai magyar írók poszterére, vagy belelapoz a MIRK-ek könyvébe.
S a búcsú alkalmával említsük meg azt is, hogy áldozatos munkájáért a Bada István feleségével, Johannával együtt Szenteleky-díjban részesült, valamint a Magyar Kultúra Lovagja címet is odaítélték nekik mindazért, amivel nyomot hagytak kultúránkban.