Mi még nem tartunk ott, ahol Magyarországon élő sorstársaink. Nevezetesen ott, hogy nem tudjuk visszafizetni a hitelrészletünket, s emiatt fennáll annak a veszélye, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnik a fedél a fejünk fölül, vagy nem lesz mivel munkába mennünk, mert vissza kell adnunk a vadonatúj autónkat a banknak.
Mi még biztosan nem tartunk itt. Ennek oka az, hogy a lakosság legnagyobb hányadának annyira alacsony a havi bevétele, hogy nemhogy házra vagy autóra nem vett fel hitelt, hanem örül annak, ha a számlákra felvett kis összegű készpénzkölcsön részletét ki tudja fizetni, emellett a folyó havi számlákat tudja törleszteni, tud hetente kétszer húst tenni az asztalra, s be tudja íratni gyermekét az iskolába. Hogy új táskára, ruhára jut-e a bevételből, az nem biztos.
Júliusban ugyanis 30 058 dinár volt az átlagfizetés az országban. Míg tavaly a decemberi átlagfizetés 435 eurót ért, a júliusi átlag már alig érte el a 330-at. Decemberben 77 dinárt kellett adnunk egy liter üzemanyagért, ma a benzin literje 101 dinár.
Az év első öt hónapjához viszonyítva mintegy tíz százalékkal csökkent a vásárlóerő. Nem csoda, hiszen átlagosan tíz százalékkal nőttek az árak, s mint fent említettem, 100 euróval kevesebbet ér a bevételünk. A dohányáru 25,8 százalékkal, az italok 18,3 százalékkal drágábbak. A legnagyobb vásárlóerő-csökkenést az italoknál, a húsnál, a felvágottaknál, a kozmetikumoknál, a tisztálkodási cikkeknél és a háztartási tisztítószereknél jegyzik a kereskedők. De egynegyedére csökkent a műszaki cikkek és a ruhanemű iránt érdeklődő vásárlók száma is.
Vagyis ez azt jelenti, megint kénytelenek vagyunk alább adni. Az alapvető, a méltó emberi élethez szükséges cikkeket sem tudjuk már megvásárolni. Egyes adatok azt mutatják, igaz ugyan, hogy a szükséges élelmiszert megvásároljuk magunknak – abból is legtöbben a rosszabb minőségűt választjuk –, hiszen éhen nem halhatunk. Szóval megint ide jutottunk, még mindig itt tartunk.
Az International Living Magazin felméréséből kiderül, a balkáni országok közül Szerbiában a legalacsonyabb az életszínvonal. Hiába próbál bárkit is az ellenkezőjéről meggyőzni a hatalom, mert az, aki még a havi 30 058 dinárt sem keresi meg – és sajnos nagyon sokan vannak –, nemhogy nem hiszi el, hogy Szerbia olcsóbb az európai uniós országokhoz viszonyítva (ugyanis ezt merte kijelenteni a héten a kormány által létrehozott, az árak alakulásával és a polgárok életszínvonalával foglalkozó bizottság), de előbb nevet egy nagyot, aztán feldühödik, majd elkeseredik. Ugyanis még a havi nettó átlagbér sem elég a fogyasztói kosár megtöltéséhez. Tavaly ilyenkor elég volt.
Ha egy kicsit utánanéztek volna a dolgoknak a fent említett bizottság tagjai, nem keserítették volna meg még jobban a szerbiai átlagpolgár életét ezzel a badarsággal. Nem kell ugyanis szakértőnek lenni ahhoz, hogy az első pillanatban szöget üssön a fejünkbe: de hát az európai uniós átlagpolgár nem havi 330 euróból él!
Valóban. Az Európai Unió országaiban az éves átlagbér 26 850 euró volt a tavalyi évben, míg Szerbiában ez alig haladja meg a 3500 eurót éves szinten. Nevetséges azzal nyugtatni az embereket, hogy az olcsóbb országok közé tartozunk, ha az alapvető élelmiszerek olcsóbbak a környező országokban, mint nálunk.
A horvát 24 sata napilap adatai szerint a következő élelmiszerek: a sajt, a rizs, az olaj, a teakolbász, a kenyér és a tojás megvásárlása Magyarországon összesen 14 euróba, míg Szerbiában 23,67 euróba kerül. Szlovéniában ugyanezeket a cikkeket 19,8 euróért tudjuk megvenni, miközben Szlovéniában ötször magasabb az átlagbér.
Tény, hogy a 24 sata adatai szerint Szerbiában lehet a legolcsóbban fogkrémet venni. Csak éppen még egy kicsi hiányzik, és nem lesz mi után fogat mosnunk...
Az is kérdés, hogy a szerbiai átlagpolgárok hányad része kapja kézhez rendszeresen az átlagbér nagyságát megközelítő vagy meghaladó összeget. Nagyon kevesen.
Szerbiában ugyanis összesen 1,9 millió polgár van munkaviszonyban, ebből mindössze 1,2 millió dolgozik rendszeresen – tehát nincs kényszerszabadságon –, s kapja kézhez rendszeresen a munkájáért járó bérét. Mintegy további 700 000-en a szürkegazdaságban dolgoznak.
Most mintegy 16 százalékos a munkanélküliség. Október és június között összesen 40 000 ember maradt munka nélkül – egyesek szerint ez a szám meghaladja az 50 000-et is. Az év végéig a szakemberek szerint még mintegy 100 000-rel nő majd a munkanélküliek száma. A szociológusok viszont nem félnek kimondani: ez a szám akár 200-300 ezer is lehet. Vagyis négy hónap alatt még legalább ennyien kerülnek az utcára. Ez a feltételezés nem áll messze a valóságtól, hiszen az államnak összesen 63 000 vállalat felé van adóssága. Ha ezek a vállalatok egyenként csak egy-egy alkalmazottjuktól válnak meg, mert nem tudják béreiket fizetni, az további 63 000 munkanélkülit jelent. Az állami szféra is takarékoskodna, az előrejelzések szerint ebben a szférában az év végéig 40 000-en maradhatnak munka nélkül. Ez már 100 000 munka nélkül maradt polgárt jelent.
Ép ésszel fel sem fogható számok ezek. De ha kicsit is elgondolkodunk, fekete lepelként borul ránk a jövő. Ha a jóslatok kis hányada valósul csak meg, Szerbiának 2010 januárjában körülbelül egymillió munkanélkülivel kell számolnia.
A Függetlenség Szakszervezet felsőbb vezetése már hónapok óta figyelmeztet, hogy forrongó ősz előtt állunk. Branislav Čanak pedig a napokban kiemelte: „Mintegy 100 000 munkanélküli kopog az ajtónkon, akiken nem tud az állam segíteni, mert nincs pénze. Ez egy kisebb hadsereg, amelynek tagjai nem a kilencvenes évekből elmaradt béreiket követelik, hanem végtelenül elkeseredett emberek, akik munka nélkül maradtak.”
