A Krónika egy Kolozsvárott megjelenő erdélyi napilap, a krónikás pedig nem más, mint egy grafikus, aki karikaturista, aki Fejadag című rovatában megjelenő karikatúráival naponta tükröt tart a nyájas olvasó elé. Van mit látni, hiszen emberek vagyunk. Schengeni határokon innen és túl, saját határainkon belül. Szűkösen? Tágasan? Ez csak rajtunk múlik. A karikatúrákon át szemlélve, mindenképpen határtalanul, mert az emberi ostobaság azonos Ungváron, Pozsonyban, Újvidéken, Eszéken és Kolozsvárott is. Ahogy Ödön von Horváth írja: „ Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság”.
Ki vagy te?
– Nem az a fontos, hogy ki vagyok én, hanem az, hogy mit csinálok. Nem az a fontos, hogy ki vagyok én, hanem az, hogy mit és hogyan látok. Nem az a fontos, hogy ki vagyok én, hanem az, hogy az emberek hogyan és mit látnak a rajzaimon keresztül…
Hogyan kerültél rajzkeretbe?
– Magától értetődően. Annak idején éreztem, hogy valami mocorog bennem, tisztában voltam azzal, hogy majd valamilyen úton-módon valamilyen mondanivalóm lesz az embereknek. Szerettem firkálgatni, szerettem az iróniát, szerettem megfigyelni a körülöttem lévő embereket, szerettem kimondani az igazat… Ez a négy oldala az én rajzkeretemnek.
Szűk-e a lap alján az a kis hely, ahol jelbeszéddel mondod el véleményedet a világról, az életről?
– Egyáltalán nem. Ebben a műfajban nem a méret számít.
Lehet-e a tragikusan hétköznapi dolgokat komikus eleganciával elmondani?
– Abszolút. A hétköznapjaink a legkimeríthetetlenebb forrása a komikumnak s egy kis felső nézőpontból bármit lehet elegáns iróniával tálalni.
Csak nagyít, vagy torzít is a szemüveged?
– Sőt. Esetenként fejre is állít.
Van-e értelme és szabad-e az angyalok talpát rajztollal csiklandozni?
– Természetesen. Ha kötélen táncolva is, de mindent meg kell rajzolni, legfennebb a csomagolásra kell egy kicsit nagyobb gondot fordítani.
Van-e határ a karikatúrában? Hol és hogyan húzható meg?
– Van. Az önirónia az, ami meghúzza. A karikaturista öniróniája azt, hogy mit és hogyan rajzol, üzen, a nézőé pedig azt, hogy mit és hogy lát, ért meg. Ha a nézőnek nincs öniróniája, akkor neki egy vízszintes vonal is „határsértő” lehet…
Mi a véleményed arról, hogy a karikatúra kisebbségi műfaj?
– Szerencsére. Mint a kisebbségi lét, azzal a többség részére felfoghatatlan előnnyel bír, hogy rálátást biztosít mindkét irányba. Én úgy érzem, hogy a karikatúra által megrekedtem a laikus és a művészeti világ között s innen fentről, kényelmesen puffogtathatok mindkét irányba.
A karikaturista is ember. Mit rajzolsz gyermekeidnek?
– Mindent, amit kérnek. De inkább ők rajzolnak nekem olyasmit, amit rég elfelejtettem rajzolni s talán már soha többé nem is fogok tudni: felhőtlen derűt…
Könczey Elemér 1969-ben született Székelyudvarhelyen, jelenleg Kolozsváron él. Nős, két leány és egy fiú boldog apja. 2001-ben végzett a kolozsvári Ioan Andreescu Képzőművészeti Akadémia grafika szakán. Reklámgrafikát és kiadványszerkesztést tanít a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem újságírói és kommunikációs szakán. A Krónika erdélyi közéleti napilap munkatársa. Szabadúszó. A karrierért semmi sem drága; van, aki bármire feláll, csak kitűnjön valamiképpen; az ember kétségbeesetten keres valakit, akit szeretni tudna. Olyan régi igazságok ezek, mint a világ; olyan ordas közhelyek, hogy fáj az ember szíve belé. De a karikaturista nem közhelyeket vág hozzánk, hanem felismeréseket, meglátásokat; olyan igazságokat, amelyek attól azok, hogy éppen ő fogalmazza meg őket és éppen úgy. Demény Péter (Részlet Könczey Elemér Fejadag című albumának előszavából) |
Önarckép
Arányok
Finish
Békegalamb
Szórványban
Összhang
Szöveg nélkül
Team building
Választék
