A múlt héten a dél-bácskai közigazgatási körzet szervezésében Óbecsén a korrupció csökkentésének és megakadályozásának a lehetőségeiről és eszközeiről tartottak nemzetközi tanácskozást. A rendezvényen Bosznia-Hercegovina és Horvátország szakértői is megjelentek, akik azonos kutatási eredményekről számoltak be: a közérdekű információkhoz nehéz hozzájutni, az egyéni és pártérdekek gyakran felülírják a közérdeket, a közbeszerzések, valamint a civil szféra és a sajtó finanszírozása nem elég átlátható, és a korrupció elleni fellépést nagyfokú polgári passzivitás is jellemzi.
A Transparency International decemberben hozta nyilvánosságra a 183 országot vizsgáló Korrupció Érzékelési Indexét. A listán Magyarország az 54., Szerbia a 86. helyen szerepel. Nemcsak Szerbia, de Macedónia (69.), Szlovénia (35.) és Horvátország (66.) is lejjebb csúszott az előző évhez képest, Montenegró (66.) javított a helyzetén, Bosznia-Hercegovina (91.) pedig stagnál. Idén a rangsort Új-Zéland vezeti, amit Finnország és Dánia követ, a listát pedig Szomália és Észak-Korea zárja. A vizsgálat a fő szerbiai problémának a törvények megszegését, a zavaros jogszabályokat, a politikai pártok intézményeken kívüli hatalmát, a szabályozatlan lobbizást, a közbeszerzések, a pártfinanszírozás és a döntéshozatal átláthatóságának és a következetes bűnüldözés hiányát nevezte meg. Vladimir Goati, a Transparentnost Srbija szervezet elnöke szerint az 5-ös index alatti országokat elkerülik a befektetők. Szerbia korrupciós indexe 3,3.
És melyik párté a temető? – kérdezte a legenda szerint egykor Ljuba Tadić színész. Arra gondolhatott: ebben az országban minden zsákmány, így biztosan a halál is az. A megnyíló bevásárlóközpontban a koalíciós partnerek elosztják egymás között a munkahelyeket, a városi rendezvények technikai költségei többszörösét teszik ki a valós piaci árnak, a közintézmények felújításánál nem számít a munka minősége, csak a kivitelező pártkönyvecskéje és „olcsó” ára, a kátyúk tiszavirág-életű foltozása pusztán rövid távú parasztvakítás, bizonyos megrendelések odaítélésénél pedig a visszaosztás százaléka a döntő szempont. Az állami pénzek ily módon busás magán- vagy párthasznot – szavazatot, kenőpénzt vagy egy majdan beváltható „szívességcsekket” – hoznak a konyhára, a senki földjére kiszorított, tehetetlen polgár pedig úgy érzi: az állam nem szolgálja, hanem kifosztja, az igazság szelektív és lassú, a pártok pedig a korrupció elleni harcot egymás közti leszámolásra, zsarolásra vagy választások előtti szavazatszerzésre használják fel.
Szerbiában a 2000. október 5-i fordulat óta a közbeszerzési törvény háromszor módosult, azaz minden kormány dolgozott rajta, mégsem változott semmi. Az ország évente négymilliárd eurót költ közbeszerzésekre, ebből a becslések szerint egymilliárd tűnik el a korrupció útvesztőjében. A jelenség „mellékhatásai”: a vállalási árak magasak, a teljesítés minősége rossz, a verseny korlátozott és pótlólagos költségek jelentkeznek.
Szerbia kormánya december 30-i telefonos ülésén a képviselőház elé terjesztette a közbeszerzésekről szóló törvény legújabb módosítási javaslatát, ami heves vitákat váltott ki az ellenzék és egyes szakértők körében. Míg a kritikusok szerint a regnáló hatalom a Közbeszerzési Igazgatóság függetlenségének választások előtti felszámolásával az ellenőrizetlen visszaéléseknek enged teret, addig a kormány szakértői azt állítják: a megújuló törvény a beszerzések központosításával átláthatóbb és eredményesebb munkát tesz majd lehetővé. Az ő elképzelésük szerint a Közbeszerzési Igazgatóság a Pénzügyminisztérium kötelékében, de szélesebb jogkörökkel működne.
Mindig lehet jobb törvényt hozni a meglévőnél, de ha az éppen aktuálisat is komolyan vennénk, máris nagyot fejlődnénk. A rossz, betarthatatlan és be nem tartatott jogszabályok, a politikai helyzet és a szkepticizmus együttesen ágyaznak meg a korrupciónak. Azért nincs elkötelezett fellépés a korrupció ellen, mert azok, akik a szabályokat hozzák, négyéves ciklusokban gondolkoznak, és úgy vélik, ennyi idő alatt nehéz rendszerszintű intézkedéseket megvalósítani. A polgárok pedig szkeptikusak: a Transparency International felmérése szerint azon állampolgárok közül, akik korrupciót tapasztaltak, mindössze 3-6 százalék jelentette az esetet. A legtöbben azt gondolják, nem éri meg bejelentést tenni, úgysem történik semmi, mások viszont félnek, nem akarják vásárra vinni a bőrüket.
Az állam pénzén tehát nem szokás spórolni. Ehhez máshol sem elég a jó erkölcs, kell hozzá alkalmazott jogszabály, szigorú kasszakontroll, átlátható beszerzési folyamatok, érdemi piaci verseny és a közbeszerzések központosítása. A jó kormányzás, a transzparens és hatékony közpénzfelhasználás a korrupció elleni fellépés záloga, ezáltal egy ország versenyképességének feltétele.
Az óbecsei tanácskozáson a szakértők által javasolt megoldások között a viselkedési kódexek kidolgozása, etikai bizottságok megalakítása, a közérdekű információkra vonatkozó törvények betartása, valamint a hatékony bűnüldözés szerepelt. 2012 végére az állami szerveknek, az önkormányzatoknak és a közvállalatoknak el kell készíteniük a korrupció megelőzését szolgáló helyi integritásterveiket.
A stratégia maga egyszerű és tömör: a politikai pártok, a kormány, az önkormányzatok és a közvállalatok a köz pénzét kezeljék úgy, mint a szülő a gyermek malacperselyét – azt nézzék, okos spórolással mit tudnak hozzátenni, és nem elvenni belőle. A korrupció súlyos, de gyógyítható betegség. Feltéve, hogy a beteg meg akar gyógyulni.
