Tegnapi számunkban közöltünk a hírt, miszerint a mitrovicai középiskola vegytantanárnőjével és diákjával szemben hivatalosan is megindult a fegyelmi eljárás. Ezt a lépést javasolta az iskolaigazgatónak a tartományi oktatási titkárság is.
A 62 éves középiskolai vegytantanárnő nemcsak ország-világ előtt megszégyenülve, hanem fegyelmivel is meghurcolva vonul nyugdíjba? Elvárható lenne, hogy az oktatási minisztérium és a tartományi oktatási titkárság kiálljon mellette. Ezek szerint ugyanolyan fegyelmi hercehurcának teszik ki, mint az elsős középiskolást, aki sarokba szorította, rángatta ki kezéből a naplót...? Emlékszem, 1990-ben Újvidéken az egyik szakközépiskola matematika szakos tanárnőjét hagyták helyben ismeretlen támadók az esti órákban az utcán. Ez volt az első nyilvánosságra került eset. Egyértelmű volt, hogy diákjai bosszúból tették. A közvéleményt sokkolta az, hogy ilyesmi megtörténhet, s egy emberként állt ki a pedagógus mellett. Mert a tanárverést nem lehet igazolni semmivel.
Rossz üzenet olyasmit emlegetni, hogy sok volt tantárgyából a gyenge osztályzat, meg ő ütött először (miközben a kétszer olyan magas és dupla súlyú diák a sarokba szorította, fenyegetően fölé hajolt, rángatta ki kezéből a naplót). A pedagógus-szakszervezetek nem véletlenül kezdeményezték már évekkel ezelőtt, hogy a tanár elleni agresszív fellépés is hivatalos személy elleni erőszaknak minősüljön.
A kilencvenes évek egyik hozadéka, hogy a tanári tekintély romokban hever. Nem csak azért, mert egy gyanús körülmények között meggazdagodott egyén a mellényzsebéből megvehette az 1-2 márkás fizetéssel éhkoppon tartott egész tanári kart. A tanítónő helyett a kislányok szemében is a gyanús körülmények között meggazdagodottak, a sztárnak kikiáltott énekesek lettek a példaképek. A hatalom erre még rátett egy lapáttal: annyi becsmérlő jelzővel illette – főképp sztrájkok idején – a jobb élet- és munkakörülményekért harcoló pedagógusokat, hogy diákgenerációk egész sora szemében rombolták le a tanári tekintélyt. S az akkori diákok egy része ma már fiatal szülő, aki ezt a tiszteletlenséget, feje tetejére állt értékrendet adja tovább.
A mitrovicai eset kapcsán szervezett egyik tévévitában a belgrádi tanárok tucatszám sorolták fel a hasonló eseteket. Illúzió lenne azt gondolni, hogy kisebb városokban jobb a helyzet. Ez is azt igazolja, ha a diákok azt látják, hogy a tanárt büntetlenül lehet bántalmazni, leköpködni, akkor nincs semmi visszatartó erő, semmi sem riasztja őket vissza ettől. A néhány hónapos szerződésre felvett, tanári diplomával nem rendelkező – tehát szakképzetlen – pedagógus a legkiszolgáltatottabb. Ha feljelenti az őt bántalmazó hetedikes, nyolcadikos diákot, az igazgató simán kirúgja, mert az iskola jó híre kerülhet veszélybe, esetleg kiderül, mégsem mintaiskoláról van szó.
Ha most a minisztérium és a titkárság nem áll ki a tanárnő mellett, annak egyértelmű üzenete lesz a diákok számára: bátran lehet tanárt verni, hiszen ha tanárverés miatt valakit kirúgnak az iskolából, az majd átiratkozik egy másikba, ahol a vagányok szemében még hősnek is fog számítani. De vajon mi lesz a tekintélyét vesztett tanárral, s ebből kifolyólag az oktatásügy tekintélyével?
