Az utóbbi hónapokban, években egyre gyakoribb a kiskorú bűnözés, az erőszak. Legalábbis erre lehet következtetni azokból a hírekből, amelyekkel a média naponta bombáz minket, rémült olvasókat, tévénézőket, rádióhallgatókat. Verekedések, késelések az iskolaudvarban, ártatlan járókelők bántalmazása, éjjeli zaklatások, gyűlöletet szító falfirkák, és még sorolhatnánk azokat az elítélendő cselekedeteket, amelyek zömmel kiskorúakhoz, kiskorú csoportokhoz, bandákhoz kapcsolódnak.
A bandázás nem új keletű dolog. Emlékszem, hogy Újvidéken már a hetvenes évek elején voltak bandák. Minden városnegyednek megvolt a sajátja. A különbség azok a bandák és a mai bandák között az, hogy a harminc évvel ezelőttiek egymás között mérték össze erejüket. Nem emlékszem, hogy egy-egy ilyen összetűzés során bárki életét vesztette volna, vagy súlyos sérülésekkel szállították volna a kórházba. Nem terrorizálták a polgárokat, nem követtek el rendbontást a sporteseményeken, az utcán…
A napokban egy újvidéki városrész lakói arra panaszkodtak e sorok írójának, hogy a tömbházak közötti udvarban minden éjjel félszáznyi kiskorú verődik össze, és olyan hangzavart produkálnak, hogy nem lehet tőlük aludni. Egy este pedig végigrohantak a tömbházak emeletein, s közben leköpködték a lakások ajtajait, előszeretettel azokat az ajtókat, amelyeken magyar név áll.
– A 92-es számon többször is segítséget kértünk a rendőröktől. Mindig gyorsan a helyszínre értek, de soha senkit sem találtak ott, mert mire kiértek, a rendbontók elillantak – panaszolja az egyik lakos, aki érthető okokból nevét nem akarja felfedni. – Miután a rendőrök elmentek, a gyerekek visszatértek, és még nagyobb lármát csaptak. Szidalmaznak, trágár szavakkal illetnek minket. Nem értjük, miért nem lehet ezeknek a bandáknak útját állni?
Ezzel a kérdéssel fordultam az újvidéki rendőrséghez, ahol Nenad Erdeljan, önálló felügyelő, a kiskorú bűnözés elleni csoport fiatal vezetője fogadott meglepően barátságosan. Miután feltettem a kérdést, azonnal közölte velem, hogy sem a törvény, sem az ő szóhasználatuk nem ismeri a banda, hanem a szervezett csoport kifejezést.
– Tudunk az említett esetről. Kiskorú csoportról van szó. Nagyon ügyesek, megszimatolják a rendőrjárőrt, és elmenekülnek. Ilyenkor talán a polgároknak kellene kissé segíteni. Mondjuk annak, aki felhívta a 92-es számot. Ez a szám ugyanis ingyenes, és ha rendbontásról van szó, névtelen hívásra is a helyszínre megyünk. A feljelentőnek telefonvonalban kellene maradnia, és elmondania az ügyeletes rendőrnek azt is, hogy merre futottak, hova bújtak a rendbontók. Mert ha sikerül elcsípni közülük egyet-kettőt, és a rendőrőrsön a szülők vagy a gyám jelenlétében elbeszélgetünk velük, a kiskorú csoport szétesik. Ezek ugyanis nem erősek, és nem szerveződnek állandó jelleggel. Nincs vezetőjük, ezért leggyakrabban elegendő, ha a szülőkkel beszélgetünk. Ahhoz azonban tudnunk kell, hogy kik a rendbontók, ezért kérjük a polgárok segítségét.
– Más az eset azokkal a szervezett csoportokkal, amelyek kiskorúakat verbuválnak soraikba azzal a céllal, hogy bizonyos feladatokat végezzenek el. Például a kábítószer- kereskedelemmel foglalkozó csoportoknál – belőlük van a legtöbb – ők a megfigyelők, a futárok, a kézbesítők. A felnőtt bűnözők tudják, hogy a kiskorúakkal szemben a bíróságok elnézőbbek. Amint egy kiskorú betölti a tizennyolcadik életévét, kirekesztik a csoportból, és másik kiskorút keresnek helyette. A kirekesztettek közül legtöbben ekkor már drogfüggőkké válnak, akiket később más bűntényekre is felhasználnak a kábítószer- kereskedők. Például arra kényszerítik őket, hogy céget nyissanak, ahol leginkább a kábítószer-élvező tulajdonos tudta nélkül mossák pénzüket.
– A kiskorú bűnözők rendezetlen családi körülmények között élnek. Vagy elvált szülők gyerekei, vagy olyan szülők gyerekei, akiknek nincsen állandó keresetük, esetleg egyszerűen a családon belül egészségtelen viszony uralkodik. Tavaly a dél-bácskai körzetben a bűnözés tíz százalékát követték el kiskorúak. Ötszázegy bűnözést dolgoztunk fel összesen. Magában a városban ez az arány kissé kedvezőbb, Újvidéken a bűnözésben a kiskorúak 4,7 százalékban vettek részt. Ez az arány az elmúlt években nem változott, aggasztó azonban az, hogy a kiskorú bűnözők egyre fiatalabbak, és egyre több az erőszak alkalmazása, a fegyver használata köreikben.
– Visszatérve az időnként felbukkanó kiskorú csoportokhoz, el kell mondanom, hogy ők nem képezik ennek az osztálynak a vizsgálati tárgyát. Ilyen csoportokból sok van a városban, minden iskolának van egy-két kiskorú csoportja, amelyekbe egyesek azért lépnek be, mert társaik kényszerítik őket, mások pedig divatból. Ismétlem, ezek a csoportok alkalmi csoportok, és könnyen felbomlanak. A szervezett bűnözők azonban gyakran ezekből a csoportokból toborozzák a kiskorúakat.
Mi az oka annak, hogy a kiskorúak viselkedése egyre agresszívabb? Erre a kérdésre Bori Mária gyermekpszichológus válaszol.
– Az agresszió forrását elsősorban a családban kell keresni. Itt nemcsak az anyára és apára gondolok, hanem a testvérekre, a nagyszülőkre is. Nekik kell tudniuk meghúzni a határokat, hogy mit szabad tenni, és mit nem. Sajnos ugyanúgy, ahogy a társadalmunkban, a családban is felbomlott az értékrend. Volt egy értékrendünk, ami elveszett, de nem alakult ki helyette másik. Ugyanakkor a média, a szellemi fogyasztói ipar folyamatosan ontja magából a rosszat, a bűnözést, a gyilkolást. Egy-egy film szinte példát mutat a gyerekeknek, miképpen kell kirabolni egy boltot vagy egy bankot. Nagyon sokszor a szülők sem tudják megítélni, hogy mindabból, amit látnak, ami körülveszi őket, mi a jó, és mi a rossz. Mi az, ami elfogadható, és mi az, ami nem. Egyébként mindenkinek alapvető szükséglete, hogy tartozzon valahova, és hogy szeressék, befogadják. Ha a családon belül a gyerek ezt nem kapja meg, akkor máshol keresi. A bandákban gyakran megtalálja a hiányzó szeretetet, a hovatartozást, ám ennek fejében különböző munkákat kell elvégeznie. Azok a körülmények, amelyekben immár huszonegy néhány éve élünk, jelentősen befolyásolták magatartásunkat, ítélőképességünket. A mai gyerekek közül sokan szinte függőségi viszonyba kerültek az agresszióval, akár az utcán történik az, akár komputeren a komputeres játékok révén. Mert a komputerfüggők ugyanolyanok, mint a drogfüggők. Mindent feladnak, csakhogy játszhassanak, s e játékok legtöbbje agresszióval van telítve. Nagyon nagy baj, hogy azok, akik ily módon az agressziót, az agresszivitást népszerűsítik, terjesztik, büntetlenül élhetnek.
