A gépésztechnikus végzettségű adai Virág Mihály hatvankilenc esztendős, és már évek óta nyugdíjas. Az elmúlt évtizedekben a családi és munkahelyi kötelezettségei mellett sok mindennel foglalkozott. Volt vőfély, amatőr színész, nótaénekes és sporthorgász, valamint kosárfonó, vagy ahogyan magát nevezi, vesszőműves.
Az utóbbi foglalatosság gyerekkorától végigkíséri, és a hobbijává vált. Az idős férfi ma is készít fűzfavesszőből kisebb-nagyobb kosarakat, különféle használati és dísztárgyakat. Sőt mindezt tanítja is. Az érdeklődőknek több mint tíz éve minden télen Adán, az Aranykapu Művelődési Egyesület székházában tart kosárfonó foglalkozásokat.
– A vesszőművesség a hobbim. A vesszőműves és a kosárfonó között az a különbség, hogy a vesszőműves csak nyers fűzfavesszővel dolgozik. A kosárfonó már feldolgozott vesszőt is használ, valamint különböző anyagokból fon kosarat. A kosarat ugyanis nem muszáj vesszőből készíteni, készülhet az csuhéból és gyékényből is. A vesszőműves készít kosarat, de különböző, a háztartásban használatos tárgyakat és díszeket is – magyarázta Virág Mihály, akivel adai otthonában találkoztam. A rövid magyarázat után teljesen világossá vált a különbség. Mindezt a takaros családi házban és az annak teraszán látottak is igazolták, hiszen ott sokkal több vesszőből készül mutatós használati és dísztárgyat láttam, mint kosarat. Különösen megcsodáltam a teraszt védő, több darabból álló árnyékolót. A gazdaasszony, Virág Piroska is dicsérte az árnyékolókat, mert mint mondta, megvédenek ugyan az erős naptól, mégis kellemesen szellős marad a balkon. A vesszőtárgyakon kívül néhány köteg nyersanyagot, fűzfavesszőt is láttam a teraszon. Virág Mihály elmondta: korábban maga hozott létre vesszőtelepet az adai Felső-rétben, ahol három-négy fajta fűzfavesszőt is termesztett, míg a parcellát a szomszédos földterületekkel együtt fel nem vásárolta a vízgazdaság. A vesszőtelepen termett arany- és sárfűz, valamint egy amerikai fűzfajta, amely sötétpiros, olajzöld, citrom- és narancssárga színű vesszőt hozott. A vesszőműves szerint ezek nemes, jó minőségű fűzfavesszők, szemben a Tisza árterületén található vadvesszővel, amely rossz minőségű és laza szerkezetű, ezért rövid életű vesszőfonatot lehet belőle készíteni. A kosárfonó mostanában nem foglalkozik a telepítéssel.
– Manapság házhoz hozzák a vesszőt, amit feldolgozok, különféle tárgyakat készítek belőle, a maradék nyersanyagot pedig visszaadom a gazdájának. Szolgáltatást végzek, azt fizettettem meg. Egy-két kosarat készítek, befonom a demizsont, a megrendelő kívánsága szerint készítek tárgyakat. Korábban előfordult, de ma már nem, hogy a megrendelő nagyobb mennyiségű, öt-hat kéve jó minőségű vesszőt hozott. Ezt részből csináltam meg, 60 százalékban azt készítettem, amit én akartam, 40 százalékát pedig feldolgoztam a tulajdonos kívánsága szerint, aki így vesszővel fizette ki a munkadíjat – mondta az adai kosárfonó.
Virág Mihály beleszületett a kosárfonásba, amelynek fortélyait apjától sajátította el kisgyerekként. Az édesapja földműves volt, aki telente kosarat font, seprűt kötött és szakajtót készített. Tudomása szerint Gunaras városrészben, ahol felnőtt, hét-nyolc kosárfonó is volt:
