2024. október 6., vasárnap

„Óbecsei” eskütétel lesz a nagykövetségen

Kihelyezett fogadónapot tartott Óbecsén a belgrádi magyar nagykövetség konzuli osztálya

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör székházában harmadik alkalommal tartott kihelyezett konzuli fogadónapot a belgrádi magyar nagykövetség konzuli osztálya. Ritecz Miklós főkonzul és dr. Szlanyinka Anna konzul – a február eleji látogatáshoz hasonlóan – ezúttal is több mint hatvan honosítási kérelmet vett át a helybéliektől.

A főkonzul a Magyar Szónak nyilatkozva elmondta: Óbecsén továbbra is nagy az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt. Remélhetőleg már a közeljövőben megérkeznek Belgrádba azoknak a honosítási okiratai, akik az első – tavaly novemberi – kihelyezett fogadónapon nyújtották be kérelmüket, és akkor a terveknek megfelelően „óbecsei eskütételt” szerveznek a belgrádi nagykövetségen.

Ritecz Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy március elsejétől már újfajta formanyomtatványokon kell igényelni az állampolgárságot. Újdonság, hogy most már ugyanezen a nyomtatványon kell megírni az önéletrajzot, illetve a nyomtatvány része lett a névmódosítási kérelem is. A honosítási kérelmet, valamint az ugyancsak megújult születési és házassági anyakönyvezési kérelmeket az érdeklődők megtalálhatják a www.allampolgarsag.gov.hu honlapon. Bár egy néhány hetes átmeneti időszakban még átveszik a régi kérelmeket is, a főkonzul arra kér mindenkit, hogy mostantól új típusú formanyomtatványt töltsön ki.

A márciusi módosítások „családbarátabbá” tették az egyszerűsített honosítási eljárást. A főkonzul elmondta, hogy nem kell magyar állampolgárságú felmenőket igazolnia annak, akinek házastársa már megszerezte a magyar állampolgárságot, s legalább tíz éve házasok, vagy öt éve házasok és van kiskorú gyermekük. Természetesen a magyar nyelv ismerete náluk is fontos feltétel.

Azok az óbecseiek, akik szeretnék kérelmezni a magyar állampolgárságot, hétfőn, szerdán, pénteken 8 és 13, kedden és csütörtökön 13 és 18 óra között jelentkezhetnek a kultúrkör irodájában, ahol segítséget kapnak az okmányok kitöltésében. Az ő közreműködésükkel eddig több mint 110 óbecsei adta át állampolgársági kérelmét.