2025. január 11., szombat

Játékos templomismertetőt tartottak Zentán

Több mint 80 gyerek vett részt a kiváló hangulató vallási programon

A Kis Szent Teréz plébánia, a Jézus Szíve plébánia és a Gyermekbarátok Egyesülete közös játékos templomismertetőt tartott szombaton délelőtt Zentán a Kis Szent Teréz-templom udvarában és a Jézus Szíve-templomban. A program során a gyerekek megtekintették az emléktemplom azon részeit, amelyek különben nem láthatóak, majd átsétáltak a Jézus Szíve-templomba, amelyet körbejártak és ott is megnézték a rejtett dolgokat.

Rácz Szabó István, a Jézus Szíve-templom koordinátora elmondta, hogy öt évvel ezelőtt a Gyermekbarátok Egyesületével közösen találták ki a programot a gyerekeknek. Rámutatott arra, hogy mindenki nagy örömére az idén bekapcsolódott a Kis Szent Teréz plébánia is.

– Az esemény reggel kezdődött a Kis Szent Teréz-templomban, ahol Dávid atya ismertette a gyerekeknek a templom azon részeit, amelyek egy egyszerű mise alkalmával nem láthatóak. Több mint 80 gyerek vett részt a programon és nagyon élvezték az egészet. A Jézus Szíve-templomban bemutattuk nekik az orgonát, a sekrestyét, a gyóntatószéket, megnézték hol öltözik át az atya, és azt is, hogy mi van az oltár mögött, valamint a harangok hangját is meghallgatták.

A célunk az, hogy a gyerekek közelebb kerüljenek a valláshoz és, hogy megismerjék a templomot, illetve annak a működését – fogalmazott Rácz Szabó István.
Barna Teréz, a Gyermekbarátok Egyesületének elnöke kiemelte, hogy nagyon fontos a program, hiszen a gyerekek ezáltal jobban megismerik a vallást, közelebb kerülnek hozzá, valamint egymással is kapcsolatot alakítanak ki.
 

A gyerekek érdeklődve hallgatták az ismertető előadást a Jézus Szíve-templomban (Fotó: Gergely Árpád)

A gyerekek érdeklődve hallgatták az ismertető előadást a Jézus Szíve-templomban (Fotó: Gergely Árpád)

– A gyerekek nagyon érdeklődőek és évről évre egyre nagyobb számban jönnek el erre az eseményre. Évközben mindig kérdezik, hogy mikor megyünk már a templomba. Újabban a szülők is csatlakoznak hozzájuk, aminek mi nagyon örülünk – mondta Barna Teréz.

A szervezők az esemény után uzsonnával vendégelték meg a résztvevőket. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Rácz Szabó István és Ivković Róbert diakónus vezették be a gyerekeket a templom rejtelmeibe (Fotó: Gergely Árpád)