A héten rangos gazdasági csúcstalálkozó volt Belgrádban, amelyen Milan Ćulibrk , az Ekonomist gazdasági magazin fő- és felelős szerkesztője is részt vett. Ćulibrket elismert szakkommentátorként tartják számon, aki meglehetősen jól ért a gazdasági lépések értékeléséhez, és hasznos tanácsokat tud adni minden olyan kérdésben, ami a gazdasághoz fűződik.
Ön is úgy látja, hogy a gazdasági válság vége felé közeledünk?
– A szerb kormány szakembereinek nagy többsége úgy gondolja, hogy a válság a vége felé jár, én sajnos nem osztom ezt a véleményt, egyáltalán nem vagyok optimista, mert a tényekre hagyatkozom, s abból sehogy se tudom leszűrni, hogy a válság a vége felé közeledik. Ezzel szemben fennáll a veszélye annak, hogy a válság második hulláma fog begyűrűzni hozzánk. A világgazdasági válság a pénzügyi szektorban kezdődött, majd ezt követően a bankokból áttevődött a cégekre, vállalatokra, s most szerintem az a veszély fenyeget, hogy az úgynevezett reálszektorból ismét visszakerül a pénzügyi szférába, s ez nagyon valószínűnek tűnik. Igaz, hogy a fejlett országokban lassan kezdenek felszínre kerülni a válság elmúlását igazoló jelek, több minden utal arra, hogy kilépnek a recesszióból, de ne feledjük el, hogy ott ezer milliárd dollárt fektettek be a pénzügyi rendszerbe, és hogy számos vállalatot állami támogatással tartottak életben, különösen az autóiparba sok pénzt ömlesztettek. Tehát ők jogosan gondolhatnának arra, hogy enyhülni fog a válság. Viszont itt nálunk ez merőben másként alakult, a kormány a költségvetésből pár milliárd dinárt választott ki arra a célra, hogy a kamatlábak alakulását szubvencionálja. Ez ahhoz volt elég, hogy a bankok némiképperőre kaptak, és lehetővé tették, hogy ismét lehessen kölcsönt igényelni náluk, de szerintem ez nem volt elég. Attól tartok, hogy jövőre ez a támogatás el fog maradni, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Nemzetközi Valutaalap többek között azt is követeli, hogy az efféle állami szubvenciót felszámolják.
Mi várható akkor?
– Mindenesetre bajba kerülnek az érintett intézmények, mert amint a kölcsönök visszafizetésének ideje elérkezik – márpedig ezek mind rövid lejáratú, 12 hónapra szóló hitelek –, akkor begyűrűznek a különböző gondok. Mindez szerintem tavaszra várható. Akkor előfordulhat, hogy ezek nélkül a hitelek nélkül a vállalatok és a cégek komoly gondokkal fognak küzdeni, és ez természetesen a gazdasági aktivitás visszaesésén fog meglátszani.
Mit várhatunk a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalás kimenetelétől és az azt követő hatástól?
– Az mindenképpen dicséretes, hogy a Nemzetközi Valutaalap enyhített a Szerbiával szemben támasztott szilárd álláspontján, ha nem jött volna közbe ez a globális gazdasági válság, akkor biztos, hogy kitartóan követelték volna, hogy a költségvetési hiány nem haladhatja meg a 3 százalékot, mert ez volt az elsődleges megbeszélés egyik kikötése. Időközben kiderült, hogy szinte minden államban, tehát nemcsak a környező országokban, hanem az európai uniós országokban is a költségvetési hiány jóval magasabb lesz, mint ahogyan azt eredetileg eltervezték. Azért történt ez így, mert ezt az egy eszközt találták kézenfekvőnek arra, hogy valamelyest enyhíteni tudják a gazdasági visszaesést. Szerencsére az IMF ezt megértette, és így engedményt tett Szerbiának, hogy jövőre növelhesse a költségvetési hiányt. Az már más kérdés, hogy vajon a szerb kormány mi módon fogja a költségvetési hiány strukturális felépítését megoldani. Amennyiben továbbra is a költségvetési hiány úgy alakul, hogy a pénz a folyó kiadásokra megy el, azt nem a befektetésekre használják fel, akkor biztosak lehetünk abban, hogy hosszútávon ebből komoly gondok lesznek. Az sem mellékes, hogy a költségvetési hiányt manapság jószerével eladósodással próbálják pótolni, és tudni kell, hogy ezért busás kamatokat számítanak fel, viszont számolni kell azzal, hogy eljön az idő, amikor ezt vissza kell téríteni, s én attól tartok, hogy bekövetkezik majd az is, hogy nem lesz pénz visszafizetni az adósságot.
A bankkormányzó arra figyelmeztetett, hogy óvakodnunk kell attól, nehogy eladósodási válságba kerüljünk.
– Nemcsak ő, hanem a közgazdászok nagy többsége vészjelzésként erre hívja fel a figyelmet, s mi az Ekonomist legutóbbi számában foglalkoztunk az adott témával, hogy az ország jelenlegi eladósodása 10 milliárd euró, s ha élnek minden adott lehetőséggel a kölcsönökre és a hitelekre vonatkozóan, és minden bizonnyal, amint lehet, lehívják a kölcsönöket, ennek az lesz a következménye, hogy az adósság 12 milliárd euróra fog ugrani. Gondoljunk csak bele, hogy ha az elkövetkező években ilyen ütemben folytatódik az eladósodás, akkor hova jutunk? Mondok egy példát: az orosz föderációtól egymilliárd dollárt kaptunk, amit nagyon rövid időn belül, talán néhány év múlva törleszteni kell. Így abba a helyzetbe kerülünk, hogy csak a kamatok kifizetésére rá fog menni a hazai társadalmi össztermék 2-3 százaléka. Ezek szerint az összes pénzünk rámegy az adósságtörlesztésre, s mi egy bűvös körbe fogunk kerülni, ahonnan nincs kiút. Mondjuk, korábban azt az összeget, amit majd most a kölcsönrészlet törlesztésre fordítunk, az oktatásba fektethettük be, erre viszont nem lesz többé lehetőségünk.
Hogy lehet az, hogy az oroszokkal köttetett üzlet feltételeiről semmilyen részletet sem tudhatunk?
– Minden bizonnyal azért, mert még véletlenül sem sikerült olyanra az üzlet, mint ahogyan azt eleinte tálalták nekünk. Én már az első napon, amikor euforikusan nyilatkoztak az oroszokkal kötött szerződésről, nyomban visszafogottságra intettem, és azt hangsúlyoztam, hogy semmi ok sincs az ünneplésre, hiszen ahhoz tudni kellene, hogy milyen ez az egyezség, abból milyen feltételek és kötelezettségek adódnak, de főleg a kölcsönfizetés körülményeit kellett volna nyilvánosságra hozni. Alapvető dolog szerintem, hogy mielőtt eladósodnánk, mérjük fel a helyzetet.Mi előre ittunk a medve bőrére, egyáltalán nem voltunk tisztában az oroszokkal köttetett üzlet feltételeivel, a visszafizetési határidővel, a kamatláb nagyságával és a visszafizetési határidővel, de még azzal sem, hogy vajon teljesíteni tudjuk-e a vállalt kötelezettségeinket. Csak a sötétben tapogatózunk. Azt követően, hogy napvilágra került, hogy a dunai híd kiépítésére Kínától felvett kölcsönért 3 százalékos kamatot számolnak fel, állítom, hogy ha ennél kedvezőtlenebb feltétellel szerződtünk le az oroszokkal, akkor az ránk nézve semmiféleképpen sem lehet biztató.
Milyennek ítéli meg a pénzügyi és a bankrendszerünket? Elég stabilak-e a pénzintézeteink, mivel még tart a takarékossági hét, betehetik-e az emberek a megtakarított pénzüket a bankokba?
– Egy évvel ezelőtt egymilliárd eurót vettek fel Szerbia polgárai a bankokból a válságtól tartva, s azóta kiderült, hogy a bankrendszer a szerbiai gazdaság egyik legbiztosabb pontja. Az ipari termelés visszaesett, minden más gazdasági ágazatban drasztikus csökkenés volt tapasztalható, viszont a pénzügyi rendszer úgy látszik, a legegészségesebb ágazat maradt. Ez azzal magyarázható, hogy 2000. október 5-e után az összes nagyobb állami bankot bezárták, azért, mert úgy mérték fel, hogy bizonytalan és kockázatos bankpolitikát folytattak, egyszerűen letörölték őket a pénzintézetek listájáról, és helyettük új, egészséges alapokra épülő bankokat hoztak létre, amelyek kellő tőkével rendelkeznek ahhoz, hogy vállalni tudjanak akár kockázatosabb ügyvitelt is. Talán így tudnám definiálni a jelenlegi helyzetet és nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem, hogy a szerbiai bankok túlnyomó többsége teljesen stabilnak, egészséges alapokon állónak és biztonságosnak mondható. Ezenfelül tudnunk kell azt is, hogy az állam 50 ezer euró értékben garanciát vállalt a bankokban elhelyezett devizatakarékért, úgyhogy aggodalomra nincs ok.
Vajon arra lehet-e számítani, hogy jövőre se állítja vissza az állam a devizatakarék után fizetendő adót, ami 20 százalék volt, s amelyet az idei évre eltöröltek?
– A Pénzügyminisztérium még latolgatja ezt a lépést. Idén azért döntöttek így, mert ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a bankok feltölthessék a devizatartalékaikat, most viszont elképzelhető, hogy mivel az államnak nagyon nincs pénze, jövőre ismét visszaállítják a devizatakarék után járó adót, de azt hiszem, ez százalékban kifejezve nem lesz nagy összeg, mert meggyőződésem az is, hogy ily módon nem folyik be különösebben sok pénz az államkasszába, s ezt fel tudják mérni és kellőképpen mérlegelik a Pénzügyminisztériumban.
