2024. október 6., vasárnap

„Régen voltunk ilyen egységesek”

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében a Petőfi-szobornál, a VMDK szervezésében a belvárosi katolikus temetőben emlékeztek az 1848–49-es szabadságharcra Óbecsén

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében a kultúrkör nagytermében tartottak tegnap délután megemlékezést az 1848–49-es szabadságharc 165. évfordulója alkalmából.

A Schola Cantorum énekkar, a Szelence, a Dúdoló és a Botra kórusok által előadott himnusz és a Schola Cantorum énekkar fellépése után dr. Szlanyinka Anna, Magyarország belgrádi nagykövetségének konzulja felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök levelét, melyben a többek között ez állt: „A nemzet újraegyesítésének értelme éppen az, hogy mindenki, aki magyarnak vallja magát, részt vehessen a magyar nemzet és Magyarország építésében. A határon túl élők részt vehetnek Magyarország erősítésében, az erős anyaország pedig többet tud tenni értük ott, ahol élnek. Régen voltunk ilyen közel ahhoz, hogy a magyarság céljait megvalósítsuk, a magyar szabadságot kiteljesítsük határokon belül és kívül. Régen voltunk ilyen egységesek. Használjuk ki a lehetőséget, amit közösen teremtettünk. Legyünk méltó utódai a ’48-as magyar hősöknek.”
A kultúrkör tagjainak alkalmi összeállítása és a Szózat eléneklése után a kultúrkör képviselői, Magyarország belgrádi nagykövetségének nevében dr. Szlanyinka Anna konzul asszony, a községi képviselő-testület nevében Knézi Péter, a községi képviselő-testület elnöke, Nagy Ildikó és Kaszás Veronika képviselők, továbbá a Magyar Polgári Szövetség községi szervezete, a VMDP, a Magyar Egység Párt és az Óbecse Községért Polgári Csoport képviselői, valamint a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói helyeztek el koszorút a tavaly felavatott Petőfi-szobornál.

A VMDK óbecsei szervezete a belvárosi katolikus temetőben, a szabadságharcban elesettek síremlékénél tartott tegnap délután megemlékezést és koszorúzást Fuderer László főtisztelendő és a Schola Cantorum énekkar részvételével. Ünnepi beszédet Tari István költő, a VMDK alelnöke tartott, aki többek között azt mondta: Szerbia most éppen az itt élő magyarság területi autonómiájával mutathatná meg a világnak, milyen területi autonómiát, felhatalmazásokat követel a koszovói szerbségnek.