2024. október 5., szombat

A szerb községek közössége elkerülhetetlen

Stuart Peach: A Belgrád–Pristina párbeszéd folytatását az Egyesült Királyság is támogatja

Szerbia elkötelezte magát az mellett, hogy megőrizze Koszovó területén a békét és a stabilitást, és ezt bizonyította is a Pristina egyoldalú lépései által okozott válságos helyzetekben is, emelte ki Aleksandar Vučić államfő miután találkozott Stuart Peach, az Egyesült Királyság nyugat-balkáni ügyekért felelős különmegbízottjával tegnap. Beszélgetésük fókuszában ugyanis a Koszovóban és a régióban uralkodó aktuális helyzet megvitatása volt, áll az elnökség sajtóközleményében.

Vučić a közösségi médiában tett bejegyzésében (buducnostsrbijaav) arról számolt be, hogy tájékoztatta a brit kollégáját a régióban uralkodó helyzetről. Kiemelte, Koszovón egyre több az olyan incidens, amelyekkel veszélybe sodorják a Koszovó területén élő szerbek és a nem albán lakosság biztonságát és megmaradását. Belgrád kész arra, hogy folytassa a tárgyalásokat Pristinával, hogy egy olyan kompromisszumos megoldásra jussanak, ami kulcsfontosságú lehet a Koszovó területén élő szerb lakosság biztonsága szempontjából. Az államfő hangsúlyozta az eddig aláírt megállapodások tiszteletben tartásának fontosságát is. Kiemelte, Belgrád számára továbbra is lényeges a szerb községek közösségének létrehozása, mint ahogy az is, hogy Pristina is tegyen eleget a nemzetközi megállapodásban foglalt kötelezettségeknek.

Lord Peach rámutatott, az Egyesült Királyság is támogatja a párbeszéd folytatását, mégpedig az Európai Unió gyámsága alatt. A tárgyalófelek megállapították a KFOR jelenlétének fontosságát Koszovó lakosságának biztonsága kapcsán. Vučić rámutatott, hogy a békefenntartó erők fontos szerepet játszanak a koszovói szerbek békéjének, stabilitásának és védelmének biztosításában.

Stuart Peach tárgyalásokat folytatott tegnap Ana Brnabić kormányfővel, illetve Ivica Dačić külügyminiszterrel is. Érkezésének célja a nyugat-balkáni helyzet stabilizálása, vagyis a Belgrád–Pristina viszonyának normalizálása, illetve az Egyesült Királyság és Szerbia további együttműködési lehetőségeinek megvitatása volt.

Mint az a kormány sajtóközleményéből kiderül, Brnabić a találkozó során kifejtette Szerbia eltökéltségét az Egyesült Királysággal való együttműködés további javítása mellett. Ugyanakkor rámutatott a gazdasági együttműködés fontosságára. Mint mondta, a két ország közötti kereskedelmi forgalom összértéke 2022-ben meghaladta az egymilliárd-százmillió eurót.

Peach is hangsúlyozta az Egyesült Királyság elszántságát, hogy a két fél közötti kétoldalú kapcsolatok elmélyítésén dolgozzon.

A tárgyalópartnerek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú együttműködésben fontos szerepet játszik az energia, valamint a tudomány és a technológia témaköre. Peach leszögezte: az Egyesült Királyság készen áll arra, hogy aktívan hozzájáruljon a nyugat-balkáni infrastruktúra-összeköttetések fejlesztéséhez.

****

A brit különmegbízott 12 nappal azután érkezett Belgrádba, hogy Koszovón tett látogatást, és Albin Kurtival, Koszovó kormányfőjével, valamint Vjosa Osmanival, Koszovó elnökével folytatott tárgyalásokat a nyugat-balkáni kihívásokról, valamint Oroszország befolyásáról, közölte a Beta hírügynökség.

Peach csupán egy azok a politikusok közül, akik január folyamán látogattak el Belgrádba és Pristinába. A múlt héten Derek Chollet amerikai különmegbízott, a State Department tanácsadója, valamint Gabriel Escobar, az USA nyugat-balkáni különmegbízottja is járt Pristinában és Belgrádban is. Bejelentések szerint Escobar és Miroslav Lajčak, az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja az előttünk álló napokban ismét tárgyalásokat folytatnak Pristinában és Belgrádban is. Ezzel a párbeszéd brüsszeli folytatását készítik elő.

Nyitókép: Lord Stuart Peach (Fotó: Beta)