Benyújtotta lemondását Rasim Ljajić.
Szinte napra pontosan egy hónapja írtam, hogy szerbiai viszonylatban felettébb érdekes, hogy valaki saját kudarca esetén felajánlja a munkahelyét. Ljajić tegnap lemondott, részben befejezettnek tekinti a „hágai mesét”.
Nem ő koordinálja tovább a hágai körözöttek felkutatására kidolgozott akciótervvel megbízott csoportot. De nem vonul ki teljesen a történetből, marad a körözöttek felkutatásáért felelős nemzeti tanács elnöke. A tanács továbbra is szorosan együttműködik majd az akciócsoporttal, mondja az érintett. Mindkettőt a kormány hozta létre, tehát, ha úgy tetszik, elég felemás döntésről beszélünk.
A miniszterelnökhöz eljuttatott tegnapi felmondólevelében a döntést a jól ismert okokkal magyarázta: holnapután már 2010-et írunk, Ratko Mladić és Goran Hadžić pedig még most sincsenek rendőrkézen. A csapatában megbízik továbbra is, csak elismerő szavakkal illette őket. Jól dolgoztak, ennek legjobb bizonyítéka – mint írja – az Európai Unió elismerése, ugyanis az elmúlt néhány hónapban beért munkájuk gyümölcse: a Hágai Nemzetközi Törvényszék és az európai közösség is elismerte, hogy Szerbia tényleg megtett mindent a '90-es évek háborús bűneivel vádoltak kiadatásáért.
Pillanatnyilag nincsenek nyitott kérdések, írja Ljajić. Nincsenek titkosított dokumentumok, minden archív anyagot használhatnak – erről Hága is tud –, a tanúk elérhető közelségben vannak, nincsenek veszélyben. Búcsúzóul leszögezi: minden tekintetben számíthatnak rá a továbbiakban is, a 2006 júliusa óta szerzett tapasztalatát – akkor nevezték ki az akciócsoport vezetőjévé – megosztja a kormánnyal, vagy az utódjával, ha ezt kérik tőle.
Ljajić szeptemberben jelentette be, hogy távozik, ha a két említett körözöttet nem sikerül elfogni. Ez akkor viszonylag furcsának tűnt: gondolhattuk, hogy elege lett abból, hogy ő azon emberek egyike, akiknek „hősöket” kellene bilincsbe veretniük, vagy esetleg megijedt valamelyik fenyegető „hazafias” szervezet levelétől. Személyes döntése a lemondás, és semmi közé azokhoz a dolgokhoz, amik Mladić felkutatása során történtek, írta Mirko Cvetković miniszterelnöknek.
A sandžaki politikus betartotta a szavát. Hogy ez meglepő-e, döntse el mindenki maga – (rész)sikerekkel teli három és fél év van mögötte. A legnagyobb siker az, hogy egy olyan országban, ahol nem sportolók vagy zenészek arcképét vasalják rá a „hősös pólókra”, hanem emberiesség elleni tettekkel vádoltakét, a lakosság kétharmada pedig még ma sem adná ki Mladićot Hágának – egy ilyen országot úgy tudott csapatával lefesteni Európa szemében, hogy Európa elhiggye: mi minden tőlünk telhetőt megtettünk.
Utólag már tudjuk, hogy Mladić hol bujkált, utólag kiderül, hogy kik voltak a segítői. (A segítőket a boszniai Szerb Köztársaságban és Szerbiában is kutatják. Nálunk 10 személy áll bíróság előtt. 2006 óta többször megrekedt az ügyük, legutóbb alig több mint egy hete, ugyanis a tárgyalást vezető bírót, a vizsgálóbírót és az ügyészt sem választották újra. Ezek szerint az egész társaság alkalmatlan volt. De akkor miért őket jelölték ki?)
Mladićról mindent utólag tudtunk meg, és még most is úgy tűnik, hogy nem kell túllihegni az ügyet: Szerbia elérte, amit akart, megdicsérték az igyekezetéért, és elhitette a világgal, hogy nem tudja megtalálni a még szökésben lévőket.
Ljajić lemondása legfeljebb egy kisebb kuriózum, nem több. Bejelentette, hogy lemond, meg is tette. Ettől még semmi sem változik meg, a világ ugyanúgy forog tovább. Ha a miniszterelnök elfogadja a lemondását, kineveznek helyette mást, a nyitott kérdések megmaradnak. Ugyanúgy, ahogy Ljajić is megmarad szociálpolitikai és munkaügyi miniszteri tisztségében. Normális esetben ez sokkal fontosabb lenne, mint néhány háborús bűnökkel vádolt „hős”. A dolog pozitívuma lehet az, hogy most már Ljajić miniszternek több ideje lesz a több millió szerbiait érintő szociális kérdésekre, és nemcsak két névre koncentrál.
A történetnek természetesen itt még nincs vége, de addig is: politikamentes óévbúcsúztatót mindenkinek!
