2025. január 11., szombat

Nehéz helyzetben a Rácz család

Leégett egy kishegyesi nagycsalád háza – Adománygyűjtés kezdődött

Kishegyes egyik legnépesebb családja a Rácz család. Rácz Lászlónak és Amáliának 11 gyermeke van, akik közül 9 még a szülőkkel lakik. Jelenlegi házukba kilenc éve költöztek be, akkor még albérlőként. Öt évvel ezelőtt a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően sikerült megvásárolniuk a házat, és azóta minden erejükkel azon vannak, hogy szépítsék, bővítsék, hogy kielégítse a benne lakók igényeit. A család igyekezeteit azonban keresztülhúzta a balsors, az év úgy kezdődött számukra, hogy tűz ütött ki otthonkban, és teljesen leégett a tető. Amália a tűzeset kapcsán elmondta, a legnagyobb szerencse, hogy senki nem sérült meg.

– Január 6-án 11 óra után volt a tűzeset. Azt vettük észre, hogy elment a ház hátsó részén az áram, azonnal arra gondoltam, hogy kiütötte a biztosítékot. A kislányunk közben hátrament, és azzal jött vissza, hogy ég a plafon a hátsó részen. Rögtön mondtam, hogy kapcsolják el a lámpát az első részen, mert ott még volt áram. A gyerekeket átküldtem a szomszédba, hogy ne lássák, én pedig elkezdtem gumicsővel oltani. A nagyobb lányunk hívta fel az apját, aki pedig a tűzoltókat. Mire kiértek, addigra a kis tetőről átterjedt a tűz a nagy tetőre, és minden lángokban állt. Azt nem tudom, hogy mennyi ideig tartott, mire eloltották, mert teljesen kiesett az idő számomra – számolt be Amália, majd arról is szólt, hogy a tüzet több mint valószínű, hogy elektromos zárlat okozta. A tűzoltók találtak egy kábelt, ami szétdurrant, valószínűleg ez volt a kiváltó ok.

A család számára a tűz eloltása után vált nyilvánvalóvá, hogy házuk teljes tetőszerkezete a lángok martalékává vált. Az épület belsejében több helyen leszakadt a saralás a plafonról, és a szekrényekre, ágyakra és a padlóra esett.

A plafon több helyen is beszakadt (Lakatos János felvétele)

A plafon több helyen is beszakadt (Lakatos János felvétele)

– A gyerekek tanszerei és a ruháink megmaradtak. Ami a szekrényekben volt, az megmaradt, az ágyak viszont használhatatlanná váltak. Az ablakok közül csak egy égett meg. Pontosan nem is tudjuk, mi ment tönkre, mert az ünnepek miatt várni kell, hogy kijöjjön a biztosító, és felbecsülje a kárt. Az a szerencse a balszerencsében, hogy biztosítva volt a ház – számolt be Amália, majd arról is szólt, hogy nemcsak tűz, hanem az oltás során használt víz is elég sok kárt okozott.

A tűzeset nemcsak a felnőtteket viselte meg, hanem a gyerekeket is. Az első este nem tudtak aludni, de pár nap alatt megnyugodtak. Nagyon megkönnyebbültek, amikor látták, hogy a tanfelszerelésük és a dolgaik nem égtek el.

A tűzeset után a családnak szállást kellett találni, és Rácz László édesanyjának házába költöztek be. Amália elmondása szerint ez csak ideiglenes megoldásnak jó, mert a ház túl kicsi ahhoz, hogy kényelmesen elférjen benne két felnőtt és 9 gyermek. Ráczék jelenleg nagyon várják, hogy jöjjön a biztosító, felmérje a helyzetet, és hozzákezdhessenek a felújításhoz. Az önkormányzattól már kaptak egyszeri anyagi támogatást, amelyből építőanyagot vásárolhatnak egy kishegyesi fatelepen. Ezenkívül a Vöröskereszt helyi szervezete is élelmiszer- és higiéniai csomaggal támogatta őket. A családtagok és a barátok is jelezték, hogy segítenek a felújításban, de minden segítségre szükség lesz. Ha a biztosító elfogadja a kárjelentést és fizet, a kapott összeg akkor sem fedezi a keletkezett kárt. Nemcsak az épületben keletkezett anyagi kár, hanem az évek során felhalmozott használati tárgyak is elégtek. Amália szívfájdalma, hogy a tűz áldozatává vált sokat használt lekvárfőző gépük, amit a padláson tároltak.

Barátok biztatására a Rácz család adománygyűjtési akciót indított, hogy megvásárolhassa mindazt, ami a tűz martalékává vált. Az emberek felajánlásaikat a 325-9300706822140-29-es (OTP Bank, Racz Tibor) folyószámlára fizethetik be, külföldről pedig az RS35325934170522178762-es (Tibor Racz, OTP Banka Srbija A.D., Swift Code: OTPVRS22) devizaszámlára.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A tetőszerkezet teljesen megsemmisült (Lakatos János felvétele)