Amikor eljön az ünnep, egy országot úgy hívnak megint, mint régen. Ilyenkor az eseményláncolatból kiemelünk egy szemet, amihez nekünk is közünk van.
Egy ritkán elővett dobozból kerülnek elő a préselt virágok, pillangók, kokárdák. Ünnepek emlékei, minden egyes helyé, ahol otthon voltam éppen március 15-én. Szülőföldem hőse Ács Gedeon volt. Laskó tiszteletese a negyvennyolcas szabadságharc lelkes híveként nyújtott vigaszt és támogatást a csaták lőporfüstjében, a bukás után pedig követte Kossuthot a törökországi emigrációba. Ott a tábori lelkészből udvari lelkész lett kapitányi ranggal. Innen az Egyesült Államokba emigrált, ahol megalakította az első magyar vegyes egyházközséget, melynek lelkésze lett, erről az Encyclopedia of New Jersey úgy emlékezik meg, mint az első idegen nyelvű ökumenikus gyülekezetről.
Amerikában a forradalmár emigránsokon fokozatosan eluralkodott a kilátástalanság annak láttán, hogy remény sincsen a visszatérésre, a szabadságharcot kudarcként élték át. Nagyon kevesen tudtak felülemelkedni, egzisztenciát teremteni és letelepedni. Inkább az önpusztítás felé vitte őket a reményvesztettség.
Ács Gedeon a magyar irodalomban egyedülálló műfajt teremtett, a meditatív esszénaplót, melyben a kortárs filozófusokkal is vitába száll. „Erőltetem magamat – írja magába mélyedve –, hogy lefekvéskor szomorú gondolatok ne háborgassanak. A fortély azonban ritkán sikerül, mert mihelyt gyertyámat eloltom, otthoni rokonaim jutnak eszembe, s hunyjam bár le a szememet, öcsém, húgom, rokonaim képe lebeg az előtt. Ritkán írnak, s én ezer bajt elképzelek, mely miatt nem akarnak, nem mernek írni, vagy nem is szabad írniok.” Bostonban 1856-tól kezdve rendszerbe foglalta megfigyeléseit, melyek később hatalmas naplófolyammá szélesedtek. R. W. Emerson esszéivel folytatott párbeszédet.
Ács Gedeon, amint lehetett, visszatért a Drávaszögbe. Csúzán lelt támogatókra. Nem is sejthette, hogy naplóira még az Egyesült Államokban is hivatkozni fognak mint kortörténeti dokumentumra. A naplóírást hazatérése után is folytatta, ahol a gyülekezet lelkipásztora lett. Munkásságának számos megközelítése és feldolgozása látott napvilágot, nemcsak magyar nyelven. Máig gyakran idézett szerző. Ma is korszerűen hangzik, ahogyan naplóíró létére saját ars poeticáját megfogalmazza: „Sohasem szerettem feszes pontossággal írt naplókat, melyekbe apró szemű emberke írogat lefekvés előtt holmi haszontalanságokat.” Ezen a napon a sírjánál Csúzán az ő sorsa hozza össze mindazokat, akik időközben szétszóródtak. Emberek sokaságát teszi közösséggé ilyenkor mindenütt a világon, a Vajdaságban is az emlékezés.
A szabadságharcosok sorsa a megtorlás és a hontalanság lett. Ennek is megmaradt a mába oltott hagyománya. Petőfi egy kukoricásban végezte, Vasvári Pál alól kilőtték a lovát. Hosszú a hősök listája, az én nevem nincs rajta, ez itt lent csak látomás.
