EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta:
,,Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, ami a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit.
Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.«
»Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl. Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.«
»Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él. Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is ide jussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám, Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.«
Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«” (16, 19–31)
Jól ismert és mégis nagyon kihívó ennek az evangéliumnak az üzenete. Szívesen elsiklunk fölötte, anélkül hogy valamelyik szereplőnek a helyzetébe vagy bőrébe képzelnénk magunkat, és így vizsgálnánk meg a lelkiismeretünket, gondolatainkat, magatartásunkat és cselekedeteinket. Meg kell próbálnunk ezt megtenni, és így megérteni és alkalmazni ennek az evangéliumnak számunkra is kötelességet jelentő üzenetét.
Először is a gazdagság veszélyeire hívja fel Jézus a figyelmünket. Önmagába véve nem a gazdagság a baj, még akkor sem, ha valaki tényleg milliomos. A gazdagnak egyéniségében és vallásbeli elkötelezettségében nagyon edzettnek kell lennie, mert a gazdagság nagyon sok kísértést hoz magával, és nem könnyű ezeknek ellenállni.
Az első nagy kísértés a vagyonszerzés, a még több vagyon utáni sóvárgás. Ennek nincs teteje. Aki ebbe beleesik, az dúsgazdagsága ellenére siránkozik és gürcöl, mert: „Jaj, mi lesz velünk?”
Ismertem egy nagyon gazdag földbirtokost, aki ha két szalmaszálat sem tett volna keresztbe egész hátralévő életében, ő is és családja akkor is bőségesen ellátva élhetett volna. Éjjel-nappal a traktoron ült. Ő maga mondta, hogy néha, különösen éjszaka meg kellett állnia a szántással, hogy egy darabig hanyatt feküdjön a barázdában, mert úgy fájt a gerince.
Egy másikat is ismertem. Ő sem volt szegény. Annyira fáradt és kimerült volt, hogy szántás közben elaludt a traktoron. Csak úgy tudott már szántani, hogy a föld mind a két végén keresztbe mély barázdát szántott, hogy mikor odaér, akkor nagyot zöttyenjen a traktor és ő felébredjen.
Nagyon sok ilyet és hasonlót lehetne megemlíteni, helyben is és a külföldre költözött testvéreink között is, akik agyonhajtják magukat, nem a szükségből, hanem a még több szerzéséből. A telhetetlen vagyonszerzés rabjai ezek.
A másik kísértés a dúsgazdagságban a lakmározás, mulatozás, iszákoskodás, dőzsölés és a vele járó különböző erkölcstelenségek, amit megengednek maguknak.
Végső soron az ilyen magatartás nagyfokú önzéshez, a magunknak valóságához vezet, amit az evangéliumi elbeszélés is kifogásol a gazdag embernél. Számára nem létezett a szegény Lázár. Nem bántotta, de nem is foglalkozott vele, nem érdekelte a szenvedése. Nem kell magyarázni, hogy milyen gyakori, elterjedt egyéniségi betegség ez a mai korban, még sokszor a szülők vagy a legközelebbi családtagok felé is. Hány családapa és családanya van, aki alig tudja, mi van a gyermekével, mert nem ér rá, hogy vele foglalkozzon. Az ilyen szülő valójában csak a maga rohanásával, élvezetei hajszolásával van elfoglalva, és csak önmagára gondol, önmagával van tele.
Nem azért kárhozik el az evangéliumban említett vagyonos ember, mert gazdag volt, hanem mert nem látta meg a keresztre feszített Jézust a közelében, a háza küszöbén szenvedő Lázárban. Azért kárhozik el, mert ahogy Jézus mondja: „Éhes voltam, de nem adtatok nekem enni, szomjas voltam és nem adtatok nekem inni, beteg voltam és nem látogattatok meg, és így tovább. Ugyanis amit nem tettetek egynek is a szenvedő testvéreim közül, azt nekem nem tettétek.” (Mt 25, 31–46) Ez ugyanaz, amit Ábrahám mond a gazdagnak: „Van Mózesük és vannak prófétáik, azokra hallgassanak.” (Lk 16, 29) A Szentírás tele van a felebaráti szeretet sürgetésével és azzal, hogy aki nem szereti vagy kihasználja a felebarátját, az Istent sem szereti. A felebaráti szeretet pedig nem a barátságon, nem a szimpátiákon múlik, hanem azon, hogy észrevesszük-e a mellettünk lévő vagy csak az utunkba kerülő ember szükségleteit, legyenek azok anyagiak vagy lelkiek.
A koldus Lázár nem azért üdvözül, mert szegény, nem azért, mert nyomorult beteg, nem azért, mert senki sem törődik vele, hanem azért, mert mindent türelmesen elvisel. Nem lázadozik Isten ellen, nem szidja Istent. Ez a Lázár nagyon emlékeztet a szenvedő Jóbra. Érdemes legalább beleolvasni az ő könyvébe és elgondolkodni rajta.
Nagyon nehéz elfogadni, hogy Isten velünk van, szeret minket, és a nagyon nehéz megpróbáltatásokat is megengedi az életünkben. Még nehezebb azzal megbékélni, hogy a szenvedések is Isten szeretetének az ajándékai számunkra. Mégis ez a nagy igazság.
Jézus sohasem beszélt arról, hogy Ő vagy az Atya nekünk szép, békés, boldog életet biztosít a földön. Az „egy hajszál sem vész el a fejetekről az Atya tudta nélkül” a vértanúkra is vonatkozik és vonatkozik az örök élet semmihez sem hasonlítható hatalmas ajándékára.
Kialakult talán a múlt század közepe táján, de lehet, hogy még előbb is, az a téves értelmezése a hitünknek, hogy ha mi szabályosan betartjuk a hitünk vallásgyakorlati előírásait és az erkölcsi szabályokat is, akkor baj nem érhet minket. Ha mégis jön valami csapás, vagy elrontunk valamit, akkor azt kérdezzük: „Isten miért büntet minket? Hiszen mi semmi rosszat sem tettünk.” Ezek a kérdések úgy hangzanak, hogy Istennek nincs joga minket ezzel vagy azzal a csapással sújtani. Addig már nem jut el ez a fantázia, hogy Jézus, az Isten Fia milyen nagy szenvedések árán tanúsított mindegyikünk nevében hűséget a Mennyei Atyának, hogy jóvátegye az őseink és mindegyikünk hűtlenségét.
A mindenféle szenvedés és megpróbáltatás az a lehetőség számunkra, hogy a türelmes elviselésével magunk is hűséget tanúsítsunk az Atyának, ahogy Jézus is hűséges lett értünk a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
