Harminc éve már, amióta újságot kezdtem írni, azt hallom, elsősorban a politikusok szájából, hogy mezőgazdaságunknak hatalmas energiaforrása van. Ha összegyűjtenénk a hulladékot, csodákat művelhetnénk vele. Gázt termelhetnénk, falvakat, városokat fűthetnénk, miközben áramot, kőolajat takaríthatnánk meg.
Számtalan kísérlet is volt a mezőgazdasági és egyéb ipari hulladék felhasználására, ám valamennyi, valószínűleg más érdekek miatt, kudarcba fulladt. Remélhetőleg nem ez a sors vár arra a vállalkozásra, amelyet tavaly Paja Zamlakar indított a Palánka melletti Mladenovón, vagy ahogyan régen hívták, Bukinban, illetve Dunabökényben.
A valamikori sváb falu szélén, a temető mellett egy új gyárcsarnok áll. Még annyira új, hogy még a portásfülke sem készült el teljesen, sőt még portás sincs. Szabadon begyalogolunk. Két munkással találkozunk. Ránk sem hederítenek.
– Dragan Medićet keressük – szólok az egyikhez, ugyanis vele beszéltem meg a riportot, mert a tulajdonos foglalt volt. Dragan Medić a műszaki igazgató.
– Bent van a gépnél – mutat a csarnok legzajosabb része felé a munkás, majd továbbmegy.
A csarnokban rajta kívül senki sincs. A gépek, a prések zakatolnak, és két többméteres csövön át lassan araszol a gyár terméke.
– Ez a brikett – mutat az egyik csőre az igazgató. – Ez pedig, ami ezen a szalagon halad, a pellet.
A brikett karvastagságú, a pellet pedig félujjnyi hosszú, és vékony, mint egy ceruza.
– Mindkettőt fűtésre használják, csak a pellethez különleges kemencék kellenek, ugyanis a hagyományos kályha rácsán áthullanának az apró részecskék.
Megmutatja a gépeket, a másik csarnokban a csomagoló részleget, majd a raktárt.
– Ez és még két ekkora helyiség nemrég még tele volt brikettel. A gázhiány alatt teljesen kiürültek. Amit itt lát, az az elmúlt két-három nap terméke. De menjünk az irodába, ott jobban halljuk egymást!
Kapok egy katalógust, amelyből megtudom, hogy a Varotech nevű vállalat ökológiai brikettet gyárt.
– Mi az, hogy ökológiai brikett? – kérdezem beszélgetőtársamtól.
– Nemcsak azért ökológiai, mert növényi hulladékból készül, hanem azért is, mert a korábbi brikettektől eltérően ennél nem használunk ragasztót. Az olaszok szinte ingyen adták a gépeket, de a ragasztót, amelyet szintén ők gyártottak, tőlük kellett megvenni. Gépünk dán gép, és ragasztó nélkül gyárt brikettet, így a hamu, ami a brikett elégetése után marad, trágyaként elszórható.
A Vajdaságban már sokan próbálkoztak brikettgyártással, de senkinek sem sikerült figyelemre méltó eredményt elérni. Valószínűleg azért, mert az emberek megszokták a tűzifát, a szenet, és idegenkednek ettől a préselt terméktől. Ennek ellenére belevágtak a vállalkozásba.
– A testvéremmel hat évvel ezelőtt kezdünk vele foglalkozni, persze csak kicsiben. Amit legyártottunk, azt magunk használtuk el, meg eladtuk a faluban. Ahhoz azonban, hogy komoly üzlettársakat találjunk, ez nem volt elég. A nagykereskedő olyan társat keres, aki a piac igényeit minden szempontból ki tudja elégíteni. Nem történhet meg nála, hogy elfogy a termék. Az úgynevezett házi gyártás nem túl kifizetődő. Nagy a befektetés, ennek ellenére kicsi a haszon. Más a helyzet, ha ugyanezt nagyban csináljuk. A befektetés ebben az esetben még nagyobb, mi eddig két és fél millió eurót ruháztunk be, de a haszon is jóval nagyobb. Itt meg kell említenem, hogy vállalkozásunkat hitellel támogatta a Tartományi Fejlesztési Alap.
Azt állította még odalent a gépnél, hogy már jelenleg is a brikett a legolcsóbb tüzelő, a jövőben pedig még olcsóbb lesz a kőolajhoz, gázhoz, a fához, a szénhez viszonyítva.
– A legolcsóbb. Számoljon utána! Egy tonna brikett 3-4 köbméter keményfát helyettesít, vagy 500 liter fűtőolajt, vagy 600 köbméter gázt. Évente 500 hektár erdőt mentünk meg a fahulladék felhasználásával. A brikett hőértéke 5000 kalória, ami megfelel a legjobb minőségű szén hőértékének. Mi a nyersanyagot ötven kilométeres körzetben szerezzük be, valamint néhány nagy mezőgazdasági vállalattól. Bükkfa, tölgyfa és kőrisfa hulladékát használjuk, valamint szójaszalmát, búzaszalmát, kukoricaszárat, a verseci borgazdaságtól pedig a szőlőveszőt. Saját bálázó- és szállítógépeink vannak. Mi daráljuk le a nyersanyagot is. Tervezzük egy szárító építését is, hogy ne függjünk az időjárástól. Brikettezni ugyanis megfelelő nedvességtartalmú növényeket lehet, a brikett nedvességtartalma pedig 7-10 százalék. Azt is elmondhatom, hogy a brikett hetven százaléka faforgács, a többi pedig mezőgazdasági hulladék, de annak is a nagyobb hányada szójaszalma.
Dragan Medić elmondja még azt is, hogy a pellet hetven százalékát külföldre, Spanyolországba és Ausztriába szállítják, a brikett pedig a hazai piacon kel el. Jelenleg naponta 20 tonna brikettet és 30 tonna pelletet gyártanak huszonöt alkalmazottal. Hamarosan a gyár kapacitását még 15 tonna brikettel növelik. Ezzel teljes mértékben felhasználják a környék növényi eredetű hulladékát. Azt is megtudtam, hogy terjeszkedni terveznek, még két ilyen üzemet nyitnak. Az egyik valószínűleg Óbecsén lesz, a másik pedig valahol Bánátban.
Hazafelé menet Roli kollégám azt mondja, hogy van a brikettnél még olcsóbb tüzelőanyag is.
– A testvérem szójabálával fűt. Egy télre elég neki két pótkocsival, a bálázás költsége pedig elenyésző. Azon gondolkodom, hogy a ház alatt levő garázsomból én is csinálok egy fűtőházat, és szójabálával fűtök.
Jónak találom ötletét, annál is inkább, mert már volt alkalmam látni hasonló megoldást. Még a nyolcvanas évek elején voltam egy szenttamási újítónál, aki olyan kályhát szerkesztett, amellyel nemcsak a hatalmas házát fűtötte bálával, hanem a fürdőszobai bojlert is. Óbecsén pedig láttam olyan megoldást is, ahol száz négyzetméteres házat egy pótkocsi kukorica csutkával fűt gazdája egész télen, és csak háromnaponként kell a tűzre raknia. A csutka, a bálák tárolása azonban körülményes. Különösen ott, ahol kicsi az udvar, vagy egyáltalán nincsen. Kicsi helyen sokszor még a fa, a szén sem fér el. A brikett ilyen szempontból is előnyösebb. Bizonyítja ezt Molnár Eleonóra rádiós kolléganőm, aki már egy ideje brikettel fűt.
– Egy tonna brikett 10 000 dinár. Ha enyhe a tél, másfél tonnával fűtök 50 -70 négyzetmétert. Cserépkályhám van, és a gyerekszobában egy villanykályha, amit csak akkor kapcsolok be, ha hosszabb ideig nem vagyok otthon. Egyébként a brikettnek nemcsak az az előnye, hogy a legolcsóbb, hanem az is, hogy tárolása egyszerű, kezelése szintén, nem kell hasogatni. Nem piszkol, és hamuja is alig van. Nincs semmilyen szaga, az égés során mérgező gázok nem szabadulnak fel. Előnye az is, hogy nagy a hőértéke, ezért nem szabad túlságosan sokat rakni belőle a tűzre. Ebből ered a hátránya, ami az, hogy csak akkor használhatom, ha otthon vagyok, mert gyorsan elég, és nem marad utána parázs. Persze a fűtést kombinálhatom is, mondjuk, szénnel vagy fával, ami tartja a parazsat addig, amíg haza nem érek.
Eleonóra egy bútorgyárban veszi a brikettet, de újabban nagyáruházakban is, elsősorban ott, ahol szerszámokat és különböző épületanyagot forgalmaznak. Huszonöt kilogrammos csomagolásban is lehet venni, amelyet a mladenovói cég szállít. Ilyen kiszerelésben ára kissé magasabb, egy zsák 340 dinárba kerül.
Az elmúlt egy-két hétben tapasztalhattuk, hogy nagyon jó a meleg. A brikettről készített riportom során egy dolgot azonban elfelejtettem beszélgetőtársaimtól megkérdezni. A tűzre téve pattog-e úgy, mint az akácfa?
