A vajdasági magyar televíziózás ügye nem csak a három magyar nyelven is sugározó tévére tartozik. A felmerülő gondok megoldása érdekében össztársadalmi, magyar közösségi összefogásra van szükség, valamint megfelelő megértésre a tartományi és a köztársasági hatalom részéről. Televízióink óriási káderhiánnyal küszködnek. Bodzsoni István, a Vajdasági Rádió és Televízió kisebbségi műsoraival megbízott igazgatóhelyettes különösen szerencsétlen lépésnek tartja azt, hogy a nehezen megszerzett fiatal munkatársakat eltávolították az Újvidéki Televízió szerkesztőségéből. Az igazgatóhelyettessel csütörtökön kora délután készítettünk interjút. A VRT igazgatóbizottsága a leváltásokról és a helyzetről pénteki ülésén döntött.
Ön elégedett volt-e eddig a magyar szerkesztőség munkájával? Valóra tudta-e váltani azokat az elképzeléseket, amelyeket akkor fogalmazott meg önmagának, amikor elvállalta beosztását?
– A tévé magyar szerkesztősége az elmúlt évek során igyekezett – a körülményekhez képest – tisztességesen elvégezni munkáját, viszont az a mód, ahogy évekkel korábban készültek a híradók, valamint a magyar és a más nyelvű műsorok is, mára már kiöregedettnek tekinthető. Amikor idejöttem, elsődleges feladatomnak az újvidéki tévé műsorainak – mindenekelőtt a kisebbségi, és ezen belül a magyar nyelvű adások – felfrissítését, korszerűsítését tartottam. Sajnos a változásokra, a modernizációra tett kísérleteim az itt-tartózkodásom első hónapjaiban erős ellenállásba ütköztek ( a szerkesztőségen belül ) olyan vezető beosztású emberek részéről, akik az elmúlt 15-18 év alatt a szerkesztőséget fémjelezték. Ők úgy gondolták, hogy tevékenységük kiváló, és hogy nem kell semmit változtatni rajta. Nekem viszont meggyőződésem, hogy változtatásokra szükség van, lehetőséget kell adni az új embereknek, a fiataloknak arra, hogy megjelenjenek a képernyőn, és megmutassák, hogy mit tudnak. Hogy kineveljük a televíziós újságírók új nemzedéket, hogy változtassunk a szemléleten, időre van szükség. Ezt az utat úgy képzeltem el, hogy a régi, tapasztalt szerkesztők mellett adunk lehetőséget a fiataloknak, hogy a vajdasági magyar közéletet meghatározó gondolatok megjelenhessenek az újvidéki tévében. Ki kell nyitnunk az ablakokat, friss levegőt, új ötleteket kell beengednünk a szerkesztőségbe, amely semmiképp sem lehet zárt intézmény.
Mi áll a hátterében annak, hogy az ön és az igazgató távollétében új embereket neveztek ki a magyar szerkesztőségben a vezetői posztokra?
– A háttérben mindenekelőtt a szemléletváltás hiánya áll, erről már többször beszéltem. Az Újvidéki Rádió és Televízióban sajnos vannak olyan emberek, akik az elmúlt 15-18 év súlya alatt még mindig úgy vélik, hogy a kisebbségi műsorokat bizonyos keretek közé kell szorítani. Úgy vélik, hogy ezek gyártása elsősorban terhet jelent az egész televízió számára, és hogy nem kell, nem szabad változtatni rajtuk. Ez az egyik gond, a másik pedig az, hogy március óta a magyar – és a kisebbségi – műsorok nézettségi mutatóin sikerült nagyjából 50-60 százalékkal (egyes esetekben a korábbi duplájára) javítanunk, ez azt jelenti, hogy a magyar műsorok – elsősorban a magyar híradó – befolyása nagyon megnőtt. Nem mindegy, hogy ezt a befolyást ki diktálja. Vannak emberek, akik azt gondolják, hogy ezt a befolyást bizonyos politikai célok elérése érdekében kell kihasználni, ezért fontosnak tartják a magyar – és általában a kisebbségi – szerkesztőségek felügyeletét. Ehhez mindig találhatnak maguknak partnert a kisebbségi szerkesztőségekben. A régi viszonyok megtartását szorgalmazó törekvések közé sorolható az is, hogy azokat a fiatalokat, akiket az elmúlt egy év alatt sikerült nagy nehezen „összeszedni”, azaz a szerkesztőségbe csábítani, most nagy részüket eltávolították.
Az elmérgesedett helyzet – gondolunk itt a megosztott magyar szerkesztőségre –hogyan oldódhat meg, mi lenne a legjobb változat, illetve reálisan mire van lehetőség?
– A magyar szerkesztőségen belül feszültség tapasztalható, ez a feszültség köztem és a szerkesztőség néhány tagja között is jelen van. Viszont a szerkesztőség egésze és köztem, valamint az egész szerkesztőség és Simon Erzsébet felelős szerkesztő között nem látok komolyabb problémákat. Amikor változásokról van szó, mindig akadnak elégedetlenkedők, a változások nem mindenkit úgy érintenek, mint ahogy azt elvárják. Már háromszor próbáltak valamiféle akciót szervezni eltávolításomra, illetve Simon Erzsébet menesztésére. Petíciókat írattak, azt rótták fel a számlámra, hogy olyan – a szerkesztőséget túlságosan megterhelő – változtatásokat akarok végbevinni, amelyek nem a műsor javításához vezetnek. Azzal vádoltak meg, hogy dilettáns vagyok, nem értek a televíziózáshoz, és hogy kísérletezem a magyar szerkesztőségen. E petíciók mögött az a három-négy ember áll, akik szeretnék kisajátítani maguknak a magyar szerkesztőség vezetését. Elégedetlenkedők, változásokat nem elfogadók mindig lesznek, egy intézmény, egy televízió azonban nem engedheti meg magának azt, hogy néhány ember határozza meg egy szerkesztőség sorsát. A változásokkal nem szabad leállni, hiszen ezeket, azaz az újítást, a frissítést, az új arcokat nem csak én, hanem a vajdasági magyar közélet színe-java is már régóta követeli. Úgy gondolom, hogy a márciusban bevezetett műsorrács működőképes, ezt a magyar szerkesztőség – természetesen nemcsak a huszonvalahány állandó munkaviszonyban lévő dolgozó, hanem a külső munkatársak, tudósítók is – ki tudja hozni magából. Nem várhatjuk el, hogy néhány ember – az irodában ülve – írjon arról, hogy mi történik a Vajdaságban, az országban vagy a világban. Nem várható el a kisebbségi szerkesztőségektől, hogy teljesen önjáróak legyenek, a magyar nézők nem lesznek megelégedve azzal, ha a magyar híradóban szerbről lefordított híreket hallgatnak. Szükségünk van egy olyan tájékoztatási hálózatra, amely a vajdasági kisebbségi közösségeken belül szolgáltat információkat. Ennek a megteremtésére van reális lehetőségünk, az VRT teljes anyagi helyzetét tekintve meggyőződésem, hogy a racionálisabb pénzelosztással, és a jobb munkaszervezéssel elérhető az, hogy a kisebbségi szerkesztőség jobb feltételek mellett dolgozhassanak. Tudnunk kell, hogy a televízión belül katasztrofálisak a műszaki feltételek, a technikai kapacitások minimálisak, a munkatechnológia megrekedt a 80-as évek szintjén, de ettől eltekintve ésszerűsítéssel az igények kielégíthetőek lennének.
Miért nem jut pénz, kapacitás a kisebbségi szerkesztőségeknek a műsorgyártásra?
– Nem tartom jónak, hogy azt a kevés pénzt is, ami lehetővé tenné a fejlesztést, a televízión belül nem osztják el egyenlően. Egyes részeket gyorsan fejlesztenek, másokat elhanyagolnak. Annak a híve vagyok, hogy a többnyelvű tévé részei – a lakosság számához arányosan – egyenlően részesüljenek jóból-rosszból egyaránt. Nem tehetünk kivételeket.
Hetente hány perc magyar műsort sugároz az újvidéki televízió? Van ehhez elég alkalmazottjuk?
– A most megszüntetett, márciusban bevezetett műsorrács alapján a magyar szerkesztőség havonta 3008 perc saját gyártású műsort sugározott. Híradókkal, hétfői, szombati és vasárnapi műsorokkal együtt hetente 752 percet, azaz nagyjából 12 órányit. Naponta kevesebb, mint két órányi műsor, tekintve a magyarság számarányát, ez nem sok egy közszolgálati televíziótól. Ez a VRT összesített adásidejének még az öt százalékát sem teszi ki. Ez a műsor elkészíthető a jelenlegi kapacitásokkal is, de legyárthatjuk igényesebben, nézőbarátabb módon is, ami több embert igényel. A magyar szerkesztőség most – ha nagyon szűkösen is, és nem is túl magas minőségi szinten, valamint megfelelő számú tudósítóval – képes elkészíteni a műsort. Szükségünk lenne a televíziónkon kívül gyártott kész anyagokra is, olyanokra, amelyek gyártásával nem terheljük le a tévé belső kapacitásait.
A műsoridő visszaállításának egyik okaként azt jelölte meg a főszerkesztő, hogy a kisebbségi szerkesztőségek nem szereztek műsorokat anyaországaiktól. Köztudomású, hogy a VRT együttműködési megállapodást kötött a Duna Televízióval. Ez nem vált be?
– Igyekszünk minél több anyaországi anyagot biztosítani, de ez nem megy gyorsan. Fél éve kezdtük meg az együttműködést, sok anyagot hoztunk be, de nem eleget. Ki kell építenünk azokat a csatornákat, amelyeken keresztül a műsorok zavartalanul ideérnek, ugyanakkor nekünk is fel kell kínálni megfelelő műsorokat cserébe. Budapesten és Szabadkán is elvárják tőlünk, hogy a kapottért adjunk cserébe itteni műsorokat. El kell mondanunk azt is, hogy minél több kisebbségi műsort igyekszünk feliratozni szerb nyelven. Szeretnénk, ha minél többen megnézhetnék ezeket, ezen fáradozásainkat támogatja a tartományi kormány is. Mindent összevetve elmondhatom, hogy megfelelő munkaszervezéssel, megfelelő emberekkel, olyanokkal, akik hajlandóak elfogadni az új szemléleteket, valamint a tévé vezetése irányából tanúsított pozitív hozzáállással a műsorrácsot igenis képesek vagyunk kitölteni. Vajdaságban három magyar tévécsatorna létezik: a Mozaik TV, a Pannon TV és az Újvidéki TV. Mindhárom csak részlegesen sugároz eredeti magyar műsort. Mielőbb beszélgetnünk kell arról, hogy miként tudnánk segíteni egymásnak. A műsorcseréket előnyösnek tartom, csak közös erővel segíthetünk a vajdasági magyar tájékoztatáson.
