Azt hiszem, Brice Taton nevére nagyon sokáig emlékezni fogunk. Vértől csatakos, fájdalomtól eltorzult, szétvert arcát biztosan nem felejti el az ember, ha valamelyik sajtótermékekben látta a képét.
Tavalyelőtt a 28 éves Taton a Partizán–Toulouse labdarúgó-mérkőzésre érkezett a barátaival Belgrádba. Szeptember 17-én, néhány órával a meccs kezdete előtt a francia szurkolók a főváros központjában iszogattak egy kávézóban, amikor egy több mint 20 fős, javarészt fiatalokból álló csoport rájuk támadt. A támadók acélrúddal ütlegelték Tatont, majd átlökték egy korláton, aminek következtében a francia fiatalember néhány métert zuhant. Tatont súlyos fej- és mellkasi sérülésekkel, belső vérzéssel szállították kórházba. A Szerbiai Klinikai Központ orvosai majdnem két hétig küzdöttek az életéért, Taton azonban soha többé nem ébredt fel a kómából.
A rendőrség két nappal a támadás után tizenegy 18 és 22 év közötti fiatalembert tartóztatott le. Az ügyészség minősített emberölés miatt emelt ellenük vádat. A tizenegy, immár másfél éve vizsgálati fogságba helyezett Partizan-szurkolón kívül a bíróság három, szökésben lévő drukker ellen is eljárást folytat az ügyben.
A vádlottak előzetes megbeszélés után, utasításokat követve támadtak a francia szurkolókra. Mindegyiküknek megvolt a pontos feladata. Nem számított, hogy milyen végzetes sérüléseket okoznak. Tisztában voltak támadásuk visszafordíthatatlan következményével, sőt ezt is akarták. A büntetésnek tükröznie kellene, hogy Szerbia nem tűri meg az erőszakot, sem pedig azokat a szurkolói csoportokat, amelyek a sport álarca mögé bújva terjesztik az erőszakot – hangsúlyozta a vádbeszédben két hete Gordana Janićijević, a belgrádi Felső Ügyészség ügyészhelyettese.
A belgrádi Felső Bíróság ma mondja ki az ügyben az ítéletet. A francia külügyminisztérium közvetlenül Brice halála után követelte a szerbiai igazságügyi szervektől, hogy az elkövetőket a lehető legszigorúbban büntessék meg. Ennek függvényében nagy teher nehezedik a bíróságra, és szinte már egyértelműnek tűnik az ítélet. Ugyanakkor az is tény, hogy Szerbiában érték már meglepetések a közvéleményt egyértelmű kimenetelűnek tűnő bírósági eljárások kapcsán is.
Slobodan Radovanović akkori köztársasági ügyész 2009. október 16-án nyújtotta be az Alkotmánybíróságnak a Partizan, a Crvena Zvezda és a Rad labdarúgócsapatok 15 szurkolócsoportjának a betiltására vonatkozó kérelmét. Az Alkotmánybíróság tavaly december 9-én illetéktelennek nyilvánította magát ebben az ügyben. Dragiša Slijepčević jelentéstevő bíró megállapította, hogy az érintett csoportosulások nincsenek bejegyezve a Gazdasági Nyilvántartó Ügynökségnél, ugyanakkor határozatában leszögezte, hogy az Alkotmánybíróság a bejegyzett szervezetek, a nem bejegyzett, de törvényesen megalakított szervezetek, valamint a bejegyzett szervezeteken belül jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok ügyében is illetékes. A bíróság több órás tárgyalás után elvetette a jelentéstevő határozatát, és illetéktelennek nyilvánította magát a szélsőséges szurkolócsoportok betiltását illetően. Azóta sem jelentkezett senki, aki magára vállalta volna az illetékességet ebben a kérdéskörben.
Marko Karadžić, az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium volt államtitkára a Brice elhunyta után szervezett gyertyagyújtáson a következőket hangsúlyozta: „Ezzel a jelentéktelen emberi gesztussal kell megmutatnunk, hogy sohasem feledjük Tatont, és soha többé nem engedjük, hogy hasonló dolgok megtörténhessenek.”
Nem Karadžić volt az egyetlen, aki akkor arról beszélt, hogy Szerbiában senki sem eshet többé a vak erőszak és az értelmetlen gyűlölet áldozatául. A szerb államfő, kormányfő, igazságügyi miniszter, belügyminiszter, illetve a sport- és ifjúságügyi miniszter mind ígéretet tettek arra, hogy megfékezik az erőszakot, legyen szó sportról, vagy bármilyen más területről. Az erőszak elleni küzdelem sikertelenségének illusztrálása érdekében elég a tavalyi október 10-ére emlékezni, amikor a homoszexuálisok felvonulását ellenző radikális jobboldali csoportok szétverték Belgrád központját és néhány rendőr fejét. Néhány nappal később a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőjén, az Olaszország–Szerbia találkozón szerbiai focirajongók a mérkőzés előtt Genovában megtámadták Vladimir Stojkovićot, a Partizan kapusát, petárdákat és üvegeket dobáltak az olasz járókelőkre, majd a Luigi Ferraris Stadionban fáklyákat hajigáltak be a pályára, és szektorokat elválasztó üvegeket törtek össze. Európa premier plánban láthatta, hogy milyen is a szerbiai focidrukker.
Nem Szerbia az egyetlen ország, ahol egyesek a sport, a szurkolás mögé bújva követik el erőszakos tetteiket. A különbség az, hogy bizonyos országokban nemcsak felismerték a jelenség veszélyét és társadalomromboló mellékhatásait, hanem meg is próbálnak tenni ellene valamit, illetve már meg is tették, amit kellett. Nem vagyok híve az összeesküvés-elméleteknek, de ha figyelembe vesszük, hogy milyen keveset tesz az állam a szurkolócsoportok megfékezésére, akkor hajlamos vagyok hinni azoknak a sajtóértesüléseknek, hogy a drukkereket különféle politikai erők pénzelik és használják fel saját céljaikra.
Akárhogyan is hangzik majd a Felső Bíróság ítélete, Brice arcát nem szabad elfelejteni. És abban is biztosak lehetünk, hogy Európa sem feledkezik meg az összevert francia fiatalember látványáról. Az az Európa, ahová Szerbia állítólag szeretne eljutni.
Ivica Dačić belügyminiszter száját Brice halála után többek között a következő két mondat hagyta el: „A tettesek lerombolták országunk és nemzetünk tekintélyét, éppen ezért a lehető legszigorúbban kell őket megbüntetni. A francia fiatalember meggyilkolása ellentétes a szerb tradícióval.” Az már túllépne a téma keretein, ha megpróbálnánk elemezni, hogyan is néz ki a szerb tradíció. De ha tárgyilagosan nézünk végig az elmúlt 20 év történésein, akkor beláthatjuk: annak a bizonyos Európának még be kell bizonyítani, hogy az erőszak, a vak gyűlölet nem egy a szerb tradícióval.
