Kezdem az elsővel.
Nem, a Magyar Szó dolgozói nem örülnének annak, ha ők a Hét Nap dolgozóinak a kárára boldogulnának. És a Magyar Szó dolgozóinak nincs szándékukban „kitolni” (tolni esetleg e megmaradt kevés vajdasági magyar szekerét), „gáncsoskodni, akadékoskodni” senkivel, legkevésbé kollégáinkkal a Hét Napból.
És a Hét Nap dotációjának egy részét sem akarjuk magunknak.
A Magyar Szó dolgozói azonban tudni szeretnék, s megkérdezem, hogy a munkájuk – nem bocsátkozom abba, ki hogyan dolgozik, ki mit teremt, ki ad többet, mert nem akarok acsarkodni és akadékoskodni – (erre a kérdésre ugyanis harminc év újságírói munkámmal talán jogot is formálhatok), az én munkám, miért ér fele annyit, mint a Hét Nap harminc munkaévével bíró munkatársának munkája? Hogy csak a harminc munkaévet említsem…
Mivel érdemelte ki a Hét Nap a Magyar Nemzeti Tanácsnál és a tartományi kormánynál azt a privilégiumot, hogy munkatársai ugyanazon munka elvégzéséért kétszer akkora bért kapjanak? És ez nem csak az elmúlt egy-két hónapra vonatkoztatható, hanem sok-sok évre visszamenőleg?!
Ezekre a kérdésre kérnék választ Dudás Károlytól, a Hét Nap főszerkesztőjétől, aki a múlt héten támadta a Magyar Szót, és Tóth Líviától, aki a lap impresszumában felsorolt 22 fizetett munkatárs és 27 állandó munkatárs (azaz tiszteletdíjas munkatárs – itt mondom el, hogy a Hét Nap tiszteletdíjas munkatársai tudomásom szerint rendszeresen megkapják járandóságaikat, a Magyar Szó tiszteletdíjas munkatársai, tudósítói pedig idén még egy garast sem kaptak), tehát a Hét Nap 49 fizetett embere között az egyik szerkesztő.
És az acsarkodás, a gáncsoskodás, az akadékoskodás szándéka nélkül arra a kérdésre is kérnék választ mindkettőjüktől, de a Hét Nap összes dolgozójától is, talán mind a 49-től, hogy miért nem állnak mellénk? Miért nem mondják ki azt, hogy a Magyar Szó dolgozói valóban szégyentelenül kevés pénzért készítik, írják, szerkesztik a vajdasági magyarok egyetlen napilapját? Miért nem emelik fel szavukat a mi érdekünkben? Miért nem követelik a közös alapítónk elnökétől, hogy sürgősen rendezze a vajdasági magyar tájékoztatás rákfenéit? Miért nem jelenik meg a főszerkesztő, vagy egyik- másik szerkesztő tollából egy ilyen hangú vezércikk? Létezik-e szakmai kollegialitás a politikusokkal szemben? Vagy ma már mindent a politikum irányít? És ez ellen egy valamikori bátor Naplós miért nem emel hangot?
Kérdések, kérdések, kérdések. De nem a veszekedés, az acsarkodás szándékával feltettek. Mert úgy gondolom, hogy mi nem vagyunk ellenségek. Azt azonban egyáltalán nem zárom ki, hogy nektek is, kedves Hétnaposok, és nekünk is vannak ellenségeink, vagy jobban fogalmazva rosszakaróink, haszonlesőink, de nemcsak nekünk, firkászoknak, hanem kis közösségünknek is. A firkászok dolga, közös feladata felfedni, leleplezni őket.
Remélem, hogy ebben egyetértünk.
Közös gazdánk törődéséről pedig tovább vitatkozhatunk.
