Kedves Pósa atya!
Régóta olvasom az írásait, és nagyon szeretem mindet. Egyvalamit mégsem értek, pedig sokat olvasok mostanában erről. Azt mondja meg, legyen szíves: hogyan tudok a Jóistennel személyes kapcsolatba kerülni? Mindenhol ezt olvasom, hogy ez fontos, és előttem nem világos, mégis hogyan lehetséges ez. Hogyan tudok én az Istennel beszélgetni? Azt gondolom, megvannak a szabályok, ott a Tízparancsolat, amit be kell tartani. Én erre törekszem. Tudom, hogy ezt kéri az Isten. Igyekszem megfelelően cselekedni mindig, mert mindig attól tartok, ha nem így teszek, az Isten megbüntet. De nem tudom, beszélgetni hogyan kell vele. Emike
Nagyon fontos a személyes kapcsolat Istennel, nagyon-nagyon lényeges a Vele való beszélgetés. Isten Szentháromság: az Atya, a Fiú és a Szentlélek közössége.
Isten a mi Atyánk, mindegyikünknek az Édesapja, és Vele személyes gyermeki kapcsolatban kell lennünk, és állandó beszélgetésben, épp úgy, mint a természetes apánkkal és anyánkkal. Ha nincs ez a személyes kapcsolat, és az állandó beszélgetés, akkor Istennek csak a szolgái vagyunk, akik szabályokat és parancsolatokat tartanak meg, mint munkahelyi alkalmazottak.
A Fiúisten, Jézus a mi Testvérünk, és Vele is, mint édestestvérrel, szoros kapcsolatban és bizalmas párbeszédben kell lennünk. Ha ez nincs, akkor az egyháznak tétlen és lusta tagjai vagyunk, akik eljárnak a templomba meg az összejövetelekre, de nem dolgoznak Isten országáért.
A Szentlélekisten a mi Barátunk, és Vele is, mint a Kedvelőnkkel, élő kapcsolatban és engedelmességben kell lennünk. Ha ez nincs, akkor lelketlen, szívtelen emberekké leszünk.
Isten nemcsak a szabályok és a Tízparancsolat betartását kéri tőlünk. Ő nem elégszik meg azzal, hogy a szabályoknak és a parancsolatoknak megfelelően cselekszünk, és egyáltalán nem büntet, ha nem így teszünk. Isten szeretetkapcsolatot kér tőlünk: azt, hogy szeressük Őt, mint Atyánkat, mint Testvérünket, mint Barátunknak. Ezért első és legfőbb parancsként adja nekünk, hogy „szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!”. Második parancsként, de szintén legfőbb parancsként, azt adja nekünk, hogy „szeresd embertársadat, mint saját magadat!”.
Istent tehát szeretnünk kell, olyan módon, hogy személyes kapcsolatot építünk Vele és meg nem szűnő beszélgetésben igyekszünk lenni Vele.
Isten bennünk van, a szívünk mélyén lakozik. Ezt Jézus mondja ki világosan: „Ha valaki szeret engem, megtartja szavamat. Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála.” (Jn 14,23) „Az Atya az én kérésemre, elküldi nektek az igazság Lelkét, a Szentlelket, aki nálatok marad és bennetek lesz.” (Jn 14,16–17) A bennünk lakó Szentháromsággal kell személyes kapcsolatot kialakítani, az Atyával a gyermeki kapcsolatot, Jézussal a testvéri kapcsolatot, a Szentlélekkel a baráti kapcsolatot. És el kell jutnunk odáig, hogy mind a Hármukkal külön-külön tudjunk beszélgetni. Mint ahogy a családban is külön beszélgetünk az apánkkal, anyánkkal, külön a testvérünkkel és külön a barátunkkal. Mindegyikükkel más módon, a kapcsolatra jellemző sajátos módon.
Istennel a beszélgetés a gondolatatainkban jelentkező hangok meghallásával megy végbe. Fel kell ismernünk és meg kell ismernünk az Istentől jövő hangokat, amelyeket ihletnek, sugalmazásnak, ráérzésnek, megvilágosodásnak nevezünk. Az isteni hangok felismerése és megismerése nem könnyű, mert meg kell különböztetni őket önző vágyaink hangjaitól, a világ elvárásának a hangjaitól és a sátán csábításának hangjaitól. A vágyaink hangjára jellemző, hogy mindig „haza” beszélnek, mindent saját magunkra irányítanak. Az elvárások hangjaira jellemző, hogy az embereknek szóló megfelelések kényszerét ébresztik bennünk. A sátáni csábítás hangjaira pedig az jellemző, hogy azonnali erőszakos, könyörtelen cselekvést követelnek.
Isten bennünk szóló hangjára az jellemző, hogy halk, tapintatos, finom, megvilágosító, jóságos, emberszerető. Ez mindig a jelenre vonatkozó dolgokat mondja, azt, hogy most, ebben a pillanatban mit és hogyan kell tenni, kire kell hallgatni, és bátornak, határozottnak, tettre késznek kell lenni. Ennél hangosabban szólnak bennünk a vágyaink hangjai, és azok élvezethajhászásra és haszonlesésre ösztönöznek. A világ hangjai fenyegetően, rémisztően kiabálnak bennünk, és haragra, gyűlöletre gerjesztenek. A sátán hangjai ordítóak, erőszakosak, kényszerítőek, megszállóak, és önistenítésre, zsarnokoskodásra kísértenek.
Nem könnyű megkülönböztetni Isten hangját önző énünknek, az elváró világnak és az önistenítő gonosznak a hangjaitól. Sok gyakorlatra, sok tanulásra van szükség, hogy fel tudjuk ismerni és meg tudjuk ismerni Isten hangját bennünk.
A Szentíráson való elmélkedés a legjobb edzőgyakorlat és a legeredményesebb szakiskola arra, hogy jártasak és otthonosak legyünk Isten hangjának a többi hangoktól való megkülönböztetésében.
A Szentírás Isten leírt szava. A Szentírás minden mondata a Szentlélektől sugalmazott ige. A Szentírás által maga Isten mondja ki nekünk magát, az Ő valóságát és igazságait. A Szentírásból maga Isten beszél hozzánk: mennyei Atyánk elmondja, hogy mindig gondoskodik rólunk, Jézus, a Testvérünk biztosít minket arról, hogy velünk van mindennap a világ végezetéig, a Barátunk, a Szentlélek elvezet minket a teljes igazságra.
Az elmélkedés abban áll, hogy napunk legcsöndesebb és legnyugodtam félórájában teljes odafigyeléssel olvasunk vagy hallgatunk egy szentírási szöveget, elsősorban az Újszövetségből, de azután, hogy azt jól megismertük, sorra vehetjük az ószövetségi írásokat is.
A Szentírás olvasása vagy hallgatása beszélgetés Istennel, mert a Szentírás szavai Isten igéi. Ezek által Isten szól, beszél, üzen nekünk.
Ahogy az elmélkedés során olvassuk vagy hallgatjuk a szentírási szöveget, arra kell figyelnünk, melyik mondat, melyik szó érint, ragad meg bennünket. Ezt most Isten a személyünkre szólóan mondja nekünk. Ezekkel a szavakkal most Ő beszél hozzánk. Ezekben az igékben kifejezetten nekünk szóló üzenet, felvilágosítás, tanítás, útmutatás van.
Amikor megérint minket ez a meghatározott szentírási mondat, akkor abba kell hagyni az olvasást, ismételgetnünk kell e szavakat, és vissza kell mondanunk Istennek, úgy, ahogy megértettük, és azt, amit megértettünk belőlük. Ilyen módon mi beszélünk Istennel az Ő szintjén. Ha olvassák nekünk a Szentírást, akkor meg kell jegyeznünk azt az elménket megragadó mondatot, és később, amikor magunkba mélyedhetünk, el kell gondolkodnunk rajta, és ezen gondolatainkat vissza kell mondanunk Istennek.
Ez a fajta elmélkedés igazi beszélgetés Istennel: Ő beszél hozzánk a Szentírás igéi révén, mi beszélünk Vele gondolataink elmondásával. Ha rendszeresen elmélkedünk, akkor lassan-lassan, de biztosan szert teszünk arra a képességre, hogy mindig meg tudjuk hallani Isten szavát, és hogy a bennünk szóló sokféle hang között megkülönböztessük, felismerjük és megismerjük Isten hangját. Ettől kezdve már napközben mindig tudunk közvetlenül és személyünkre szólóan beszélgetni Istennel: meg tudjuk hallani és hallgatni az Ő bennünk szóló hangját, és meghatódva, lelkesedve hálálkodunk Neki, amiért arra méltatta a személyünket, hogy a Tanítónkká, Vezetőnkké, Urunkká tette magát.
Ez a napunkat átszövő beszélgetés (olyan értelemben, ahogyan Jézus mondta, hogy „szüntelenül kell imádkozni és nem szabad belefáradni” – Lk 18,1) arra irányul, hogy mit kell tennünk a jelen pillanatban. Isten ugyanis mindig a jelenben szól hozzánk, és azt mondja, hogy az Ő tervei szerint mit kell tennünk az adott pillanatban. Ha mi nem élünk a jelenben, hanem emlékezésünkben visszakalandozunk a múltba, vagy ábrándozunk a jövőről, akkor Isten nem szól hozzánk. A múltunkat az Ő irgalmára kell bízni, mert csak Ő tudja helyrehozni azt, amit addigi életünkben elrontottunk, a jövőnket pedig az Ő végzéseire kell bízni, mert minden úgy lesz, ahogyan Ő akarja. Az ősi közmondás ezt már megtanította nekünk: „Ember tervez, Isten végez.”
Ez a szüntelen beszélgetés Istennel úgy megy végbe, hogy mi pillanatról pillanatra azt kérdezzük Tőle: „Mi a tennivalóm ebben a jelen pillanatban?”, s akkor az Atya azt mondja, mit gondolt el, mit tervezett ki számunkra életünknek erre a percére; Jézus szól nekünk, hogy „bátorság, itt vagyok, veletek vagyok, ne féljetek, induljatok, mindenben segítek nektek”; a Szentlélek eszünkbe juttatja Jézus igéit, feltárja az igazságot, és valamit meghirdet a jövőnkből.
Ilyen módon tudunk mi Istennel beszélgetni.
