2024. december 22., vasárnap

Nem tér vissza a kötelező sorkatonai szolgálat

Nem született döntés a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetéséről, nyilatkozta Miloš Vučević védelmi miniszter ma reggel a Prva Televíziónak.

Emlékeztetőül: nemrégiben arról nyilatkozott, hogy gondolkodnak és tárgyalásokat folytatnak a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításáról.

Mivel ez a nyilatkozat nagy port kavart, a miniszter ma elmagyarázta, hogy pontosan miről is van szó.

– Sehol nem mondtam, hogy visszahozzuk a sorkatonai szolgálatot. Annyit mondtam, hogy tárgyalunk róla, azonban azelőtt is beszéltek róla, mielőtt ez az én hatáskörömbe került volna. A tárgyalás azon a szinten folyt, hogy mit jelentene ez a katonaságnak, az országnak, mennyibe kerülne, hogyan kellene felszerelni a kaszárnyákat… – jelentette ki a miniszter.

Emlékeztette a lakosságot, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot nem szüntették meg, csak felfüggesztették a Szerb Köztársaság Országgyűlésének határozatával, és határozattal vissza is lehet állítani.

– Ezért nem született döntés a sorkatonai szolgálat visszatéréséről. Nagy és komoly elemzés folyik, mert nem arról van szó, hogy ez a következő néhány napon belül megtörténik, és arról sincs szó, hogy Szerbia közel áll a konfliktushoz, ezért fiatalokat akar mozgósítani – ismételte Vučević.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Illusztráció (Fotó: mod.gov.rs)