Ilyenkor, az év végén számol a gazda. És tervez. Mit érdemes vetni, milyen áron lehet majd a megtermelt javakat értékesíteni. De bármilyen jól dolgozik, nagyon jól tudja: munkájának eredménye másoktól függ...
A statisztikai adatokat szemlélve – minden a legnagyobb rendben. Legalábbis a mezőgazdaság területén. Mert idén mindenből több termett, mint tavaly. Idén a 2008-as évhez viszonyítva 23,5 százalékkal több cukorrépa, 3,8 százalékkal több kukorica, 7,1 százalékkal több szója, 7,4 százalékkal több burgonya, 9,4 százalékkal több bab termett. Történt ez annak ellenére, hogy idén már területalapú támogatást a megművelhető földterületnek mindössze 15 százalékára osztottak, hogy szárazság volt, hogy jócskán romlott a dinár euróhoz viszonyított árfolyama, hogy világválság van...
De nézzük csak sorjában.
TÁMOGATÁSOK
A szerbiai mezőgazdasági támogatási rendszer egyedüli találmány a világon. És alkotmányellenes. Mert sehol sincs a terület alapú támogatások és prémiumok kifizetése feltételhez szabva, azaz hogy valaki csak akkor jogosult rájuk, ha kizárólagosan mezőgazdasággal foglalkozik, és mezőgazdászként fizeti a szociális és nyugdíjalap járandóságait. Sehol az Európai Unióban nem tesznek különbséget a bejegyzett gazdaságok között, s ha ennek az országnak a hivatalos célkitűzése a csatlakozás, akkor itt sem lenne szabad ezt megtenni.
Egyes adatok sohasem látnak majd napvilágot. Mint például az, hogy idén hány bejegyzett magángazdaság kapott területalapú támogatást. A választ a köztársasági mezőgazdasági minisztériumnak kellene közzé tennie. Pontosabban kellett volna megtennie, nem most, hanem hónapokkal ezelőtt. Hogy a nyilvánosság időben betekintést nyerjen, névlegesen ki, mennyit kapott idén a megalázóan alacsony agrárköltségvetésből, amely a köztársasági büdzsének mindössze 2,2 százalékát, valamivel több mint 15 milliárd dinárt tett ki. Mégpedig úgy kellene közzétenni, ahogy néhány évvel ezelőtt volt gyakorlat (persze csak nagyon rövid ideig), amikor a minisztérium internetoldalán megjelentették a területalapú támogatást kapott gazdák névsorát. Miért ne lehetne ezt újra bevezetni?
Tavaly megközelítőleg 420 000 gazdaság nyert jogosultságot területalapú támogatásra. Jól értesült körökből származik az a nem hivatalos adat, hogy idén bezzeg ebből még 50 000 sem. De hát a tavalyi év választási év volt, az idei pedig nem. És ha figyelembe vesszük azokat az előrejelzéseket, hogy 2010-ben sem lesz könnyű, akkor arra következtethetünk, hogy a kalácsból nagyon sokan jövőre sem kapnak. Mint ahogyan abból az 50–60 millió euróból sem, melyet az ország az EU előcsatlakozási alapjaiból kap mezőgazdaság megsegítése céljából!
PARASZTEGYESÜLETEK
A paraszttársadalmat ismét (és ki tudja hanyadszor) sikerült megosztani. Rosszhiszemű emberek (vagy inkább azok, akik idén, de úgy tűnik a jövőben sem kapnak támogatást) úgy tudják, egyes gazdaszervezetek közel állnak a tűzhöz, olyannyira, hogy vezéralakjaik állandó munkaviszonyban vannak az agrártárcánál, tanácsosi vagy egyéb jól fizetett beosztásban. Ezért olyan jól informált a tárca, ezért tudja „megfúrni” azokat, akik nem foglalkoznak mezőgazdasággal hivatásszerűen. Pedig a társadalmi össztermék megtermelésében, a kitűnőnek mondható mezőgazdasági exporteredmények elérésében mindenki részt vállal, aki megfogja az eke szarvát. Mindenki, aki becsületesen dolgozni akar.
Igaz, vannak olyan szervezetek is, melyek tiltakoznak. De nagyon csendben. Nem csak a részekre szakadt, komolyabb összefogásra képtelen agrárszervezetek érdekérvényesítő képességével van a baj, akik a jelek szerint ugyanúgy megragadnak a szavaknál, mint a kormány képviselői. Amíg az utóbbiak csak ígérgetnek, addig ők csak követelgetnek. Valószínűleg a belső megosztottság és a fölaprózottság lehet az oka, hogy a nyáron a megalázóan alacsony búzaár miatt még egy tisztességes tüntetésre sem tellett az erejükből. Kívülről nézve legalábbis ezt a látszatot keltették a nyilatkozatadásra korlátozódó tiltakozásukkal. Miért van ez így? Miért nem tudnak sikeresen kiállni, úgy ahogy a gazdaszervezetek tavasszal tették több EU-s országban, Görögországban, Bulgáriában…
MONOPÓLIUMOK
Senkit sem foglalkoztat az, hogy a 14-15 dináros lisztből hogyan készülhet két 38 dináros fél kilogrammos cipó vagy négy kifli vagy más péksütemény. Azon sem tűnődik el nagyon senki, meddig tart még az a helyzet, hogy van az, hogy a sertés élő súlya kilogrammonként jelenleg 110-140 dinárba kerül, míg a tőkehús 400 dinárba, vagy például az, hogy a 18-20 dináros literenkénti nyers tej hogyan duzzadhat 54-57 dinárra, amíg zacskózzák. Hol a különbözet? Ki fölözi le a hasznot? Meddig lesznek még Szerbiában monopóliumok? Miért nem lép az állam, amikor kötelezettsége volna?
VAGYON-VISSZASZÁRMAZTATÁS
Még a kezdő politikusnak is tudnia kell: A vajdasági magyarság számára az igazságos visszaszármaztatás létfontosságú kérdés. Mert tőlünk és a vajdasági németektől vehettek és vettek el annak idején a legtöbbet. A restitúcióról már senki sem beszél. De minek is zavarná bárki az idillt, hiszen az állami tulajdonban lévő termőföld bérbeadásából származó hasznot az önkormányzatok, a tartomány és a köztársaság 40:30:30 arányban osztják el egymás között. Minek igyekezne hát a hatalom, hogy a bérlet címén befolyó milliós összegekről lemondjon. A napokban derült ki, hogy egyes vajdasági községek a bérletből származó pénznek köszönhetően tudnak funkcionálni, mert a köztársaság újabban eszközelvonásokkal sújtotta őket. Azok az újgazdagok viszont, akik potom áron megszerezték a birtokokat és a hozzájuk tartozó társadalmi tulajdonban lévő földet, arra számítanak, hogy az állami tulajdonban lévő földet is egy „tepsi halért” szép napon a kezükre játssza a mindenkori politika. Azért hajlandók a bérlők olyan horribilis összegeket fizetni napjainkban az állami tulajdonban lévő földért, mert titokban azt remélik, hogy más családok egykor évtizedeken, sőt évszázadokon keresztül gondosan gyarapított vagyona, örökre az övék marad.
