Ünnepre tehát szükség van. De mikor legyen az ünnep?
Vidékünkön a kommunizmus évtizedei alatt a kor ideológiájára jellemző vonalas módon oldották meg ezt a kérdést. Ünnepnek minden egyes város, település esetén az a nap számított, amikor a második világháború vége felé az orosz vagy partizán csapatok (hol, hogy?) átlépték a város szimbolikus kapuját. És mivel ezen a tájon ez 1944 októberében történt, évről évre végig is söpört egész Vajdaságon az októberi városnapi ünnepségsorozat. Minden évben kiosztották az Októberi Díjakat (természetesen nagybetűvel) – és kész. Hogy ezeket az ünnepeket az adott közösség mennyire érezte a sajátjának, az már egy másik kérdés, de ez nem is feszélyezte annyira az akkori hatalmat.
A kilencvenes évek jelentős változást hoztak ezen a területen is. Minden egyes önkormányzat önmaga dönthette el, melyik napot tekinti saját történelme szempontjából a legfontosabbnak, azaz melyik napot nevezi ki a város napjává. A legtöbb helyen ezt többé-kevésbé szerencsés módon oldották meg: kiválasztottak egy történelmi szempontból jelentősnek tekinthető, lehetőleg senkit nem sértő dátumot, amelyet az adott közösség is magáénak érezhetett, és azóta is ezt a napot tekintik ünnepnek. De persze nem ment mindenhol ilyen simán a dolog. Ékes példája ilyen szempontból a rendszerváltás utáni általános zűrzavarnak, történelmi gyökértelenségnek és közösségi identitástudat-hiánynak Nagykikinda esete. Mint ahogy annak is, hogyan válhat ez a kérdés is (mint minden) a politika játékszerévé.
Nagykikinda esetében az a bizonyos jeles nap október 6. volt, évtizedeken keresztül tehát ezt a napot kellett városnapként ünnepelni. Érthető, hogy a kilencvenes évek elején létrejött új helyi hatalom szabadulni akart ettől a történelmi emléktől és tehertől, azaz új ünnepet keresett magának. November 12-ét találták meg, mert 1774-ben Mária Terézia az Osztrák –Magyar Monarchia mindenható uralkodójaként ezen a napon adományozott különböző kiváltságokat és előnyjogokat a nagykikindai körzetnek, amely lehetővé tette a város további fejlődését. Ment is minden a maga útján – néhány évig. A 2004-ben megtartott helyhatósági választások eredményeképpen ugyanis Nagykikindán a radikálisok kerültek hatalomra, akik természetesen úgy látták, semmiképpen sem helyénvaló az, hogy a város legjelentősebb ünnepe egy olyan dátum, amely az átkos K. und K. szelleméhez köthető. Ismét új napot kellett tehát keresni, amely már az új hatalom szellemiségét tükrözi. Így aztán meg is találták május 22-ét. Akik esetleg nem tudnák, ez Szent Miklós (Sveti Nikola) nyári megünneplésének a napja, amit azért kell külön hangsúlyozni és elmagyarázni, mert még a szerb közvéleményben is sokkal erősebben él a december 19-i, téli dátum, mint a védőszent napja. Egyébként ezen a napon, mármint május 22-én, méghozzá 1096-ban menekítették át a védőszent földi maradványait a török megszállás alól az akkor még pravoszláv olaszországi Bari városába. Csak feltételezhető, hogy a radikálisok választása azért esett erre a napra, mert a mai nagykikindaiak emlékezetében még ma is élénken él ennek az egy évezreddel ezelőtti cselekedetnek az emléke, ennek ellenére ez a dátum sem tudott gyökeret verni, mert azóta már ismét újabb helyi hatalom van a városban, és a jelenlegi demokrata városvezetés például idén ezt a napot jóformán meg sem ünnepelte.
Az átmeneti szélcsendet most az zavarta meg, hogy ebbe a vákuumba robbant bele Đorđe Lujinović, a Szerbiai Demokrata Párt helyi szervezetének egyik tagja egy új javaslattal a város napjának megünneplésére vonatkozóan. Ő ugyanis elolvasott egy könyvet, nevezetesen Dušan Dejanac Leksikon poznatih Kikinđana (Ismert kikindaiak lexikona) című kötetét, amelyből azt olvasta ki, hogy 1750. október 20-án írtak alá egy megállapodást egyik részről az Osztrák–Magyar Monarchia (no lám, megint!) hatóságai, másik oldalról pedig bizonyos Gavrilo Novaković és Lazar Popović szerb katonatisztek, melynek lényege az volt, hogy a K. und K. jóváhagyja a szerbek betelepedését erre a vidékre, a törökök elleni védőpajzsként. Valahol innen eredeztethető a város keletkezése, logikus hát, hogy ez legyen a város napja, érvel a helyi politikus.
Jelenleg itt tart a történet. Most mindezt kommentálni kellene, ami egyrészt nem könnyű (legalábbis moderált szókészlettel), másrészt nyilván felesleges. Harmadrészt épp elég szemléletes és árulkodó módon kommentálják mindezt maguk a helyiek és érintettek. Nagykikinda város hivatalos honlapján ugyanis lehet szavazni és javaslatot tenni, hogy melyik legyen a város napja. Igaz, nem tudni pontosan, mióta zajlik ez a szavazás, de a kommentár maga a szavazatok száma: 66. Amit a lehető legegyszerűbben talán így lehetne lefordítani magyar nyelvre: a helyieknek elegük van ebből az egészből.
Kommentár helyett inkább engedtessék meg egy újabb, remélhetőleg építő jellegű javaslat a város napjával kapcsolatban. Van ugyanis Nagykikindának egy nagyszerű, hagyományos és többnapos rendezvénysorozata. Ezek a kikindai töknapok. Ilyenkor rendszeresen tökversenyt tartanak, azaz megmérik, kinek termett a legnagyobb, és kinek a leghosszabb töke (akit érdekelnek a csúcstartók: 247 kg, illetve 213 cm). Az egész volt jugoszláv térségből, de még a környező országokból is érkeznek turisták ilyenkor a városba, szakmai előadásokat tartanak, tamburafesztivál és számos más kulturális rendezvény zajlik napokon keresztül. A környék ugyanis ősidők óta töktermelő vidék, és a helyi, jellegzetesen önironikus bánáti legenda szerint, aki feláll a tökföldön a legnagyobb tökre, az belátja egész Nagykikinda városát. Ebben legalább van humor, helyi íz, és ami a legfontosabb, nincs benne politika.
Szóval talán a legjobb lenne akkor ünnepelni a város napját, amikor virágzik a tök.
