Tisztelt Pósa atya!
A szeretet ünnepének nevezik a karácsonyt. Pedig minden nap szeretetben kéne élnünk, nem? Miért kell erre egy bizonyos napon felhívni a figyelmet, és miért nem tudunk békében élni? Miért kell egyáltalán ajándékokkal elhalmoznunk egymást? Semmi értelme, ha pár óra vagy néhány nap elteltével már vitatkozunk.
Egyik barátom azt mondta, ő ezért nem szereti a karácsonyt, de a többi ünnepet sem. Ő mindennap békességben szeretne élni. Azt hiszem, megértem őt lassan.
Elnézést, hogy ezt írtam. Attila
A karácsony a szeretet ünnepe. De nem az emberi szereteté, hanem az isteni szereteté. Az emberi szeretet valamit ad, például ajándékot, az isteni szeretet önmagát adja, önmagát áldozza fel. A karácsonyi isteni szeretet pontosan ilyen: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Aki befogadja Isten szeretetének ezt az Ajándékát, annak nem veszik el az élete a világ békétlenségében, és nem fogy el az életöröme a világ szeretetlenségében.
A karácsonyban, mint a szeretet ünnepében azért csalódnak, azért ábrándulnak ki belőle sokan, mert nem fogadták be magukba a karácsony isteni Ajándékát: a világba beleszületett Istenfiút. Az evangélium ezt így mondja el: „Ő a világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be.” (Jn 1,10-11) A karácsonyi Istengyermeket be nem fogadó sokaság nem szeret sem karácsony ünnepén, sem a többi ünnepen, sem az év többi napján, s emiatt békétlenségben és örömtelenségben éli meg mindezeket a napokat.
Ha befogadná, akkor lenne „békéje, mint a folyam”, ahogyan azt Izajás próféta könyvében olvassuk: „Ezt mondja az Úr, a te Megváltód, Izrael Szentje: Én az Úr, a te Istened arra tanítalak, ami javadra válik, és arra az útra vezetlek, amelyen járnod kell. Ha megtartottad volna parancsaimat, békéd olyan lenne, mint a folyam, igazságod, mint a tenger hullámai. Nemzetséged annyi volna, mint a föveny, és ivadékod, mint a homokszem. Neved sohasem tűnne el, és nem halványodnék el szemem előtt.” (48,17-19)
Ha befogadná, akkor lenne öröme, isteni öröme és tartós öröme, ahogy azt Jézus nyilatkoztatja ki az evangéliumban: „Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11)
Mi, emberek az örömöt a földi dolgokban keressük, például a vásárlásban, az élvezetekben, az érvényesülésben, a nyerészkedésben. Ezek futó örömök: a vásárlás öröme csak addig a néhány percig tart, amíg megvesszük a dolgokat; az élvezet öröme addig az óráig, ameddig fogyasztjuk az élvezetes dolgokat; az érvényesülés öröme addig a napig, amelyen elértük a célunkat; a nyerészkedés öröme addig a pillanatig, amíg a markunkba kerül a pénz. Utána hatalmába kerít minket az elégedetlenség és az újabb örömszerzés kényszere. Ezért ismételten nekikezdünk a hajszának, újból vadásszuk a futó élvezeteket, és mindez minden alkalommal elégedetlenségbe és szeretetlenségbe torkollik. Karácsony ünnepén is, a többi ünnepen is, az év összes többi napján. Nincs tartós és teljes öröm soha az életünkben.
Az igazi örömöt Isten adja az embernek, a nagy öröm Jézus Krisztus születéséből fakad az egész emberiségnek. Ahogyan ezt a betlehemi angyal (hírnök) hirdette meg a pásztoroknak karácsony éjszakáján: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában.” (Lk 2,10-11) Jézus Krisztus születése nagy öröm az emberiség számára: Ő a világ megmentője! Mivel beleszületett a világba, az emberiség nem veszik el, hanem életet nyer, örök életet. Ez a karácsony nagy öröme. Jézus Krisztus annak örül, hogy eljöhetett a világba és életörömet adhat a veszendő embereknek: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” (Jn 10,10)
Jézus az Ő sajátos és tartós örömét akarja nekünk ajándékozni, ahogy ezt az Utolsó vacsorán mondta: „… az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11) Ha nem adhatja nekünk ezt az Ő örömét, akkor örömtelen a karácsonyunk, örömtelen minden ünnepnapunk, örömtelen egész életünk.
Ezt az isteni és teljes örömöt kérhetjük Tőle imádságban.
A magyarországi Boros Lajos, aki majd harminc évet ült börtönben a rablásai miatt, és felesége, Veller Olga, aki 24 évvel fiatalabb Lajosnál, azt kérték Jézustól, hogy Jézus adja az örömét Olga szüleinek a börtönviselt vejük iránt. Kérték és megkapták: Lajos apósa és anyósa szívből megkedvelték a vejüket, a lányuk férjét.
„Amikor Olga elmondta szüleinek, hogy velem, egy börtönviselt emberrel akar összeházasodni, ők lélekben összetörtek. Nekem akkor az volt a kérésem Istentől – Tőle lehet nagy dolgokat kérni –, hogyha tőle való az Olgával való kapcsolatom, akkor tegyen engem kedvessé az ő szülei előtt, tudván, hogy bűnözői múltam miatt irtóznak tőlem. És Isten kedvessé tett engem előttük. Nem úgy szeretnek anyósomék, hogy ha ló nincs, akkor jó a szamár is, hanem igazi örömmel szeretnek, én ezt igazán így érzem. Isten munkálkodik a szívükben, tőle kapják az irántam való örömöt.”
Ezt adja nekünk a Megváltó, a Messiás, ahogyan Pál apostol buzdít a filippi hívekhez írt levelében: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmiért, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket hálaadással az Úr elé.”
Az egyik adventi napon én is kértem az Urat, hogy adjon a szívembe örömöt felebarátaim iránt, adja meg, hogy tudjak örülni nekik, bárkinek, mindenkinek.
A reggeli óráktól kezdve az egyik ember jött a másik után. Néhánynak spontán meg tudtam örülni, többeknek, az erőszakosaknak azonban nem. Az egyik ilyennél mindjárt azt mondtam magamban, hogy kértem az örömöt, ezért biztosan meg is kaptam, akkor hát fogjak hozzá örülni neki. Meglepődtem, hogy valamiféle könnyedség, valami lelki jóérzés fogott el. Nemcsak hogy nem zavart többé az illető erőszakos beszéde meg a könyörtelen elvárása, hanem egy újféle öröm áramlott bennem, és hatására arra a gondoltam, hogy Jézus majd az utolsó ítéleten azt fogja mondani nekem: „Abban az idős személyben én szomjaztam a te örömödre, és te tényleg örültél is nekem!” Szinte láttam abban a megfáradt, meggyötört arcban Jézusnak örömtől ragyogó arcát.
Egy lelki mester mondja, hogy ha bennünk van az isteni öröm, akkor „Bárkivel találkozunk, legyen gazdag vagy rongyos koldus, minden arcot átváltozva látunk a megtestesül Ige szépséges Arcában.”
Ez a másoknak való megörülés aztán megmaradt bennem egész napra. Megfigyeltem, hogy ez nem test öröme, amit az élvezetek fogyasztásával kapunk, hanem a lélek öröme, ami akkor is megvan bennünk, amikor a test szenved. Ugyanis sokféle fáradozás, kínlódás is volt mindezekben a tevékenységekben, amelyekben igazán megszenvedtem, de amelyekben ezt a lelki örömöt nem veszítettem el (divatos kifejezéssel: nem égtem ki!).
Ez tehát Jézus isteni öröme, amely teljes, amely telített. Úgy, ahogy Ő mondta: „… adom nektek az én örömömet, hogy örömötök teljes legyen.”
Kérjük Istentől az Ő örömét magunk és szeretteink számára! Kérjük karácsonykor Isten Fiának örömét, hogy a szeretet ünnepén örülni tudjunk egymásnak!
Szükségünk van a „Betlehemben született Úr Krisztus nagy örömére”, nehogy örömtelen legyen a karácsonyunk, a többi ünnepnapunk és egész életünk.
