A héten ismét berobbant felénk a kánikula, a Lucifernek becézett afrikai hőhullám úgy befűtött, hogy végre-valahára mi is úgy döntöttünk, hogy nincs mire várni, be kell szereltetni a fránya klímát a lakásba, mert az már uopste nem luxus, hanem nyáron ugyanolyan fontos, mint télen a kályha vagy a radiátor. Igen ám, csakhogy a nyár egyáltalán nem a légkondi-vásárlás időszaka, mivel a klímaszerelőre annyit kell várni, mint a kórházban egy műtétre! Zerencsére, atatának volt vëzája, és hozzánk soron kívül eljött a mester beszerelni a csudagépet, úgyhogy most már nem kell éjjelente alvás közben a saját izzadtságunkban forgolódnunk, mint a júliusi forróság alatt. Amióta megvan a klíma, nem nagyon igyekszünk sehová sem, csak odahaza hűsölünk. Egyik este azért az öreglány unszolására kimentünk az udvarba figyelni az égen a meteoresőt, merthogy éppen most aktuális a hullócsillag-szezon.
– Mit szoktál kívánni, Tematild, ha megpillantasz egy száguldó mennykövet? – kíváncsiskoda a fater.
– Azt nem szokás elárulni, Tegyula, mert akkor nem teljesül a kívánság – válaszola amama.
– Milyen babonás lettél! – piszkálóda az öreg.
– Az igazság az, hogy ha az összes vágyam felsorolnám, a fél galaxisnak át kellene repülnie a házunk fölött – vallá be a muter.
– Azért ne legyél annyira telhetetlen, nem attól leszel gazdag, hogy egyre több mindennel rendelkezel, hanem attól, hogy egyre kevesebb dolog hiányzik – bölcselkede atata.
– Te meg ne beszélj butaságokat – tromfola az öreglány –, nem vagyunk buddhisták, hogy egész nap meditáljunk!
– Ha egész nap nem is, de egy röpke időre nem ártana – gondola bele a fater –, például a fészbukozás helyett.
– Azt elismerem, és ha szeretnéd, rendelek is neked a zinterneten egy csini imamalmot – mondá amama –, de ettől még anyagi igényeink is vannak.
– A zerb pátriárka is hasonlóan vélekedhet, mint te – jegyzé meg az öreg –, olvastam, hogy a dedinjei villát, amelyben a zerb pravoszláv egyház első embere él, 650 ezer euró értékben újítják fel és bővítik ki. Ez lenne a szerénység és a mértéktartás útja?!
– Nem értjük mi ezeket az újkeresztény értékeket, Tegyula – legyinte a muter. – Különben meg én nem is vágyom ilyen nagy dolgokra, a zomzéd Zacsekékhez hasonlóan per pillanatban megelégednék néhány nappal a tengerparton.
– Miért teszed ezt velem, Tematild?! – zörnyülköde atata. – Tudod jól, hogy már magától a tenger gondolatától kiráz a hideg! Mit lehet ott csinálni napokon keresztül?! Öncélúan verejtékezni a tűző napon?! Meg mi lesz a macskákkal, ha elmegyünk?!
– Azon ne aggódj! Már felénk is vannak panziók a házi kedvencek részére – ismerteté az öreglány. – Ott tudjuk őket hagyni.
– Bizony vannak – bólogata a fater –, tudtommal néhol napjára nyolc pirosat is elkérnek azért, hogy gondját viseljék egy kutyusnak. A cicák ellátása többe kerülhet majd, mint a miénk!
– Nem adjuk be őket a VIP lakosztályba – közlé higgadtan amama –, mi sem olyanba mennénk.
– Ezt azért még jól át kell gondolni. No de azt hallottad, hogy a Vučko a héten beszélgetés-sorozatot indított a néppel?! – válta témát az öreg. – Személyesen akar beszélni a zemberekkel a lítiumtól való félelmeikről!
– Én azt látom, hogy itt sosincs nyugalom – hüledeze a muter. – Évek óta mindig valamitől tartanunk kell, legyen az vírus, háború vagy éppen infláció!
– Most meg ez a fehér aranynak becézett lítium – sóhajta atata. – Néhány évvel ezelőtt még azt sem tudtuk, mi fán terem, most meg micsoda felfordulást okoz!
– Ahogyan mondod – állapítá meg az öreglány. – Az érmekkel hazatérő zerb olimpikonok fogadásán a tömeg melegebb éghajlatra küldte a Rio Tinto bányászati óriást, két nappal korábban pedig nagy tüntetés volt a lítiumbányászat ellen Belegrádban.
– No de nem csak felénk zajlik a zélet, hanem a messzi Ámerikában is – újságola a fater. – A világ leggazdagabb embere, a villanyautós meg űriparos Elon Musk alákérdezős interjút készített az X-en, vagyis az ex-Twitteren a Tramplival. Az önelégült gazdag csávók bő két órás jópofázását 1,3 millióan követték élőben, utólag meg eddig egymilliárd ember olvasta el.
– Csodás! – heccelőde amama. – A Kamaláról, az ellenfeléről az elnöki posztért folytatott küzdelemben, a Trampli azt nyilatkozta, hogy „a legszebb színésznő a történelemben”.
– Ő és társai azért mondtak már ennél sokkal cifrábbakat is a demokrata jelöltre – fűzé hozzá az öreg: – „inkompetens”, „radikális baloldali hibbant” vagy éppen „veszélyes liberális”. A Trampli már azt is állította róla, hogy azért nem ad hosszabb interjúkat, mert „nagyon buta”.
– Mondja ezt az, aki ámerikai elnökként egy sajtótájékoztatón azon elmélkedett, vajon „kutatni kellene-e, hogy fertőtlenítőszert juttassanak a koronavírusos betegek szervezetébe, ha már külsőleg olyan jól pusztítja a kórokozót” – folytatá az élcelődést a muter.
– A tech-milliárdos meg az ex-főserrif elbagatellizálták a globális felmelegedés kérdését – számola be atata.
– A Trampli korábban is hasonlóan állt hozzá a klímavédelemhez – töprenge az öreglány –, de a Tesla-gyártó Musk legfőbb érve az elektromos autózás mellett éppen a környezetvédelem!
– Vannak ilyen furcsaságok az életben, Tematild – magyaráza a fater –, különösen ha az ember életét mindig csak az érdek irányítja.
– A Trampli azt is kerek-perec kijelentette, Tegyula – így amama –, hogy ha ő lenne a jelenlegi amcsi hallja-kend, nem tört volna ki a zorosz–ukrán csihipuhi.
– Ami már több mint kilencszáz napja tart – nyugtázá az öreg –, sőt a zukránok bő tíz napja egy kicsit átvitték a harcot orosz földre, hadd érezzék meg az ott élők is, milyen az.
– Megtörténhet, hogy az ottani civil lakosság most szembesült először azzal, hogy a másik fél is tud lőni – spekulála a muter –, merthogy azt eddig nem mondta be a tévé és nem írta meg a zújság.
Az elhangzottakról atatának egy réges-régi vicc jutott eszébe az átkosból.
Hruscsov egy hatalmas bányába látogatott, ahol megkérdezte a munkavezetőket, ki ott a legjobb bányász. Ivan Ivanics, válaszolták kórusban a munkavezetők, mire Hruscsov odahívatta a példás munkásembert. Hamarosan megérkezett Ivan Ivanics, a szovjet vezér pedig megkérdezte tőle, hogyan él, elégedett-e a fizetésével. Minden a legnagyobb rendben, felelte a bányász, az egyetlen gondom, hogy nincs lakásom. Micsoda?! Hogyan lehetséges ez, tajtékzott Hruscsov, mire a munkavezetők ijedtükben felugráltak, és megígérték, hogy napokon belül orvosolni fogják a problémát. Egy évvel később Hruscsov újra megjelent az adott bányában, ismét megkérdezte, ki ott a legjobb bányász, és a munkavezetők újra csak azt válaszolták neki, hogy Ivan Ivanics. Ezúttal is odacitálták a bányászt, aki az elnök érdeklődésére most is elmondta, minden a legnagyobb rendben vele, csak továbbra sincs lakása. Hruscsov komor tekintettel a munkavezetőkre nézett, akik azon nyomban megmutatták neki a helyi lap egyik példányát, amelyben az állt, hogy Ivan Ivanicsnak kiutaltak egy háromszobás lakást. Hruscsov elolvasta a lakásátadásról készült riportot, majd felpillantott a bányászra, és mosolyogva annyit mondott neki: „Ivan Ivanics elvtárs, nem elég csak dolgozni, néha újságot is kell olvasni!”
Pistike, meteoresőben gyönyörködő klímarajongó
