A parlamenti elnök magyarázata szerint a halasztás másik oka az, hogy még nem állt össze sem a köztársasági, sem a tartományi hatalom, de ez a helyzet az önkormányzatok többségében is.
A vkt elnöke szerint emiatt még egy kis időt kell adni a pártoknak ahhoz, hogy demokratikus párbeszéd útján stabil többséget hozzanak létre. Ellenkező esetben minden, ami történik, az Nagybecskerek polgárainak az érdeke ellen lesz. Arra is emlékeztette a pártokat, hogy az önkormányzati hatalom létrehozásának végső időpontja július 10-én, 24 órakor jár le. Utána kényszerigazgatás alá kerül a legnagyobb bánáti város.
Nem sokkal a fenti bejelentés után a közvéleményhez fordult Svetozar Zurovac, a leendő városi képviselő-testület rangidős képviselője, közölve, hogy a mára bejelentett alakuló ülés meg lesz tartva. Azzal vádolta meg a helyi parlament elnökét, hogy visszaélt helyzetével, amikor halasztást jelentett be.
A héten két pártszövetség is létrejött, de egyiknek sincs többsége a 67 tagú városi képviselő-testületben. Az SZHP–SZSZP koalíciója 33 mandátummal rendelkezik, a DP, a VSZL és a VMSZ pedig harminc képviselőt sorakoztathat fel maga mögött. A Béga menti városban napok óta tart a találgatás, hogy melyik oldalhoz csatlakoznak majd a radikálisok, akik négy mandátumukkal eldönthetik, hogy melyik oldal alakíthatja meg az önkormányzati hatalmat. Ezért bombaként hatott a csütörtöki hír, hogy valójában a VSZL, illetve a velük koalícióban levő SZMM egy-egy képviselője csatlakozott a haladókhoz és a szocialistákhoz. Hogy a gyanú megalapozott, annak egyik bizonyítéka az, hogy a két képviselő(jelölt) a tegnapi nap folyamán elérhetetlen volt a pártja számára. Ennek a másik jele pedig a VSZL csütörtöki, késő délutáni bejelentése, hogy a párt városi bizottságának tagjai pénteken Écskán a Libertatea utcában 18 és 21 óra között tiltakozó gyűlést tartanak, amelyen felszólítják Lukrecia Ursulescut, a ligások leendő képviselőjét a városi parlamentben, hogy valljon színt arról, hogy átadta-e képviselői mandátumát valamelyik másik pártnak, vagy nem.