Mint arról Zoran Radoman tartományi pénzügyi titkár beszámolt, április 8-án megszűnik a Vajdasági Fejlesztési Bank, melynek ügyvitelét az előző két nap folyamán átveszi egy másik pénzintézet, feltételezhetően a Postai Takarékpénztár. Ami a foglalkoztatottakat illeti, egy részük szintén az új bankhoz kerül át, mások az újonnan megalapított Vajdasági Fejlesztési Alapnál kapnak majd munkát, a dolgozók egy része viszont továbbra is a csődeljárásba kerülő fejlesztési banknál marad, s szociális programban részesül.
Ezzel a megoldással azonban még valószínűleg nem ér véget a fejlesztési bank története, hiszen a nyilvánosság éppen csak a lényeget nem tudta meg mindez idáig: kik éltek vissza helyzetükkel ennél a banknál, az igazgatás volt-e rossz, a politika ártotta-e be magát, vagy mindenért a Metals Bank hiánya tehető felelőssé, melyet a fejlesztési bank – létrehozása során – átvett, megörökölt. Különböző magyarázatokat lehetett a témával kapcsolatban hallani, azt azonban nem sokan kérdőjelezték meg, hogy a politikának meglehetősen nagy befolyása volt a bank sorsának alakulására. Közben maguk a politikusok egymásra mutogatnak, s valamennyien a másik táborban vélik felfedezni az igazi vétkest. Egyesek szerint nincs olyan bank Szerbiában, amelyiknél egy hasonló részletes kivizsgálás nem találna ugyanolyan problémákat a hitelek kapcsán.
Március 23-án megtörténtek az első letartóztatások is, harminc napig terjedő vizsgálati fogságba helyezték a bank három vezetőjét – azzal gyanúsítják őket, hogy 2,5 milliárd dináros kárt okoztak a fedezet nélküli kölcsönök jóváhagyása révén.
A Vajdasági Fejlesztési Bank ügyének gazdasági vetületeiről, következményeiről Milan Ćulibrk gazdasági újságíróval beszélgettünk.
Valóban olyan rossz a helyzet a hazai bankszektorban, hogy kivétel nélkül mindenütt találkozhatunk ugyanazokkal a hiteljóváhagyási problémákkal?
– A jóváhagyott hitelek tizennyolc százaléka a megfizettethetetlen kölcsönök közé tartozik. A legnagyobb gondot a vállalatok jelentik, ezek esetében minden negyedik hitel törlesztésével problémák vannak. Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy míg egyes pénzintézetekben ezeknek a problémás kölcsönöknek az aránya csökkent, másokban növekedett. Nem voltak tehát a bankok egyformán óvatosak akkor, amikor a kockázat felbecsülésére került sor a hiteljóváhagyások alkalmával. Ha óvatosabbak lettek volna, ma nem lennénk a legtöbb megfizettethetetlen céges hitellel rendelkező országok sorában.
Csak a rossz kockázatfelmérések miatt van az, hogy Szerbiában ennyire szabadon vissza lehet a bankokban élni a hitelek jóváhagyásával?
– Jelzésértéke van annak, hogy korábban a legnagyobb gondok az Agrobanknál voltak, melyben az államnak volt többségi tulajdona, most pedig a Vajdasági Fejlesztési Bank van tapétán, melyben megint csak az államnak volt többségi tulajdona. Ez, azt hiszem, elég bizonyíték arra, hogy az állam nem megfelelő gazdája ezeknek a pénzintézeteknek. Nem viselkedik akképp, s azok a személyek, akik az igazgatóbizottságokban a nagy kölcsönöknek a jóváhagyásáért feleltek, szintén nem feleltek meg az elvárásoknak. A munka ellenőrzésével voltak gondok, tulajdonképpen nem is létezett megfelelő kontroll.
Mennyiben más a helyzet a magánkézben lévő bankoknál?
– A privát bankoknál sokkal rigorózusabb ellenőrzési folyamat van érvényben, sokkal fejlettebbek is a kockázatfelméréssel megbízott részlegeik. A legnagyobb nemzetközi pénzintézetek már 2008-ban figyelmeztettek arra, hogy olyan idők jönnek, amikor a biztonságnak sokkal nagyobb szerepe lesz a bankszektorban a nyereségnél. Úgy tűnik, hogy azok, akik a válság idején konzervatívabb hozzáállást tanúsítottak a hiteljóváhagyások iránt, s mondjuk úgy, nem osztogatták az utcán a kölcsönöket, most kevesebb veszteséggel számolnak majd, mint azok, akik folytatták az addig érvényes rutint.
A fejlesztési bank esetében végül a csőd bejelentése vagy a feltőkésítések politikájának folytatása helyett úgy döntöttek, hogy az ügyvitelt egy másik bank, feltehetőleg a Postai Takarékpénztár vegye át. Mi a véleménye erről a megoldásról?
– Nem tartom szerencsés megoldásnak, ha valóban a Postai Takarékpénztárhoz kerül a fejlesztési bank. Az egyik állami bank átveszi a másikat – erről beszélünk tulajdonképpen. Ez lényegében azt is jelenti, hogy a fejlesztési bank iránt egyetlen magánbank sem érdeklődött, aminek alapján meg azt a következtetést vonhatjuk le, hogy akkorák voltak a gondok e pénzintézetnél, hogy senki sem merte magára vállalni a fennálló üzleti kockázatot. Ugyanakkor tény az is, hogy egyes magánbankok eladása is befuccsolt már korábban hazánkban, így például a KBC Bank eladása is. Egy komoly belga pénzintézet sem tudta tehát értékesíteni szerbiai kirendeltségét akkor, amikor az a szándékában állt. A fejlesztési bank esete nem egyedülálló példája az értékesítés sikertelenségének, s hasonló sors vár még bizonyára más olyan bankokra is, amelyeknek a helyzete nem túl fényes jelenleg a piacon.
Mi vár az átvevő bankra, ebben az esetben a takarékpénztárra, amikor a meglévő gondok mellé kap még egy jó adagot?
– Ennek a pénzintézetnek a legnagyobb baja az, hogy korábban már átvette az Agrobankot. Semmiképp sem látom a lehetőségét annak, hogy javuljon a helyzet a VFB megszerzését követően. Egy bank ügyvitelének az átvétele egyébként is hosszadalmas, bonyolult folyamat kellene hogy legyen. Az Agrobank átvétele viszont meglehetősen rövid idő alatt zajlott le, s nem hiszem, hogy egy újabb problémás bank feletti igazgatás most visszaállíthatja a kibillent egyensúlyt.
