Stevan Plemić, Börcsök László, Miloš Krstić és Sava Ramjanac a Brazíliában megnyert serlegekkel
Ha valaki azt kérdezte tőle, mi a vágya, azt mondta: Rióról álmodik, a Copacabanáról és a Maracanáról. Szenvedélye, a szektorlabda átrepítette az óceánon. Börcsök Lászlónak az nemcsak álma teljesült ezzel, de az asztali futball júniusi világbajnoksága legidősebb résztvevőjének járó éremmel a nyakában tért haza Óbecsére.
László régi álma valósult meg azzal, hogy eljutott a brazil fővárosba
Az egykoron gombfociként, később asztali labdarúgásként, ma pedig szektorlabdaként emlegetett játék napjainkban már nemcsak Európában, hanem a világ minden olyan országában népszerű, ahol szeretik a focit. Egyre többen játsszák Ausztráliában, Ázsiában, Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában is. Brazíliában például szinte minden labdarúgóklubnak van asztalifoci-szakosztálya is, amelyekben több millió igazolt játékost tartanak nyilván.
Ezt az aránylag fiatal sportot csaknem száz éve űzik Óbecsén, amely már a régi Jugoszlávia idején is a játék egyik fellegvára volt. Ma Szerbiában Óbecsén kívül csupán a belgrádi Singidunumnak vannak bejegyzett szektorlabda-játékosai, így a szerb válogatottat két óbecsei és két belgrádi sportoló képviselte a Rio de Janeiró-i vb-n.
Sajnos a világbajnokságra csak azok a szerbiai játékosok utazhattak el, akik ki tudták fizetni a borsos repülőjegy árát. László szerint ha a legjobbak jutnak ki Brazíliába, talán a verhetetlen magyar csapatot is letaszítják a trónról. A magyarok így zsinórban hatodszor is világbajnokok lettek, a házigazda brazilok a második helyen végeztek, Szerbia csapata pedig bronzérmet szerzett.
1996-ban Budapesten tartották meg az első vb-t, ott Szerbia második lett, 2000-ben a másodikon a szankciók miatt nem vehettek részt, 2004-ben és 2006-ban ismét ezüstérmesek lettek, majd 2009-ben és most Rióban is a harmadik helyen végzett a szerb válogatott. László mindegyiken tagja volt a válogatottnak, egyéniben ő az ország legeredményesebb játékosa. Büszkén mondja azt is: két világbajnokunk is volt már, az egyik az óbecsei Bocor Ervin, a másik a bácsföldvári Kósa Csaba.
– Nagyon megviselt az időeltolódás, erre nem számítottam. A magyar csapat pár nappal korábban érkezett, mi pedig közvetlenül a verseny előtti napon – ez meg is látszott a játékunkon. Párosban a belgrádiak, azaz Miloš Krstić és Sava Ramjanac negyedikek lettek, egyéniben jómagam a hatodik helyen végeztem, Krstić pedig a nyolcadikon – összegezte a csapatkapitány.
A szerbiai csapat természetesen kihasználta az alkalmat, és felületes ismeretséget kötött Rio de Janeiróval is.
Rio hihetetlen hely, az elképesztő végletek városa: az egyik oldalon hatsávos, egyirányú sugárutak szelik át, a másik oldalon a hírhedt favella, a bádogból felépült nyomornegyed.
Csodálatos fekvése van a városnak. A legmélyebb benyomást rám az óceán hullámai és a Copacabana strandja gyakorolta, emlékbe hoztam is haza egy kis parti homokot. A Maracanát sajnos nem láthattuk, mert éppen a 2014-es vb-re újították fel, de eljutottunk a Vasco de Gama stadionba – mesél élményeiről a tanár úr.
Legközelebb 2015-ben Budapesten, majd azt követően 2018-ban Japánban lesz szektorlabda-vb. A most 68 éves Börcsök László ezeken is ott akar lenni, sőt: jobb akar lenni, mint amilyen most volt.
Börcsök László sportolónak, majd régésznek, később matematikusnak készült, végül magyartanár lett – harminc évig tanított, ebben találta meg a hivatását. Az asztali foci mellett a mai napig fut, úszik, pingpongozik. A játék varázsa címmel megírta az óbecsei asztali labdarúgás történetét, Parton címmel verseket, novellákat adott közre, a Bűn változatai című könyvében önéletírását, verseit, novelláit olvashatjuk, s a Forum gondozásában megjelenésre vár legújabb novelláskötete is.
1984-ben így népszerűsítette a Jó Pajtás a sportágat: „Kellemes szórakozás, téli időűzés, versenysport: mindez egy »személyben« a gombfoci. Apáink, nagyapáink gyermekkorának kedvenc, mindenki számára hozzáférhető, igazi népi játéka: ez is a gombfoci. Gyerekek és felnőttek hobbija: megint csak a gombfoci.” Szabóműhelyek közepén indult hódító útjára – hiszen ott voltak könnyen föllelhető bekkek, csatárok, azaz gombok, de megfelelő focipálya, azaz nagy, sima szabóasztal is itt akadt a játékosoknak. Ma egy körülbelül 110x140 centis asztalra van fölfestve egy méretarányosan kicsinyített focipálya, ezen folyik a meccs.
