Péterrévén november eleje az utóbbi tíz évben dr. Kiss Imre jegyében telik: az 1965. december 26-án elhunyt orvos emlékének ápolását a 2001-ben alakult Dr. Kiss Imre Művelődési Kör vállalta fel, így Imre-napon minden évben szentmisével, koszorúzással és alkalmi rendezvénnyel róják le kegyeletüket a falu köztiszteletben álló orvosa előtt.
Csasznyi Imre, a kör alelnöke személyesen ugyan nem ismerte az orvost, az életét mégis neki köszönheti:
– Az ő szülőotthonában, koraszülöttként jöttem a világra – nem igazán voltam életre való. Megkérdezte tőle a mama: lesz ebből valami? Mi lesz a neve? – kérdezett vissza a doktor. Imre lesz, ha megmarad – mondta a mama. Akkor meg kell, hogy maradjon – volt a válasz. Én már csak a temetésére emlékszem. Szegény emberként halt meg – mesélte Csasznyi Imre.
A Dr. Kiss Imre Művelődési Kört vezető Csasznyi házaspár szerint nem volt egyszerű felvenni az elhunyt orvos nevét – ellenállásba és adminisztrációs nehézségekbe ütköztek, de nem adták fel, s végül, a nevét viselő sakk-klub után nekik is sikerült bejegyeztetniük a szervezetüket. Tisztelői már a múlt század hatvanas–hetvenes éveinek a fordulóján mellszobrot kívántak állítani az orvos emlékére, de a kezdeményezést azzal utasították el, hogy „eleget kapott”, azaz megkímélték az életét – végül csak 2005-ben kerülhetett sor a szobor felavatására. 1998-ban Zsolnai Danilka, a helybeli Nőegylet elnöke kezdeményezésére rendbe tették a sírját, egykori házára pedig, amelyben óvoda működik, emléktáblát helyeztek el. 2009-ben az egyik főutca (a valamikori Lenin) kapta meg a nevét, s a falu egészségháza is az ő nevét viseli.
De ki is volt dr. Kiss Imre?
Az 1893. október 9-én született férfi a lelkiismeretes falusi orvos mintaképe volt. Az első világháború végén diplomázott a szegedi egyetemen, ott is volt cselédkönyves orvos, aztán hazatért a szülőfalujába. Télen-nyáron hajadonfőtt, kiskabátban, rozoga kerékpárjával járta a falut, és rövid idő alatt megszerezte a falubeliek, különösen a szegény páciensek bizalmát. Dr. Radoljub Vrbaški 2004. november 4-én így emlékezett kollégájára, akit személyesen már nem ismerhetett:
– Egyszer fültanúja voltam, amikor egy ember elmesélte a nagyszüleimnek, hogyan gyógyította ki dr. Kiss a feleségét. Minden nap elment hozzájuk, és injekciót adott neki. A házaspár nagyon szegény volt, a férj biztos volt benne, hogy el kell adnia az egyetlen hold földjüket, hogy kifizesse a doktort. Néhanapján adott neki krumplit, tojást – amit a ház kiadott. Mikor az asszony meggyógyult, a férj megkérdezte, hogy mennyit kell fizetni a szolgálataiért. Az orvos leült az asztalhoz, papírt, ceruzát fogott, és számolni kezdett. Az egyik oldalra felírta, hányszor volt látogatóban, mennyibe kerülnek a gyógyszerek, a másik oldalra pedig, amit az ember adott neki. Mindent összeadott, majd közölte, hogy nem tartozik neki semmivel, mert értékben megegyezik a két oldal.
Nagylelkűségére a mai napig emlékeznek a falubeliek: azt mesélik, amikor látta, hogy valaki mennyire szegény, nem fizettetett a látogatásért, és mielőtt elment, észrevétlenül az asztalon hagyott pénzt a gyógyszerekre, vagy a saját orvosságos skatulyájából vette elő az ingyen orvosságot, esetleg a tormaszeszt. A kollégák is áldották a jóságát, és jó humorú embernek tartották.
A mélyen hívő doktor nemcsak gyógyította az embereket, hanem a háborúban bátor keresztényi felelősséggel meg is mentette az életüket. Sem a politika, sem a nemzeti vagy vallási hovatartozás nem érdekelte. Nézetei a megszállás ideje alatt sem változtak – nem csoda, hogy már életében nagy megbecsülésben volt része mind a magyar, mind a szerb lakosság körében, és alakját a mai napig legendák övezik. Bor Sándor személyesen is ismerte, bátorsága, áldozatkészsége és cselekvőképessége szerinte példaértékű volt:
– 1941-ben, amikor a fegyveres erők a vásártérre terelték az 1920-ban és 1921-ben Likából idetelepített szerb családokat, habozás nélkül a felsorakoztatott emberek elé állt, és azt kiáltotta: „Ezek az emberek nem bűnösek! Ha bűnösek, akkor én is az vagyok, és elsőnek engem lőjenek le!” Mindenkit elengedtek – idézi fel a háborús eseményeket az idős férfi, de az esetről dr. Jovan Maksimović orvosprofesszor is beszámolt a PČESA Művelődési Egyesület 1996-os évkönyvében.
– Dr. Kiss a hivatásának élt, és nagyon sokoldalú volt: terepi munkát végzett, betegeket látogatott, eret vágott és fogat húzott, valamint szülészetet vezetett. Az ő számára nem volt nyolcórás munkaidő, szabad szombat vagy ünnepnap. A környéken neki volt az első röntgengépe, amit aztán elvittek Óbecsére. Ezzel el is kezdődött Péterréve leépítése – de ez már egy másik történet – mondja a 79 éves Bor Sándor.
Az orvosra az idén is Imre-napon emlékezett a falu
1944 végén dr. Kiss Imre is a kivégzendők listájára került, de mivel azok közül, akikért 1941-ben kiállt, sokan közbenjártak az érdekében, elkerülte a halált. Rövid időre Boszniába száműzték, de a polgárok kezdeményezésére visszakerült Péterrévére. A faluért dolgozott 1965-ben bekövetkezett haláláig. Két unokája él Magyarországon, egyikük szintén orvos.
Bor Sándor szerint november 16-án, a tolerancia napján róla is meg kellett volna emlékezni:
– Nem kap méltó figyelmet dr. Kiss életműve, hiszen a diákoknak is hallaniuk kellene róla az iskolában. Javaslom: nyilvánítsuk őt a tolerancia hősének – rászolgált! – tette hozzá.
AZ ELSŐ…
