Szombaton a Galleria szállodabeli fellépésével esztrádénekesi pályafutásának 40 éves évfordulóját ünnepli a színházi súgóként, ügyelőként és színésznőként is ismert magyarnóta-énekes Kotroba Júlia.
Magyarnótázásról beszéltünk sokat, de ugye attól, aki tizenéves kora óta a színház szerves részeként éli az életét, nem várható el, hogy erről ne essék szó. Szóval magyarnóta és egy kis színház.
16 éves korában vett részt először az Aranymikrofon vetélkedőn, de hogyan jutott Kotroba Júlia a magyarnóta és a cigánynóta közelébe? Kényszerből, ám nagyon megszerette azt, amire az elején rákényszerítették. Tagja volt a Népkör színjátszó csoportjának, s ott vették rá, hogy énekeljen cigánynótákat, merthogy biztosan jól állna neki. Az első próbálkozás az Aranymikrofon versenyen még csak tapasztalatot hozott, az első díjat cigánynótával ezen a vetélkedőn öt évvel később, 1973-ban szerezte meg, ekkortól számítják hivatásos magyarnóta-énekesnek.
- Az Aranymikrofon egyik elődöntője Pacséron volt. Ott voltam én is, és láttam, hogy cigánynóta- énekléssel egy roma lány is a vetélytársam, mégis én jutottam tovább, megnyertem a versenyt. Meg is kérdeztem, miért, mert ugye a vér nem válhat vízzé. Azt mondták, hogy a használhatóság, a színpadi viselkedés, a szöveg érthetősége miatt, és engem több műfajban is használni tudtak. Készültek rádiófelvételek, díjakat nyertem. A legbüszkébb a Boszniában szerzett díjra vagyok. Boszniában nyerni magyar- nótával, nagy dolog volt. Ugyanebben az évben, 1973-ban vettek fel a szabadkai Népszínházba súgónak, de az amatőr színjátszócsoport tagjaként már 1967-ben játszottam.
– Na, itt van még egyszer negyven év. A színházban is szerződtettek néhány szerepre, jó kritikákat kaptam. Súgtam is, játszottam is, közben meg énekeltem. Úgy éreztem, befogadott, szeretett a közönség. Nem léteztem volna negyven évig, ha ez nem így történik – mondta Júlia, akit az akkori fellépési, megmutatkozási lehetőségekről is faggattam: – Sokat énekeltem kávéházakban, vendéglőkben, és igen, kocsmákban is. Régebben több bál is volt. Volt idő, amikor csak Magyarországról hoztak nótaénekeseket, de azután megindult a hazaiak foglalkoztatása is. Jártam a nagy Jugoszláviát, szerb nyelvű területeken is képviseltem a magyarságot, és úgy gondolom, nem vallottam szégyent. Jöttek a lemezek. Úgy volt, hogy aki fizetett, az kiadhatott lemezt. Én azt mondtam, ha nekem kell fizetnem azért, hogy lemezem legyen, akkor sohasem fogok lemezt kiadni. Szerencsére ez sem így alakult. Az első a Május együttessel készült, velük évekig dolgoztam együtt. Most nincs állandó zenekarom, pedig elkelne. A hallgatónótákat szeretem, szövegcentrikus vagyok. A muskátlizene hozta be a csárdásokat, ezeket is kellett énekelni, de meg kellett találni ezek sajátos színét. Én a hangulatomtól függően énekelek, ugyanazt nem szeretem, nem is akarom ugyanúgy énekelni, nem akarok sablonos lenni, hol lassítok, hol gyorsítok, figyelem a közönséget, kattog a fejemben, hogy mit kell közvetkezőnek énekelni, felrázni vagy pihentetni kell a közönséget. A közönség miatt létezem, nélkülük nem. Üres kávéházban nem énekes az énekes. A színészet is sokat adott ahhoz, hogy egy csettintés, egy dobbantás is élővé váljon.
Volt olyan időszaka is Kotroba Júliának, amikor megfordult a fejében, hogy abbahagyja az éneklést. Az 1990-es évek végén több zenekar is hívta énekelni, hogy majd a Juci visszahozza a közönséget, megtölti a termet, s amikor ez többször is bekövetkezett, ahogy Júlia mondja, talán irigységből, féltékenységből, a zenekarok maguk énekeltek, már nem volt szükségük Júliára. Ebben az időben a VIVE volt az, ami továbbéltette nótaénekesként. Amikor a zenekarok ilyen-olyan formában többé-kevésbé hanyagolták, ezen a Torontálvásárhelyi rendezvényen sorra nyerte a díjakat, szám szerint négyet.
– A VIVE-n jöttem rá, hogy mennyi jó magyarnóta-énekes van a Vajdaságban. A fiatal, új énekeseknek is teret adnak. A gálaestnek meg, ahol az idősebb, befutott énekesek lépnek fel, mindig nagy sikere van.
Amióta nyugdíjba vonult, több ideje jut magyarnótával foglalkozni. Amíg a színházban dolgozott egész nap, nem jutott új dalok tanulásra idő. Most viszont, már másfél hónapja, sok új nótát megtanul, mert szerinte az újításra szükség van a nótaéneklésben is, nem lehet unalmas, nem lehet mindig mindenhol ugyanazzal fellépni. Hamarosan Zomborban még tamburazenekarral is színpadra áll. Arról, hogy abbahagyja a nótaéneklést, most már nincs szó. Addig, míg kéri a közönség, énekel nekik. Ameddig van közönség, ezt nem is lehet abbahagyni.
