2024. december 22., vasárnap
DAVOSI VILÁGGAZDASÁGI FÓRUM

A csatát éppen elveszítjük?

A klímaváltozás okozta problémák és az ukrajnai háború állt a tegnapi hivatalos beszédek középpontjában – Aleksandar Vučić Koszovóról és beruházási lehetőségekről tárgyalt

Az ENSZ főtitkára keményen bírálta szerdán a davosi Világgazdasági Fórumon (WEF) a világ legnagyobb energetikai, elsősorban kőolajipari cégeit, egyúttal megvádolva őket azzal, hogy nem hajlandóak felhagyni ember- és környezetpusztító üzletpolitikájukkal. António Guterres név szerint említette az ExxonMobil multinacionális céget, amely – mint hangsúlyozta – már az 1970-es években tudta, hogy alapterméke, vagyis a kőolaj (használata) káros az egész bolygóra nézve.

Rámutatott arra, hogy eddig csak soványka eredményeket sikerült elérni a Föld légkörének felmelegedését megakadályozni hivatott globális küzdelemben. Az éghajlati vészhelyzet – tette hozzá – ezért már nemcsak egzisztenciális fenyegetést jelent, hanem katasztrófához is vezethet. Közölte: érdemi intézkedések nélkül oly mértékű hőmérséklet-emelkedés várható a bolygón, ami „sokak számára halálos lesz”. Nem titkolta, hogy hetente újabb „klímahorrorral szembesülünk”, és a felmelegedéssel szemben folytatott „csatát éppen elveszítjük”.

Figyelmeztetett a geopolitikai megosztottság hátulütőire is. Szerinte a mai konfliktusok azért veszélyesebbek, mint a korábbiak, mert kevesebb elhárító mechanizmus áll rendelkezésre.

Arról is beszélt, hogy „nagy törés” következhet be az Egyesült Államok és Kína között. Elmondta: ha ez valóban megtörténik, két-két eltérő kereskedelmi szabályrendszer, domináns valuta és internet alakulhat ki a Földön, s ez visszavetheti a világgazdaság növekedését.

A problémákat sorolva utalt arra is, hogy a bolygón egyre nyilvánvalóbb a társadalmi egyenlőtlenség, a lakosság nagy részét sújtó megélhetési és energiaválság, miként a koronavírus-járvány számtalan hatása. Kijelentette, hogy mindez a világ siralmas állapotának a bizonyítéka. Közölte: a tengernyi probléma és kihívás immár úgy préselődik egymáshoz, mint a gépkocsik a tömegkarambolban.

Az Ukrajna elleni orosz invázióról elmondta: egyelőre nem lát lehetőséget a komoly béketárgyalásra a két fél között, s lehet, hogy a közeljövőben nem ér véget a háború.

A nap folyamán Davosban felszólalt még Olaf Scholz német kancellár, és videókapcsolaton keresztül beszédet mondott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is.

MINDENKI SZANKCIÓKAT AKAR

Davosban tartózkodik a szerb államelnök is. Miroslav Lajčákkal, az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti dialógussal foglalkozó különmegbízottjával is tárgyalt Davosban, az 53. Világgazdasági Fórumon Aleksandar Vučić szerbiai államfő. A megbeszélés kapcsán annyit közölt Instagram-profilján a köztársasági elnök, hogy a régiónkat illető kérdéseket, elsősorban a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd folytatásának lehetőségeit vették sorra a találkozón. A davosi fórum kongresszusi központjában ejtették meg az eszmecserét, állt a tájékoztatásban, melyben ez is olvasható: ezen a fontos helyen is szükség van arra, hogy elemezzük a jelenlegi állapotokat és a párbeszédről szóljunk.

Miroslav Lajčákkal Koszovóról tárgyalt Aleksandar Vučić (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

Miroslav Lajčákkal Koszovóról tárgyalt Aleksandar Vučić (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

Az uniós különmegbízott egyébként Albin Kurti koszovói kormányfővel is megbeszéléseket folytatott ugyanezekről a témakörökről. Nyilatkozatában az államfő elmondta, Szerbia előtt nehéz időszak áll, mert a beszélgetőtársait semmi más sem érdekli, csak az oroszellenes szankciók, Koszovó függetlenségének elismerése, de mint mondta, ehhez már hozzászokott, s őt az érdekli, milyen gazdasági előnyre tehet szert Szerbia a kapcsolatai révén.

GAZDASÁGI ÚJJÁSZÜLETÉS

A szerb elnök a nap folyamán egy trilaterális megbeszélésen is jelen volt, Dritan Abazović montenegrói kormányfővel és Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat. Erről a találkozóról is saját közösségi hálózati profilján adott hírt: „amíg folynak az előkészületek a világgazdaságot érintő legfontosabb kérdések megvitatásával foglalkozó konferencia előtt, kihasználtuk az alkalmat arra, hogy egy közös fotó erejéig néhány szót váltsunk olyan barátokkal, mint amilyennek Abazović és Bettel számít”.

Aleksandar Vučić Xavier Bettel és Dritan Abazović társaságában (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

Aleksandar Vučić Xavier Bettel és Dritan Abazović társaságában (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

A szerb államfő Davosban kihasználta az alkalmat arra is, hogy részt vegyen egy nem hivatalos találkozón a világ számos pontjáról érkezett gazdasági vezetőkkel, akikkel a globális üzleti folyamatok újraindításának a lehetőségeit vette számba.

KOREAI LEHETŐSÉGEK

A nap folyamán megbeszélést folytatott Irakli Garibashvili grúz kormányfővel és Jun Szogjol dél-koreai elnökkel is. A protokoll előirányozza, hogy a koreai államfővel folytatott megbeszélés után a későbbiekben a szerb államfő tárgyaljon az ottani cégek vezetőivel is, majd részt vegyen a dél-koreai gazdasági kamara által szervezett ünnepélyes fogadáson, melyen a gazdasági kapcsolatok elmélyítésének a lehetőségeit veszik sorra. Az elnök tárgyal majd a Hyundai és az SK Group képviselőivel, utóbbi a harmadik legnagyobb csebolnak, azaz családi alapítású dél-koreai óriásvállalatnak számít – adták hírül a szerb hírügynökségek. Elemek és csipek gyártásával foglalkozik a csoport, a kapcsolatteremtés fontos lehet Szerbia számára, mert 186 céget üzemeltet az SK világszerte, újabb beruházási lehetőségek iránt is érdeklődik, s éves bevétele meghaladja a 600 milliárd dollárt.

Jun Szogjol és Aleksandar Vučić találkozója bevezetője volt a dél-koreai cégekkel folytatott megbeszélésnek (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

Jun Szogjol és Aleksandar Vučić találkozója bevezetője volt a dél-koreai cégekkel folytatott megbeszélésnek (Fotó: Instagram/buducnostsrbijeav)

Háromnapos davosi tartózkodása során Aleksandar Vučić a nemzetközi politikai színtérnek és pénzpiacnak még számos jelentős tisztségviselőjével folytat majd megbeszéléseket, nagyvállalatok igazgatóival tart eszmecseréket. Csütörtökön a bejelentések szerint a Nyugat-Balkánnal foglalkozó, diplomáciai dialógus jelentőségét hangsúlyozó panelen is részt vesz.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: António Guterres: Az éghajlati vészhelyzet akár katasztrófához is vezethet (Fotó: Beta/AP)