Betartják-e a dohányzási tilalmat az ön munkahelyén?
Igen 67.7%
Nem 32.3%
Az olaszoknál és a görögöknél nagyon nehezen megy a dohányzást tiltó rendeletek érvénybe léptetése, az eddigi rendeleteket is csak lazán tartják be. Németországban, Angliában, Franciaországban, Ausztriában viszont épp fordított a helyzet, alig bukkan fel akadály. Mások parlamenti szinten egyezkednek már évek óta, hogy hol, mi és mennyi legyen a dohányzási minimum, vagy éppen a maximum, ám a batyuskák nem sokat teketóriáznak, úgysem lehet a kétszázmillió orosznak megtiltani a mahorkát, mint ahogy a vodkát sem. Moszkva nem vár a törvényekre. A fekete öves karatés kormányfő a birodalmán belül egyszerűen oldotta meg a problémát: kirúgással fenyegetett meg hat dohányzó minisztert, a többi nem cigis, s most már emezek se. Legfeljebb otthon mernek rágyújtani. A kínaiak meg már otthon sem. Csunking város kormányzata felszólította a lakosságot, hogy jutalom fejében jelentsék fel a családtagokat, ha azok otthon dohányoznak. Kínában 350 millió ember rabja a dohányfüstnek, naponta háromezren halnak meg a cigaretta okozta ártalmaktól. Gyerekből meg csak egyet szabad csinálniuk. A feljelentett személyek fényképét kiteszik az önkormányzat szégyentáblájára is. Úristen, mekkora lesz az a tábla, jobban megfelelne erre a célra a Nagy Fal!
No, de ideje, hogy ismerősebb tájakra térjünk. Macedóniában január elseje óta tilos a dohányzás mindenütt, ahol ételt, italt szolgálnak fel. Még a kerthelyiségekben is. A híres tutun hazájában sem kívánatos a cigaretta. Pedig a négymillió macedón közül kétmillió dohányzik. A vendéglősök kérik a kormányt, enyhítsen a szigoron, mert rengetegen maradhatnak munka nélkül, noha a munkanélküliség egyébként is harmincöt százalékos.
A műanyag pohárkák nálunk most nagyon kelendőek. Álldogálnak az emberek az utcákon, egyik kezükben a füstölő bűzrudacska, másik kezükben a gőzölgő kávé, nagyokat divániznak meg duvánoznak, már vidámabbak is, nem úgy, mint egy héttel ezelőtt. Mert minden csoda három napig tart. Évekig fel sem emelték a feneküket az íróasztal mellől, most naponta legalább ötször kilógnak a munkahelyről. Mozognak, meg némi oxigént is beszívnak a füst mellé. A rosszban is van valami jó. Úgy lesz ezzel a tilalommal is, mint a vezetés közbeni telefonálással. Rejtő Jenő régen megírta már, hogy nem lehet minden pofon mellé forgalmistát állítani, és most látjuk, nem lehet minden autós és minden dohányos mellé sem. Nem gondoltam, hogy a közeli bevásárlóközpontban dolgozó lányok, asszonyok mindegyike cigarettázik. Ott guggolnak (nem száz, hanem csak öt méterre) a raktár mögötti bokrokban, szívják kegyetlenül, a banánt meg nincs aki lemérje. Lesz-e egy-két hónapon belül valaki, aki felméri, mennyi a kár és mennyi a haszon a megszigorítás után? Eddig se dohányoztak az emberek a postákon, a bankokban, az üzletekben... Elképzelhetetlen számomra, hogy miközben a villanyszámlával állok a sorban, valaki a nyakamba fújja a füstjét. Ellenben nagyon is valós a kép: az olajszagú hatalmas műhelyben a korosodó mester (akit fiatalkora óta csak lógó csikkel a szájában ismerek) ott áll mellettem, a két ujja közt az égő cigarettával együtt tartja a motoromból kiszerelt dugattyút, a másik kezében pedig ott a mikrométer. Nem zavar a füstje. Ha nem szívná egymás után azt a rohadtul büdös olcsó cigarettáját, ingerlékenységében mellémérne egy-két ezredet. Arra meg semmi szükségem. Ezután biztosan mellémér majd.
A cigarettafüstöt egyébként utálom. A másokét. A sajátomról meg nagyon-nagyon nehezen mondok le. Nem akarok a „nemdohányzás” rabja lenni, noha mint mindenki, én is pontosan tudom, mit jelent ez a káros és csúf szenvedély. Mégis azt mondom: jó ez a tilalom. Lényegesen kevesebb cigarettát fogyasztok most. A fél doboz helyett legfeljebb három szálat délutánonként, a kijelölt dohányzókamrában. Ahol a saját dohányom zamatát nem is érzem a mások kihűlt füstjének bűzétől. Úgy vagyok a dohányzással, mint a bukósisakkal, amit felteszek a negyven fokos hőségben is, hiszen a szabály az szabály. A mai fiatalok között jóval kevesebb a dohányos, mint amikor mi voltunk fiatalok. De még mindig sokan vannak. Itt, a bérces Balkánon kell még egy-két bő évtized ahhoz, hogy ez az évszázadokon át szívós gyökeret vert szokás nagyobb mértékben visszahúzódjon. Épp annyi, amennyi idő alatt elhull, lemorzsolódik e jelenlegi és igencsak számottevő dohányzó réteg, a korosabb középgeneráció. Ha majd az értelem győzedelmeskedik. Addig pedig hiába minden szigor, minden büntetés, besúgás, vagy akár hajnali kivégzés a főtéren... Gyarló teremtés az ember.
