Attila szinte mindent egyedül csinál
Egy megfelelően megválasztott képkeret erősíti a kép hatását, kiegészíti és lezárja a belé foglalt alkotást, de a képkeretezés emellett védelmet is nyújt a képnek a por és a szennyeződés ellen. A faragott díszű, aranyozott, rokokó stílusú blondelkeret, amelyet XV. Lajos korának kiváló kerttervezőjéről és építészéről, Jacques-Francois Blondelről neveztek el, az olajfestmények, gobelinképek és pompás tükrök megszokott rámája lett. Vajon hogyan készülnek manapság ezek a XVIII. századot idéző keretek?
A 39 éves Molnár Attila elektrotechnikusnak tanult, de csak rövid ideig űzte tanult szakmáját. Jelenleg a PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinátban dolgozik raktárosként, és egy ma már ritkaságszámba menő hobbija van: új blondelkereteket készít és régieket restaurál.
– Édesapám is ezzel foglalkozott a szabadidejében, de gyerekkoromban még nem érdekeltek ennek a régi mesterségnek a titkai. Amikor 1990-ben meghalt, a szerszámok, a sablonok és a nyersanyagok a padlásra kerültek. Nyolc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy előszedjem őket, és folytassam a családi hagyományt. A fogások zömére magamnak kellett rájönnöm. Ismertem néhány idősebb mestert, ők elláttak pár jó tanáccsal, de kitartó kereséssel az internetről is sok hasznos információhoz jutottam – emlékszik a kezdetekre a fiatalember.
A hozzávalók nagy részét külföldről szerzi be
Attila házának hátsó részében, egy kis műhelyben dolgozik: az egyik helyiségben a famegmunkálás folyik, a másikban a mintázáshoz szükséges massza és a sablonminta készül, a harmadikban pedig az aranyozott minták kerülnek a keretekre. Attila mindent egyedül csinál.
– Tarcal-hegyi hársfával dolgozom. A farönkökből deszkát vágok, amit kiszárítok – a teljes száradás egy évbe is beletelik. Száradás után jön a frézerölés, azaz a formára vágás. Amíg a deszkából képkeret lesz, 3-4 hét is elmúlik. A fát ezután le kell kenni egy folyékony masszával, a száradás után smirglizés és csiszolás következik, majd jöhet a motívumok ragasztása és az aranyozás. Ahogy a péknél, úgy nálam is nagyon fontos a „tészta” elkészítése – a massza ugyanis a minták elkészítéséhez szükséges. Ezt a forró anyagot alumíniumsablonokkal öntöm ki. A minta megszáradásához 5–8 nap kell, ezután kétszer-háromszor átkenem nitrolakkal, hogy a keret pórusait betömjem és a felület sima legyen. Később rákerül a ragasztó, és amikor elkezd száradni, felhelyezem az aranyozott leveleket. 48 óra száradás után következik a sellakkozás, ami a fémréteget megvédi az oxidációtól – avat be a munkafolyamatba.
Egy barnára festett, ún. bajcolt keret
Attila antik aranyozott, sima aranyozott és bajcolt, azaz festett barna kereteket készít, de sima rámalécek is készülnek a műhelyben. A motívumok sablonokba nyomott masszából születnek, de az anyag pontos receptúrája titkos, mindössze annyit árul el: enyv, bécsi fehér föld, krétapor szerepel benne, és persze egy-két titkos „fűszer”. Ha az így elkészült „tészta” nem lesz jó, a keret repedezni fog.
– Drágák az anyagok, és a zömüket külföldről kell beszerezni: a laparany Olaszországból származik, a bécsi fehér föld Magyarországról, de az enyv, a lakk is olcsóbb ott. A díszítőelemek sablonjainak egy része apai örökség, a többit magam készítettem, mert így olcsóbb volt: a régi rámákról levettem a mintákat, leöntöttem gipszbe, a gipszet az öntő alumíniumba öntötte, amit én kigravírozgattam. A kereten lévő szalagminta is saját készítésű rádlival, azaz tésztaszaggatóval készül. A ragasztót is én csinálom, mert jobb, mint a készen kapható, de hosszasan kellett kísérleteznem, mire sikerült. Nemrégiben érdeklődött nálam egy újvidéki restaurátor a „tészta” összetétele iránt, de a pontos receptet én sem tudom megadni. Ki kell kísérletezni… – mondja huncut mosollyal.
Attila az új keretek készítése mellett restaurál is
Attilát főleg a környékbeliek keresik fel: egyesek új keretet szeretnének, mások a régit akarják megjavítani. Németországból és Ausztráliából is jöttek már kuncsaftok hozzá, tőlük úgy tudja, hogy az ő keretei hatszor-hétszer olcsóbbak a külföldieknél, mégis egyre kevesebben vásárolnak, hiszen a gobelinezés már nem divat, és pénzük sincs az embereknek. A keret ára 60 és 100 euró között van, a legtöbbe a kézi munka és a négykarátos laparany kerül rajta. A munkavégzés sem gépesíthető, az eljárás időigényes és költséges, mesteri elsajátításához pedig hosszú, több éves tanulás szükséges.
Valamikor évente 40–50 keret is elkelt, most évente 15–20 talál gazdára, és évről évre csökken a kereslet, de hozzáértő mesterből is nagyon kevés maradt. Attila sem a pénzért csinálja ezeket a kereteket, egyszerűen szereti a hobbiját, és kivár:
– Jöttek volna hozzám asztalosok tanulni, de én nem adom a tudásomat. Nehezen jutottam el eddig, sokáig szedtem össze a „hozzávalókat”. Van egy fiam, sose tudni: ha majd érdekli, őt megtanítom. Hátha lesz ezeknek a kereteknek még reneszánsza! Tudom, hogy nem hasonlíthatom magam a régi francia mesterekhez, de azt szeretném, hogy életben tartsam ezt a mesterséget, ezért boldog vagyok, amikor egy kép az én keretemben nyeri el végső formáját – mondja Attila.
