A Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedési Minisztériumának szervezésében került sor tegnap az Innova 2008. Konferenciára, amely a MaITT (Magyarság az Információs Társadalomért Testület) negyedik ülése volt.
Kovács Kálmán, a Magyar Köztársaság Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumának államtitkára rámutatott, hogy a szabadkai tanácskozás egy új korszak megkezdését jelenti. Kiemelte, 2003-ban Nagyváradon létrehozták ezt a testületet, és e-Magyar pontok elhelyezésével a Kárpát-medencében kialakult az az internetes hálózat, ami összeköti a magyarokat ebben a térségben. Most azonban tovább kell lépni, ezért létrehozták a platformot, lehetőséget kínálnak, hogy a kiépített hálózaton és hozzáférési rendszeren összmagyar, össztérségi vagy kisebb régióban kitűzött célok hatékonyabban valósuljanak meg.
– Sok olyan kérdés van ma, legyen az a tudás és az innováció összekapcsolása, együttműködő gazdasági szereplők, fejlesztések, technológiák összeillesztése a térségben, vagy az európai programokban való részvétele az így összetalálkozott gazdaság szereplőinek, az önkormányzatiság kérdése, amire céljaink szerint ezen a hálózaton és infrastruktúrán keresztül gyorsabban, hatékonyabban, az adott térség minél szélesebb körű lakosságának bevonásával tudunk választ adni. A helyi kezdeményezések, önszervezkedések ezen a platformon keresztül egy sokkal szélesebb közönséghez jutnak el – hallottuk Kovács Kálmántól.
Csepeli György, a Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedésügyi Minisztériumának közpolitikai igazgatója kiemelte, hogy az elmúlt öt évben összesen 350 e-Magyar pont jött létre a Kárpát-medencében és azon kívül.
– Az e-magyar.net hálózat már létrejött, és csak a felhasználóktól függ, hogy milyen tartalmakkal töltik meg. Kilenc dimenzióban gondolkodtunk, amelyek körbefogják mindazokat a területeket, amelyek nemzeti, kisebbségi közösségek számára érdekesek, és egyúttal interface-ként szolgálnak más nemzeti közösségek felé. Hiszen ez nem az elzárkózás, hanem a hídépítés eszköze. Gazdaság és üzleti kapcsolatok az első és legfontosabb tartalom. Turizmus és turisztikai kapcsolatok a második dimenzió. A környezetvédelem, a kulturális és az oktatási kapcsolatok is hangsúlyosan jelen voltak a fejlesztéseinkben. Konzulinformációk, ami most nagyon aktuális, hiszen Szerbia még nem tagja az Európai Uniónak. Geneológiai kutatások, ami teljesen új irány. Mindenkinek joga van megtudni, hogy honnan származott, kik voltak a nagyszülei, stb.