A múlt heti számunkban az 1980-as évek politikai ördögűzéséről Adán két ember, Uliján Károly és Bognár Mihály nyilatkozott. Értékelésük helyi körökben nagy felháborodást keltett. Lapunknak elsőként Tóth János, a Halász József Mezőgazdasági Kombinát volt pénzügyi igazgatója jelentkezett. Uliján Károly többek között őt is megnevezte, mint a miloševići idők egyik rossz alanyát. Ezúttal vele beszélgettünk el az 1980-as és az 1990-es évekről.
Támogatta Milošević politikáját?
‒ Ez nevetséges vád. Ennek az embernek a politikáját soha nem támogattam, és ezt nagyon sokan tudják is, nem csak Adán, hanem széles e pátriánkban, ugyanis rengetegszer nyilvánosan is szembeszegültem ezzel a politikával.
Az 1980-as évek végén milyen politikai pozíciót töltött be?
‒ Semmilyent. 1973 májusának végétől, amikor átadtam a községi párttitkári megbízatásomat Bognár Mihálynak, soha semmilyen párttisztséget vagy állami tisztséget nem töltöttem be. A hírhedt nyolcvanas évek végén sem. A pártból 1989-ben önszántamból léptem ki. Az indoklást annak rendje-módja szerint megírtam, átadtam a Halász József MK KP alapszervezete elnökének. És ennyi. Ezután bekapcsolódtam a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének létrehozásába. Alapító tagja vagyok a VMDK- nak. Adán többed magammal ezt akkor tettem, amikor még nagyon sokan féltek egy ilyen érdekvédelmi szervezet létrehozásától. Én szerveztem meg az adai kongresszust is. Azon a napon, ha jól emlékszem, 1990 májusában a kongresszusra menet az utcán többen közrefogtak – neveket nem akarok említeni ‒ és ordibáltak rám. Azt kérdezték, hogy mit magyarkodunk itt, menjünk Magyarországra… Később a VMDK pénzügyi dolgaival voltam megbízva. A vezetőséggel minden hétvégén találkoztunk Adán. Az emberek tőlem kérték a különböző útiköltségekre, napidíjakra a pénzt. Kérdeztem tőlük, ki küldte őket el Versecre, ki küldte Zomborba? Senki. Ők maguktól mentek megnézni, hogyan élnek az ottani magyarok, válaszolták. Erre azt mondtam, hogy ez így nem működhet, nem lehet azt a pénzt költeni, ami nincs. Egyesek akkor elkezdtek azzal csúfolni, hogy bolsi vagyok. Felháborodtam, mondtam is nekik, hogy ne bolsizzanak engem, amiért nem engedem költeni azt a pénzt, ami nincs. Láttam, hogy sok kis emberből hirtelen nagy ember szeretett volna lenni, és azt is láttam már akkor, a kilencvenes évek elején, hogy egyesek az érdekszervezetet nem a magyarság érdekében akarják továbbfejleszteni, hanem saját kis számításuk érdekében. Ezért 1991 őszén innen is kiléptem, és azóta a mai napig semmilyen pártnak, semmilyen szervezetnek nem vagyok a tagja.
Uliján Károly azt állítja, hogy a Halász József Mezőgazdasági Kombinátból indult ki az mozgalom, amely később az adai politikai vezetés távozását eredményezte, s Ön volt az az ember, aki a munkásoknak a beszédeket fogalmazta.
‒ A mezőgazdasági kombinátból semmilyen Miloševičet támogató mozgalom nem indult ki. Senki semmilyen nagygyűlés megtartását nem követelte. Azt, hogy a vezérigazgató az újvidéki pártértekezleten mit mondott, s milyen megállapodása volt Šipovaccal, nem tudom. Húsz éven át dolgoztam Vrgov Mirkóval. Sokszor volt vitánk, de olyan aljas módon, ahogy ezt Uliján Károly tette kijelentésében, Mirkóról nem beszéltem. Elvem, hogy a holtakról vagy jót, vagy semmit. Egyébként Uliján Károly több olyan nevet is említ, akik már nem élnek, nem tudnak védekezni. Ez tisztességtelen. Nem értem, hogy húsz év távlatából egy bukott pártelnök miképpen vesz magának bátorságot, hogy halott embereket gyalázzon. És ki ő, hogy ítélkezzen, hogy megmondja, ki volt akkor a jó, és ki a rossz? Ő Adán semmit sem tett le az asztalra, semmilyen tekintélye nincs, semmilyen eredményt nem mutatott fel sem azelőtt, sem most. Beszédeket pedig írtam, nem tagadom, de nem Miloševićet éltető beszédeket. Nagyon sok gyászbeszédet írtam, amikor dolgozóink közül valaki meghalt. Szerbül is, magyarul is. Sőt gyakran én is olvastam fel. És írtam gazdasági vonatkozású beszédeket is akkor, amikor egy - egy dolgozónknak valamilyen értekezleten fel kellett szólalnia, felszólalását pedig nem tudta maga megfogalmazni.
A volt pártelnök azt állítja, hogy annak idején a Halász József Mezőgazdasági Kombinát munkásainak egy része és még néhányan a községben a Potisje ellen fordultak, mert ebben a vállalatban állítólag még a szerbek is autonómisták voltak.
‒ Ez nem igaz. Uliján Károly azért haragudott Mirkóra, mert nem vette fel a a mezőgazdasági kombinátba, ugyanis Uliján ott szeretett volna dolgozni. Mirko pedig azért nem vette fel, mert nem rendelkezett megfelelő iskolai végzettséggel, a kombinátnak pedig már akkor okleveles közgazdásza volt. Uliján nem fejezte be a közgazdasági egyetemet, középiskolai végzettséggel pedig nem volt hajlandó őt alkalmazni. Emberi gyarlóságnak tartom, hogy pártelnökként ezért bosszút akart állni Mirkón, és még mindig ezt teszi.
Egy korábbi találkozásunk során elmondta, hogy bizonyos értelemben Ön is az 1990-es évek politikájának áldozata lett.
‒ Ez egy másik történet. Már az 1980-as években három vajdasági magyar ember volt, aki a hatalom felé véleményt mert mondani: Szecsei professzor, Romoda György, a kúlai Istra igazgatója és Tóth János Adáról. Én Belgrád mezőgazdasági politikáját bíráltam nyilvánosan. Ezért akartak félreállítani, de ez 1997-ben volt, amikor már a Halász József Mezőgazdasági Kombinát nem létezett, hat évvel előtte teljesen szétesett. 1998 januárjában távoztam ebből a vállalatból, majd még megcsináltam a fürdőközpontot, és három éve már nyugdíjban vagyok. Unokáimmal foglalkozom. Hála istennek van belőlük több…
