Mindezt Mészáros Ilonká tól, az újonnan létrehozott társaság megválasztott elnökétől tudjuk, aki nyíltan megmondta, hogy feltett szándékuk a jobb kapcsolatteremtés külföldön és belföldön, és szeretnének minél több pályázatban részt venni, hogy a felvázolt elképzeléseiket meg tudják valósítani. Mert ez csak anyagi háttérrel lehetséges, pénz nélkül nem működik semmi. Márpedig ők egyelőre még se székházzal, se székhellyel nem rendelkeznek. Az egyik alapító tagjuknál szoktak összeülni és szebbnél szebb terveket szőni. Eddig egy fontos szerződést kötöttek meg a magyarországi Falvak Kultúrájáért Alapítvánnyal, s abban bíznak, hogy ezt számos hasonló követi még. Mészáros Ilonkát, az elnök asszonyt kérdeztük, hogy kinek a gondolata volt a társaság létrehozása:
– Már vagy két éve beszélgetünk mi erről. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy különböző nemzetek baráti társaságot hoznak létre, így létezik az ukrán–magyar, a román–magyar, de szlovén–magyar, horvát–magyar és osztrák–magyar társaság is, s ezeket az összefonódó kapcsolatokat az Európai Unióban működő különböző alapítványok felkarolják, támogatják, s úgy tűnik, sok lehetőség tárul fel előttük. Mi úgy gondolkodtunk, hogy itt vagyunk a Duna-mentén, a folyóhoz ragaszkodunk mindannyian, akik a két partján élünk. De nemcsak ez köt össze bennünket, hanem az évszázados összefonódás is, az, hogy ismerjük egymás kultúráját, hagyományát, és nem utolsósorban beszéljük egymás nyelvét. A két évvel ezelőtt felvetődő ötletet tavaly júliusban konkrét lépés követte, amikor bejegyeztük társulásunkat, Vlado Todorović, a Građanski list szerkesztője bábáskodott leginkább a baráti kör megalakítása körül. Azóta számos, jobbára újvidéki magyar és szerb értelmiségi csatlakozott hozzánk, de nem mondanék még neveket, mert folyamatosan bővül a társaság névsorának listája. Márciusban tartjuk majd meg az első közgyűlésünket, talán attól kezdve némi pénzforrásra is szert tehetünk, mert eddig csak saját zsebből pénzeltük a társaságot, s leginkább Todorović úr lakásán gyűltünk össze, hogy megbeszéljünk a teendőinket. Az említett alapítvány támogatásáról biztosított bennünket,és nagyon sokat segített a megalakuláskor Varga Imre, Magyarország volt belgrádi nagykövete is.
Van-e már valamilyen konkrét tervük?
– Természetesen. Felfedeztünk egy színdarabot a szerbek kiköltözéséről vagy népvándorlásáról a török elől, még az 1812-es évből. Ez volt az, amikor Szentendrére vándoroltak a szerbek, s az úgynevezett Seoba srba, ezt a történetet írja meg, ami magába foglalja az első szerb felkelés leírását is. Állítólag a mendemonda szájról szájra járt, mígnem az 1800-as évek elején eljutott Budapestig, ahol egy magyar színész, Balog István 1812-ben népszínművet írt ebből. Természetesen magyar nyelven. A budapesti Thália Színházban elő is adták a darabot, Déryné Széppataki Róza énekelt benne, méghozzá szerbül.A darabot magyar nyelven játszották, de Déryné a dalokat szerbül adta elő. Megtaláltuk, hogy a naplójába azt jegyezte be, hogy nem érti a szöveget, egy szót sem fog fel belőle, ám a melódia gyönyörűsége magával ragadta és tiszta szívből tudta elénekelni. Három előadást ért meg a népszínmű. Ezt követően az osztrák cenzúra betiltotta. Pedig nagyon nagy sikere volt. A Váci utcai szerb kereskedők el voltak ragadtatva tőle. Én ezt a színművet megkerestem Budapesten, kéziratban leltem rá, fénymásoltuk az egészet és már lefordítottuk szerbre. Az az elképzelésünk, hogy jövőre a budapesti bemutató 200 éves évfordulójra itt, Újvidéken, mondjuk a Szerb Nemzeti Színházban mutatnánk be. De az is jó lenne, ha esetleg a Tanyaszínház a repertoárjára tűzné, és járná vele Vajdaságot, vagy akár az Újvidéki Színházban is előadhatnák. Nekünk ez jutott eszünkbe, amikor megalapítottuk a társaságot. Számos más rendezvényt is szeretnénk tartani, ami a közösségünknek és a közösségünkről szól. Mert azt tartjuk fontosnak, hogy együtt legyünk és ápoljuk egymás kultúráját. Még azt sem tartom kizártnak, hogy a felfedezett darabból esetleg film készüljön. Todorović úrnak köszönhetően a híre már eljutott Szerbiába is, így Aranđelovacon, Nišben és Belső-Szerbiában alig várják a színdarab megjelenését. A tevékenységünkről szólva azt mondhatom, hogy nem dolgozunk gyorsan, de alaposan. Csináljuk a dolgunkat. Előbb-utóbb elérjük majd, amit szeretnénk. Együttélésünk összetart bennünket, itt voltunk a történelem folyamán jóban-rosszban osztozva, ezért igyekeznünk kell, hogy a kultúra tekintetében minél közelebb kerüljön a két közösség egymáshoz. Az átjárhatóságot kívánjuk megteremteni a szerb–magyar baráti társaságon keresztül a két kultúra között, hiszen egymás mellett élünk, össze kell fognunk. Nem titkoljuk, hogy pályázni kívánunk, igyekezni fogunk minél több alapítványhoz fordulni támogatásért, hogy kellőképpen ki tudjuk használni a több kultúrájú együttlét nyújtotta lehetőségeket.
Ön mint a Magyar Kultúra Lovagja biztos, hogy nagy mértékben elő tudja segíteni a társaság sikeres működését…
– Igyekezni fogok. Több magyarországi alapítvánnyal ápolok jó kapcsolatot, ami nekünk jól jöhet a munkánk során, s azon leszek, hogy a Falvak Kultúrájáért Alapítvány minél inkább felkarolja tevékenységünket. Kezdetnek már az is egy gesztusértékű lépés volt, hogy a január 22-ei budapesti XV. magyar kultúra napja alkalmából szervezett gálán Szerémség és Újvidék volt az esemény díszvendége, s mint régió mutatkozhattunk be, meghívtuk és el is jött a rendezvényre Branimir Mitrović, a Tartományi Képviselőház elnöke, aki egyébként tagja a Prijateljstvo-Barátság Szerb–Magyar Kultúrtársaságnak.
