Újhelyi Lukács, az AIK Bank szabadkai fiókjának vezetője vehette át nemrégiben az év bankárjának járó kitüntetést a Miša Anastasijević Kapitány Díjak magyarkanizsai kiosztása során. Az Út a csúcs felé program keretében az észak-bácskai és a Tisza menti körzet legeredményesebbjeit tüntette ki az öttagú szakmai zsűri. A szóban forgó bankár „szemmel látható eredményeket hagyott maga mögött eddigi tevékenysége során” – áll a díjkiosztó indoklásában, Újhelyi viszont beszélgetésünk elején rögtön megjegyezte, hogy a díjat nem saját kitüntetésként éli meg, hanem elismerésként azok munkája, csapatmunkája iránt, akik abból rajta kívül mindvégig kivették a részüket.
– Ahhoz, hogy az ember bármiben sikeres tudjon lenni, két fontos háttértényező meglétére van szükség: a vele dolgozók tisztességes, odaadó munkájára, illetve családjának megfelelő támogatására. Ez utóbbi nélkül nem lenne képes az ember nyugodtan alkotni, dolgozni. Ha ezt nem hangsúlyoznám ki, azt hiszem, önző lennék. Tizennyolc éve vagyok bankigazgató, teljesen más szakmából tértem át erre a munkára: gépészeti főiskolán tanultam Szabadkán. Előbb gépészként dolgoztam, később a gazdasági kamarában is eltöltöttem nyolc évet, szóval csak ezek után kerültem a bankvilágba. Ez a tizennyolc év megmutatta az egész ország eredményeit és gyengeségeit is. Mindent át lehet látni – a számok sohasem hazudnak.
Az utóbbi időszakot, a válság idejét bizonyára nem a nagy eredmények jellemzik.
– Szerbiában nagyon nagy gondot jelent az, hogy függetlenül a jónak nevezett, de általam nem jónak tartott bankrendszertől, egyik valutában eladósodik az állam, s egy másik valutában keressük meg a pénzt. Ha hosszú távú nyugalomról akarunk beszélni, akkor azt csakis úgy érhetjük el, hogy ragaszkodunk a dinárhoz, ha már ez a valutánk. Mi viszont szabad utat adtunk az eurónak, svájci franknak, dollárnak, de most már látjuk, mi a következménye annak, ha a polgár, a vállalat, vagy az állam eladósodik.
Más országok ezen a téren jobb, bölcsebb utat választottak?
– Sajnos azt kell mondanom, hogy az országok zömében nem gondolták át mindezt, s hasonló hibába estek. Csehországban például már más a helyzet, ez megkönnyíti a polgárok sorsát. A magyarországi események követői bizonyára azt is tudják, milyen kemény harcot folytat az Orbán-kormány azért, hogy valamelyest csillapítsa a devizakölcsönök negatív következményeit.
Nemrégiben változás állt be a hatalmi struktúrákban, így a Szerbiai Nemzeti Bank élén is. Változott-e valami a bankigazgatás tekintetében ennek következtében?
– A bank irányítása is egy szakma, függetlenül attól, hogy az egyszerű emberek körében sokszor fetisizálják azt. Egy egyszerű szakma, olyan mint a kőművesé vagy a cipészé. A különbség az, hogy mi tulajdonképpen pénzt árulunk. Leegyszerűsítve: a polgároktól begyűjtjük felesleges pénzüket, s felkínáljuk a megfelelő helyen. Felelősségteljes munkáról van szó, ami nem enged meg semmilyen improvizálást vagy érzelgősséget. A számok a döntőek. Kemény játék ez, amelyre a nemzeti bank is rá van kényszerítve. Függetlenül tehát a hatalomváltástól, a nemzeti banknak a törvény alapján kell eljárnia, s a választások előtt is azt csinálták, mint ma: kötelességük megóvni a dinárt, amennyire tudják, s az alapkamat módosításával vagy dinár felvásárlásával reagálni, ha gondok adódnak.
Az árfolyam kérdése mindig aktuális, s már néhány helyen elhangzott: engedni kellene a dinárt süllyedni, ameddig csak tud, reális értékekre beállítódni, mert abból több haszna lenne az államnak, mint a hazai valuta védelmén alapuló politikából.
– Ez csak részben igaz. A polgárok közel száz százaléka ugyanis dinárban kapja kézhez a fizetését. Az adósságaik azonban, mint mondtam, más valutához kötöttek. Képtelen lesz tehát fizetni a részleteket az a polgár, akinek továbbra is ugyanakkora marad a bére, miközben a dinár zuhanni kezd. Másfelől a behozatali nyersanyagok, mint amilyen például a földgáz, devizában fizetendők. Nekünk inkább azon kéne gondolkodnunk, miért nem indítottuk be a vállalatainkat, miért nincs a falvakban megszervezve a felesleges termény felvásárlása tisztességes áron.
Egy másik problematikus pontja az ország pénzügyi helyzetének a túladósodás. Eltérőek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy ideje-e már most megkongatni a vészharangot.
– El kell ismerni, hogy Szerbiát magával ragadta egy adóssági spirál. Ebben nem csupán a mostani hatalom vett részt, hanem a korábbi is, nem indították ugyanis be a termelést, felesleges, jobb időkre is halasztható létesítményeket viszont felépítettek. Így azonban nem indult be a gyáripar, nincs jövedelmünk sem. Szemléletváltásra lenne szükség. Ha ez nem történik meg, nincs jövőnk sem. Igaz, hogy Szerbia jobb helyzetben van, mint a környező országok, mert még sok mindent eladhat. Ha ekképp gondolkodunk, akár azt is mondhatnánk: igaz, hogy eladósodtunk, de majd minden évben eladunk néhány értékes ingatlant, s ezzel tíz-tizenöt évig eléldegélünk valahogy, a mi generációnk tehát még túléli. Földterületekről, bányákról, közvállalatokról van szó. Ezzel vagyunk jobb helyzetben például Magyarországnál. Viszont azt is meg kell kérdeznünk önmagunktól: tisztességes dolog-e tönkretenni az unokáinkat? Igenis meg kell állítanunk ezt az adósság-spirált, függetlenül attól, hogy sokkal jobb a helyzetünk a környező országokénál.
Ha a hitelekre gondolunk, eszünkbe juthat, mennyivel jobbak a feltételek a szomszédos államokban, ahol sokszor a szerbiai kamatok feléért is el lehet már adósodni. Miért ilyen rossz a hitelkínálat hazánkban, mikor történhet javulás?
– Ennek gazdasági és politikai okai vannak. Csak az hoz be pénzt egy országba, aki biztos benne, hogy jó helyre hozza. Szerbiában viszont továbbra is kérdés az, hogy belép-e a NATO-ba vagy sem – egy teszem azt francia befektető számára viszont a NATO-tagság biztosítékot, védett rendszert jelent. Szerbiában, a bombázásokat követően talán érthető módon is, egy ilyen lépésre nincs hajlam. Koszovó kérdését sem tudom megkerülni, hisz nem gazdasági téma ugyan, mégis minden akörül forog. Nagyon fontos lenne ennek a problémának a megoldása is, mert a jelen helyzetben úgy érzem, folyamatosan saját magunkat őröljük fel.
