A munkahelyen Surján László EP-képviselővel
Korom Mária. Sokunknak csak Mari, vagy egyszerűen Maca. Annyiféle név, ahányféle ő, amilyen sokszínű. Az ismeretségünk körülbelül öt évvel ezelőttre tehető, tulajdonképpen a barátságunk is akkor kezdődhetett. Valahogy spontán, természetesen, pontosan olyan módon, amilyen Maca maga. Akkor még a Pannon RTV riportere volt, kollégaként sodort minket egymás mellé az élet. Csak sajnálhatom, hogy szabadkaiként nem előbb ismertük meg egymást, pedig – mint minden ilyen kisvárosban – voltak közös ismerőseink. Azóta is sokszor elámulok, hogy ez a 26 éves nő mennyi mindent megélt már!
Korom Mari Szabadkán született. Nagyradanovácon, és ma már Brüsszelben (is) él. Az Egészségügyi Középiskola után jogot hallgatott, majd áttért a közgazdaságra, ezen a szakon szerzi meg hamarosan egyetemi diplomáját.
A kanadai Rákóczi Alapítvány egyik aktív tagja, annak idején maga is részt vett az alapítvány Magyarságismereti Mozgótáborában. Azt mondja, nagy hatással volt rá az utazás, ahogyan a mai napig nagy hatással vannak rá a találkozók, hiszen azokon életre szóló barátságok is köttetnek. Emellett pedig ma már ő is táborvezető, rengeteg határon túli fiatallal, mindennapi gondjaival ismerkedik meg. – Sokszor nagyon nehéz ezekről a sorsokról hallani, ezért én minden alkalommal hálát adok az Istennek, hogy nekem ilyen jó családom van – mondja. De ezekben a táborokban igyekeznek a fiatalokat meghallgatni, megnyitni a lélek csapjait, és egészséges útra terelni őket.
Maca életének azonban van egy másik nagyon fontos része is. Ez pedig a hegymászó énje. Ugyanolyan lelkesedéssel tud mesélni ezekről az élményekről, mint a Rákóczi-táborról, s az ember legszívesebben azonnal útnak indulna vele. – Láttam egy olyan jó szélkabátot meg bakancsot abban a hegymászóboltban… – ezt is sokszor hallani tőle.
Az újságírószakmát is hasonló odaadással űzte a tévénél. Aztán jött egy lehetőség: 2010 októberében kimehetett gyakornoknak Brüsszelbe, az Európa Parlamentbe, dr. Surján László parlamenti képviselő, a parlament jelenlegi alelnöke irodájába asszisztensnek. Egy hónapra szólt a megbízás, ő azonban azóta hosszú időre még nem jött haza. Egy hónap után szerződést kínáltak neki, s most úgy áll, hogy 2014 júniusáig kinn is marad.
Azóta kétszer költözött, hiszen kiköltözésekor hónapokig egy jezsuita kollégiumban lakott, ahol olyan barátokat szerzett, akikkel vasárnaponként a mai napig egymásnál főznek – hol az olasz, hol az indiai, hol a magyar szakács kap szerepet.
Mari ma már otthonosan mozog a parlamentben. Az irodában hol angolul, hogy magyarul szól a telefonba, e-mailekre válaszol, levelet vesz vagy ad fel. Azért mondja, azt, hogy most ennyire jó főnöke van, egyszer valószínűleg még meg kell fizetnie. Az irodában rajta kívül két asszisztens van, de így is rengeteg feladatot kell elvégezniük.
A munkaidő körülbelül 9-kor kezdődik, s Maca általában este 7 előtt nem ér haza, amely mintegy tizenöt percre van a parlament épületétől. Ekkor már csak egy közös munkavacsora, vagy egy kis lazítás fér bele a hétköznapokba, persze csak ha nem vár rá még otthon is egy kis munka a számítógép előtt. Ezt viszont olyan természetességgel meséli, mintha arról szólna, hogy moziba ment.
– Az emberek itt más színvonalon élnek, és nekem a mai napig nehéz ezt megszoknom, nem is megy. Minden alkalommal átgondolom, hogy ha egy bizonyos dologért pénzt adok, akkor az az összeg otthon mennyire sokat ér. Ezért nem is költök feleslegesen. Tudom, hogy ezért a pénzért otthon hosszú hónapokat kell dolgozni – mondja a mindennapi életről Mari.
Hétvégente általában összefognak a kollégákkal – a parlamenten belül még nagyon sok magyar asszisztens dolgozik, akikkel megtalálta a közös hangot – és kirándulnak, elugranak a környező városokba, a tengerpartra, hiszen az onnan nem nagy távolság.
Macának rengeteg „cimborája, haverja, barátja” van. Vannak köztük hegymászók és néptáncosok, zenészek és orvosok, sportolók és újságírók, és persze borászok. Imádja a zenét, az élő koncerteket, a közösségi létet, a jó borokat. Mire ez az írás megjelenik, szombaton reggel ő álmosan olvassa majd a Magyar Szó internetes kiadását, mert fáradt lesz az előző esti táncolástól, hiszen egy Quimby-koncerten volt pénteken este Brüsszelben, amelyre már egy hónappal ezelőtt megvette a jegyet.
Amikor nincs itthon, sokszor nem is figyelünk egymásra. Aztán amikor hazaér, valahogy mindig egy helyre terel bennünket. Hát ilyen ő.
Céltudatos, kitartó, állandóan új utakat és lehetőségeket kereső.
Aztán hogy mi lesz vele 2014 után? – Erre a kérdésre nem tudom a választ. Valószínűleg közelebb költözöm. Nem maradnék hosszú távon Brüsszelben, de úgy érzem, otthon már nem találnék olyan munkát, ami kielégítene. Néha a szabadságom idején már most sem találom otthon a helyem.
A Facebookon az alábbi szöveget lehet róla olvasni. Ritka, hogy valaki ennyire ismerje önmagát:
