Ha nem vagyunk óvatosak, akkor szinte biztosra vehető, hogy autónk leeresztett ablaküvegén betéved közülük néhány. Akkor pedig már nem csak az útra kell figyelnünk. Különösen, ha a járműben esetleg olyan személy is van, aki érzékeny a méhcsípésre, vagy netán gyerek is utazik velünk. Egy motorkerékpáron közlekedő vagy egy izzadt kerékpáros számára pedig itt elhaladni olyan, mint orosz rulettet játszani.
Az idősebb ittabéiek emlékeznek még az ötven évvel ezelőtti esetre, amikor a falu határában a méhek agyoncsípték az egyik falubélit, és még a lovát is. Ezért az utóbbi napokban többen is panaszt tettek a helyi közösségben. De mint Olár József titkártól hallottuk, nem könnyű illetékest találni a probléma megoldására. Mert nincs.
A faluban és a szomszédos Szerbittabén összesen öt-hat méhész van. A kaptárok nagyobb része viszont Közép-Szerbiából került ide. Elbeszélgettünk egy helyi méhésszel is, aki azonban jobbnak látta, ha a neve nem kerül be az újságba, mert mint hallottuk tőle ,volt már nézeteltérése a más vidékekről érkező méhészekkel, akik egyre tömegesebben érkeznek a vidékre a napraforgó virágzása idején. Időszakonként szinte kiszorítják a helybéli méhészeket.
A kaptárok közelében csak ritkán tartózkodnak a tulajdonosaik, akit pedig a helyszínen találtunk csak annyit mondott, hogy a helybeli szövetkezettől kapott engedélyt. A probléma nyilván nem is ebben keresendő. Az a gond, hogy a növényzet beporzásához szükséges számnál legalább háromszor több méhet hoztak a területre, ami minden bizonnyal csökkenti majd a hozamot. Ez persze már a méhészek gondja. Ennél fontosabb volna, ha az illetékesek (ha egyáltalán van ilyen) biztosítanák az említett határrész és az úton közlekedők biztonságát.
