Képzelt jegyzőkönyvi részlet egy szerbiai koalíciós tárgyalásról:
„...Elegem van abból, hogy csak üres frázisokkal dobálózunk. Végső ideje tenni is valamit ezért az országért! Ha Ti azt akarjátok, hogy Én csatlakozzak hozzátok, akkor garantálnotok kell, hogy cselekedni is fogunk. Nem akarok több koldust látni az utcán, nem akarom, hogy szenvedjenek az emberek, mindenki kapja meg azt a pénzt, amiért megdolgozott, tegyünk is valamit már a toleranciáért és a demokráciáért, ne csak beszéljünk róla. Elegem van az újgazdagok dölyfösségéből. Csípjük fülön a korrupt bírókat. Tegyünk meg mindent azért, hogy a felnövekvő nemzedék megértse, nem lehet fegyvert rántani, ha valakinek nem tetszik a hajszíne... Áprililííí! Csak vicceltem. Megteszi egy zsiráf is...”
Jovanča egy hete van Jagodinán. Ő az egyik fénypontja ennek a városnak, az egész országnak. Nem azért mert zsiráfot érdekes látni – aki esetleg nem tudná, a cím egy viccből származik, valószínűleg semmi köze a valósághoz, a viccbéli székely bácsika így reagált az állatkertben egy zsiráf láttán –, hanem mert a világ egyik legfurcsább koalíciós megállapodásának tárgya. Állítólag.
A zsiráfról 2008-ban hallhattunk először. Akkor arról beszéltünk, hogy Dragan Marković Palma Egységes Szerbiája azzal a feltétellel fogadta el a demokraták és a szocialisták (ha már ez magában nem lett volna elég furcsa) koalíciós ajánlatát, hogy azok körülbelül 20 millió dinárt fordítsanak Jagodina idegenforgalmának fejlesztésére. Ebbe belefért a zsiráf is. (Csak zárójelben: hivatalosan 45 ezer euróba került az állat, és egy belgrádi cég vette meg, tehát nem állami pénzből lett zsiráfja Jagodinának – mondja Palma.)
Az egész zsiráfos történetben nem is az állat érkezése a legérdekesebb. Hanem az, hogy Palma elérte, amit akart. Az az ember, akinek csak azért nem húzta a fülébe a nótát Beethoven és Chopin, mert ő akkor még fiatal volt, amikor az említettek híresek voltak... Az az ember, aki azt mondta, hogy városában nincsenek homoszexuálisok, mert ő ott mindenkit ismer, és senki sem az. Mi nevethetünk ezen naphosszat, de akkor is elérte, amit akart. Ettől érdekes a zsiráf.
2006-ig csak Belgrádnak és Palicsnak volt állatkertje. Abban az évben nyílt meg a jagodinai. Ma 80 fajta állat van, a madarakat nem számolták meg egyesével, de nélkülük is 300 egyed él Palma városának állatkertjében. Akvapark; egy új 15 ezer férőhelyes futballpálya; bécsi utazások a legjobb egyetemistáknak; munkahely a friss házaspár egyik tagjának, ha a vőlegény és arája is munkanélküliek – csak néhány azon Palma-féle létesítményekből és akciókból, amelyekről hallhattunk az utóbbi időben.
Ez az, amit ma kevés politikus érez, vagy ért meg Szerbiában. Ha a mérleg nyelve vagyok a hatalmi koalícióban, akkor a saját bázisomnak nemcsak ígérgetnem kell fűt-fát (vagy adott esetben zsiráfot), hanem el is kell hoznom azt. Mindegy milyen áron. Mert ha nem, akkor teljesen mindegy lesz egy jagodinainak, egy čačakinak vagy egy szabadkainak, hogy ki ül a parlamentben, bejut-e a földije.
Jagodinán a fiúzsiráfból egyszer érett férfizsiráf lesz, nőzsiráf kell majd neki. A Tigar állatkert (mert ez a neve) krokodilt is szeretne. A szavazógépezet működik, ha kell éjjeli fél egyig is (lásd a Srebrenica-határozatról szóló szavazást), Palmaék jól viselkednek, érik az új befektetés, ezzel pedig új munkahelyek is nyílnak. Jagodinán.
Érdekes dolog a politika. Ugyanis mindegy, mit gondol az ember a politikusok – ezen esetben Palma – értelmi képességeiről, végül csak az számít, hogy ha el is múlt két év a kormányalakítás óta, de lett zsiráf. Ha már Beethovent nem tudta leszerződtetni egy újévi koncert erejéig.
