2024. október 6., vasárnap

Több lehetőség kell a fiataloknak

Óbecsén tartotta alakuló közgyűlését A fiatalok dolgoznak nevű polgári szövetség

Óbecsén tartották meg A fiatalok dolgoznak elnevezésű, a fiatalok foglalkoztatását ösztönző civil társulások szövetségének alakuló közgyűlését – a szövetség megalakulása annak a projektnek a része, amelyet a Nyílt Társadalomért Alapítvány támogatásával a Nőket Támogató Központ dolgozott ki.

A szövetség munkájában többek között nagykikindai, óbecsei, törökbecsei, szabadkai és bégaszentgyörgyi civil szervezetek vesznek részt azzal a céllal, hogy a civilek, az állami szervezek és a gazdaság szereplői közösen új gyakorlatokat és lehetőségeket dolgozzanak ki a fiatalok foglalkoztatása és önfoglalkoztatása érdekében.

Marija Srdić, a nagykikindai Nőket Támogató Központ igazgatója elmondta: szervezetük a helyi politikusok választási ígéretei és az önkormányzati büdzsé fiatalokra szánt összegei között tátongó szakadékot tapasztalva kezdett el foglalkozni elsősorban az egyetemet végzett fiatalok foglalkoztatásának, itthon maradásának a kérdésével. A most megalakult szövetség legfontosabb missziójának a fiatalok munkalehetőségeinek a megteremtését tartja, ennek érdekében műhelymunkákon terveket dolgoznak ki. A kétnapos óbecsei találkozónak az volt a legfontosabb kérdése: Hogyan megtartani és hogyan visszacsábítani szülővárosukba az egyetemistákat?