2024. december 22., vasárnap

Sok a kortárs erőszak, kevés a gyermekpszichiáter

A Tartományi Parlament elmúlt évet lezáró ülésén beszélt arról dr. Bagi Bojan, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, hogy egyre növekszik a kortárs erőszak mértéke, miközben a tartományban nincs elég gyermekpszichiáter, emlékeztet a Novosti napilap.

A Szabadkán altatóorvosként dolgozó képviselő rámutatott, hogy Szerbiában összesen 40 ilyen szakember dolgozik, de Vajdaságban mindössze négy: kettő Újvidéken, illetve egy-egy Zomborban és Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica).

Dr. Bagi Bojan (VMSZ.org.rs)

Dr. Bagi Bojan (VMSZ.org.rs)

– A pedagógusok, pszichológusok és szociális munkások feladatait tiszteletben tartva is azt gondolom, hogy ha nem vonunk be több gyermekpszichiátert a megelőzés terén, akkor egy hosszú távú problémával szembesülünk – mondta dr. Bagi.

Hangsúlyozta, hogy nem elegendő az az összeg (900 ezer dinár), amit a szakemberek képzésére irányoztak elő a tartományi kormány idei költségvetésében erre a célra, és hozzátette, hogy javítani kell a szakma anyagi körülményein, és ösztönözni a fiatal orvosokat a szakterületen való elhelyezkedésre.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás