Hideg szél fúj, édesanyám, adja ki a kendőt – hangzik a nóta. Most még úgy vagyunk vele, hogy ez is elég, egy vastagabb kendő, egy melegebb pulóver ezekben a napokban még megteszi. De nem sokáig, gyorsan itt lesz a hideg, a köd, a fagy és akkor már a boldogságot – a költő szavaival élve – csak a barátságos meleg szobában kereshetjük. Attól tartok, ezen a télen sokan boldogtalanok lesznek. Nem azokra gondolok, akik egyénileg oldották meg otthonaik fűtését, az anyagiaktól eltekintve ők talán mégis előnyösebb helyzetben vannak, mint a nagyobb városok és a nagyvárosok lakói, mert akkor és abban a szobában gyújtanak be, amikor és amelyikben akarnak. Feltéve, ha van mivel fűteniük.
Érdemileg ehhez a kérdéshez nem tudnék hozzászólni, szenet, fát majdnem ötven éve nem hordtam, de arra emlékszem, hogy „otthon”, a Tisza-parti szülővárosomban soha nem fáztunk, a majd a mennyezetig érő zöld cserépkályha két nagy szobát is bemelegített, cikornyás krómozott ajtaját mi, gyerekek messze elkerültük, mert néhányszor megégette a kezünket. Más idők voltak, más bajokkal, más gondokkal, de melegedni nem volt gond. Nagy volt az ország, tucatnyi szénbányával, és nem volt Srbijagas, ám voltak fatelepek és vasutak, boszniai szénnel megrakott hosszú szerelvényekkel. Nem volt globalizáció, nem volt Gazprom se... Csak a zöld kályha, aminek nekivetettük a hátunkat, ha hazaértünk az iskolából vagy a népkerti korcsolyapályáról.
És most mi van? Mondanám, de ahhoz ebben a mi újságunkban nincs elég hely. Mutatnám, de az meg céltalan, az olvasó úgysem látná. De a kiszolgáltatottságról, a tehetetlenségről, a zsarolásról mindenki hallott már. Ez marad nekünk, azoknak, akik az egyéni fűtési módokat nem mondhatjuk magunkénak. Évről évre, minden idényben ismétlődik a dolog, ugyanaz a kérdés: lesz elég gáz vagy olaj a távfűtő művek kazánjait bemelegíteni? Vajon az idén ki és miért fogja elzárni azt a transzeurópai gázvezetéket, ki kinek fog megint dollármilliókkal tartozni? Nem vagyok közgazdász, így nem is tudom, hogyan lehet ekkora adósságokat felhalmozni. Azt csak a Bajatović elvtárs tudja, hisz a minap kijelentette, ha a gázfogyasztók tartozásának megfizettetését, azaz az adósság behajtását hetven százalékra tudnák felnyomni, akkor a Srbijagas akár 200 millió dollár újabb kölcsönt is fel tudna venni, és ebből az idény végéig tudna elég fűtőanyagot behozni. Meg talán van is elegendő tartalék, csak a fűtés díjával van baj, mert amennyit most fizetünk érte, abból nem sok gázt lehet venni a nagyvilágban. Nem tudom és nem is érdekel, hogyan működik ez az egész. Ezek szerint vannak olyan nagy vállalatok, rendszerek, amelyek csak nyelik a gázt, de évek óta nem fizetnek érte?! Újvidéken mintegy háromszázezer embert szolgálnak ki a fűtőművek, Belgrádban talán egymilliót, aztán itt van még Niš, Szabadka, a nagyobb vajdasági és szerbiai városok. A hétmillió lakosú országban lehet, hogy már három millió ember is a távfűtő művektől függ minden télen. Létezik az, hogy ezek nem fizetnek a fűtésért? Ugyan már! A szociális esetektől eltekintve az óriási többségnek ki kell fizetnie a fűtést, legyen az bármekkora. Anarchia van ugyan, de a fogyasztó polgár nem lehet anarchista, vele kegyetlenül elbánnak. Mi nem tartozhatunk.
Vizsgálgatom a szeptemberi házbérszámlát, most kaptuk kézhez. Összesen 8200 dinár, ebből a fűtés 5300 dinár. Előveszem a júliusit, azon a fűtés csak 5270 dinár. Júliusban, amikor árnyékban is negyven fok volt, mi, polgárok becsülettel fizettük a fűtést és így megy ez már nagyon sok éve. Télen-nyáron érkezik az egyesített házbérszámla, azt nem lehet nem kifizetni. Dühítő dolog aszfaltolvasztó hőségben fűtésért fizetni, de vigasztalom magam azzal, hogy a szenet is, a fát is nyáron rendelik és fizetik az emberek. Még jobban dühítő az, hogy most azt mondják – megint azt mondják – baj lesz a fűtéssel, nagyok a tartozások. Mi, kiszolgáltatott, tehetetlen, megzsarolt városi emberek nem tartozunk senkinek semennyivel sem. Ha egy vagy két hónapig nem fizetünk, a tartozást bírósági végzéssel bizony leütik a fizetésünkből, a késedelmi kamattal, a perköltségekkel együtt kétszer akkora lesz az összeg.
A távfűtő művek igazgatója hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy már ezen a télen kizárólag annyit fizetünk, amennyi hőenergiát elfogyasztunk. Mérni fogják. (Ezek szerint eddig annyit fizettünk, amennyit ők akartak). Nos, ebből a mérésből nem lesz semmi, Újvidék város vezetősége nem fogadta el az új módszert. Valakiknek nem felel meg. Nagyon szeretném, ha lenne egy zöld, több mázsás cserépkályhám. Valószínűleg nem az egyetlen vagyok e kívánsággal, de ebben a degenerálódott, túlnépesült és fertőzött városban egy ilyen álma csak keveseknek teljesülhet. Olyanoknak, akik nem is kályhákról álmodoznak.
